vasárnap, április 20, 2025
HomeHÍRFOLYAMA katasztrófavédelem viteti el a falu szemetét

A katasztrófavédelem viteti el a falu szemetét

A katasztrófavédelem szállíttatja el Kőröstetétlen szemetét január 1-jétől – minderről a 800 lelkes Dél-Pest megyei falu polgármestere, Pásztor Imre számolt be az önkormányzat idei évi első képviselő-testületi ülésén – számol be a sztarklikk.hu.

A vészmegoldás oka az volt, hogy az eddigi szolgáltató, az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. a beemelt adók és a rezsicsökkentés miatt 900 ezer forint veszteséggel zárta Kőröstetétlen tekintetében a tavalyi évet és csak akkor vállalták volna a további munkát, ha a település ezt kifizeti számukra.

Mivel a kisközségnek nincsenek ilyen mértékű tartalékai, ezért a törvényben meghatározott módon a katasztrófavédelemtől kértek segítséget. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a szemetet eddig is elszállító szolnoki cégtől kért árajánlatot, majd bízta meg a feladat elvégzésével 2015 első napjától kilenc hónapon keresztül.

Így a falu helyett gyakorlatilag az állam pótolja ki a veszteséget, ami mellett a lakóknak ugyanúgy kell fizetni az eddigi díjat a szemétszállítás után. Ahogy az ülésen elhangzott, ez a megállapodás még további egy éven keresztül háromhavonként meghosszabbítható.

Hogy utána ki fogja elvinni a tetétleniek szemetét, az egyelőre rejtély.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.sztarklikk.hu

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img