Nagy István ismertette  a tárca kiemelt környezetvédelmi terveit,  bejelentette, hogy megújul a Nemzeti Környezetvédelmi Program.  Elmondta, hogy az Európai Unióhoz csatlakozva hazánk is megteszi a jogi intézkedéseket az emberi egészség megóvása érdekében.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária/AM

Az agrártárca vezetője kiemelte, az állami génmegőrzési tevékenységet erősíteni kell, a génmegőrzés és biodiverzitás szakterületeknek nagyobb súlyt kell kapniuk. A nemzeti park igazgatóságok már 14 ezer őshonos magyar háziállatot tartanak, amely stratégiai állami génkészletnek minősül- tette hozzá.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária/AM

Az Agrárminisztérium fenntartásában jelenleg 47 agrár-szakképző iskola működik, több mint 22 ezer diákkal. Nagy István megköszönte a pedagógusok munkáját és megerősítette, az a tárca célja, hogy minél több fiatal szeresse meg az agrárium szépségeit és nemes elhivatottságát, hogy egyre egészségesebb és jobb minőségű élelmiszereket lehessen biztosítani az ország polgárainak.

Az eseményen készült fotók ezen a linken érhetők el.

Forrás: kormany.hu