Amerikai akkumulátor újrahasznosítás: három törvényjavaslat, amely feloldaná a legabszurdabb szabályozási csapdát

Az amerikai akkumulátor újrahasznosítás szabályozása évek óta olyan előírásokkal küzd, amelyeket még jóval a lítium-ion korszak előtt írtak. 2026. szeptember 15-én az Egyesült Államok Képviselőháza szóbeli szavazással, pártokon átívelő támogatással három törvényjavaslatot fogadott el, amelyek célja a kritikus nyersanyagok hazai visszanyerésének és újrahasznosításának ösztönzése — köztük az élettartamuk végét elért lítium-ion akkumulátorokból (LIB).

Fontos rögtön az elején tisztázni: ezek még nem hatályos jogszabályok. Mindhárom javaslatot 2026. július 9-én nyújtották be, a Képviselőház Energiaügyi és Kereskedelmi Bizottsága tárgyalta, a plenáris elfogadás után pedig a Szenátus elé kerültek — a H.R. 9616 szenátusi beterjesztését a GovInfo 2026. szeptember 16-i dátummal rögzíti. Törvénnyé csak akkor válnak, ha a Szenátus is megszavazza őket, és az elnök aláírja. A szakma mégis mérföldkőként kezeli a szavazást, mert az egyik javaslat egy olyan, régóta kritizált szabályozási hibát javítana ki, amely konkrét fizikai költségeket ró az újrahasznosítókra — anélkül, hogy bármilyen környezetvédelmi haszna lenne.

A kétudvaros abszurdum, amit az amerikai akkumulátor újrahasznosítás örökölt

A legizgalmasabb javaslat a H.R. 9615, közismert nevén a BRACE Act (Battery Recycling for America’s Competitive Economy — Akkumulátor-újrahasznosítás Amerika Versenyképes Gazdaságáért). Beterjesztője Mariannette Miller-Meeks (R–Iowa 1.). Ahhoz, hogy érthető legyen, mit javítana, előbb a problémát kell látni.

Az amerikai veszélyeshulladék-szabályozás alapja a RCRA (Resource Conservation and Recovery Act). Ennek egyik rendelkezése a gyakorlatban arra kényszeríti a lítium-ion akkumulátorokat feldolgozó vállalatokat, hogy a tevékenységüket két, egymással nem szomszédos telephelyre osszák szét:

• az egyik telephely kizárólag tárolhatja az akkumulátorokat a feldolgozás előtt, és veszélyeshulladék-engedély nélkül, az enyhébb „universal waste” (egyetemes hulladék) szabályok szerint működik;
• a másik, közeli — de fizikailag nem szomszédos — telephely végzi a tényleges újrahasznosítást, és „éppen időben” (just in time) kell megkapnia az anyagot, hogy ő se essen a veszélyeshulladék-tárolási engedélykötelezettség alá.

Ennek a kettéosztásnak nincs környezetvédelmi értelme. Amit viszont eredményez: többletköltség, bonyolult logisztika, és — ez a legfontosabb — megnövelt szállítási és kezelési kockázat. Minden egyes átrakodás, minden kamionra emelés egy újabb alkalom arra, hogy egy sérült cella termikus megfutásba kezdjen. A hulladékágazat tűzstatisztikáit ismerve ez nem elméleti aggály: a kommunális hulladékba kerülő lítiumakkumulátorok ugyanennek a problémakörnek a lakossági oldala, és a válogatóművekben mesterséges intelligenciára épülő rendszerekkel próbálják kiszűrni a bejutó cellákat.

A BRACE Act megoldása jogtechnikailag is egyszerű. A javaslat hivatalos szövege szerint a szövetségi jogszabálygyűjtemény (40 CFR) 273.60(a) szakasza helyett az a célállomás-létesítmény (destination facility), amely az újrahasznosítás előtt tárolja a lítium-ion akkumulátorokat, az egyetemes hulladék nagy mennyiségű kezelőjére (large quantity handler of universal waste) vonatkozó előírásokat követné. Magyarul: az újrahasznosító a saját telephelyén tárolhatna, ugyanazok mellett a feltételek mellett, mint a tisztán tároló létesítmények, veszélyeshulladék-engedély nélkül. Ugyanaz a szabályrendszer, csak egy telephelyen — kevesebb fuvar, kevesebb átrakás, kevesebb kockázat.

Kötelező EPA-jogalkotás 18 hónapon belül

A javaslat ennél tovább megy. Előírná, hogy az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) a hatálybalépéstől számított 18 hónapon belül adjon ki egy rendeletet, amely felülvizsgálja a lítium-ion akkumulátorokra vonatkozó egyetemes hulladék szabályokat. Ez a rendelet:

• véglegesíthetné a fenti, átmeneti jellegű korrekciót;
• testre szabhatná a tárolási előírásokat kifejezetten a lítium-ion kémiákra;
• kitölthetné a jelenlegi biztonsági követelmények hézagait;
• és további, az újrahasznosítást segítő módosításokat vezethetne be az emberi egészség és a környezet védelmének fenntartása mellett.

Itt érdemes megállni egy pillanatra. Az iparág reakciója a javaslatra visszafogottan pozitív, és ennek jó oka van: a BRACE Act kompromisszumos jogszabály. Rövid távon valódi könnyítést hoz, közben viszont elindít egy hatósági jogalkotást, amely hozhat további enyhítést — de hozhat szigorú új követelményeket is, például a tűzkockázatok kezelésére. Az iparág lényegében egy biztos, kis nyereséget cserél el egy bizonytalan kimenetelű nagyobb tétre.

Az EPA egyébként a Biden-adminisztráció végétől dolgozik egy ilyen jogalkotáson. A szövetségi szabályozási menetrendben a lítium-akkumulátorokra és napelemekre vonatkozó tétel 2050-AH32 azonosítóval szerepel; eszerint a tervezetnek már meg kellett volna jelennie. Az ügynökség azonban egyelőre nem nyújtotta be a Fehér Ház költségvetési hivatalához (OMB) felülvizsgálatra — ami azt valószínűsíti, hogy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet legkorábban 2027 elején várható.

A tagállami hatáskör kérdése: egy 1996-os törvény, amely megbénítja a reformot

A BRACE Act harmadik szakasza „technikai módosítás” címszó alatt fut, gyakorlati jelentőségében viszont talán a legnagyobb. Az 1996-os higanytartalmú és újratölthető akkumulátorokról szóló törvény (Mercury-Containing and Rechargeable Battery Management Act) 104(a) szakasza kimondja, hogy a lítium-ion akkumulátorokat az 1995-ös, eredeti egyetemes hulladék szabály szerint kell kezelni, bármilyen tagállami vagy helyi jogszabálytól függetlenül.

Ez a megfogalmazás két problémát okoz. Egyrészt kérdésessé teszi, hogy az EPA egyáltalán módosíthatja-e az 1995-ös szabályt. Másrészt bizonytalan, hogy az esetleges módosítást átveszi-e az a 49 tagállam, amely ma már saját, felhatalmazáson alapuló veszélyeshulladék-programot működtet a szövetségi RCRA-program helyett. A javaslat ezt úgy oldaná fel, hogy kimondaná: a felülvizsgált egyetemes hulladék szabályok elsőbbséget élveznek a tagállami joggal szemben.

Európai olvasóként ez ismerős dilemma, csak fordított előjellel: nálunk a probléma nem a harmonizáció hiánya, hanem a végrehajtás egyenetlensége. Az uniós akkumulátorrendelet közvetlenül hatályos minden tagállamban — a magyar végrehajtási oldal megerősítése az egyik oka annak is, hogy 2027-től új országos környezetvédelmi főhatóság áll fel.

A másik két javaslat: szennyezett területek és nemzeti stratégia

A H.R. 9616, az EMRTAI Authorization Act (Environmental Monitoring and Remediation Technology Assessment Initiative) egy kutatás-fejlesztési program törvényi felhatalmazása. Beterjesztői August Pfluger (R–Texas) és Greg Landsman (D–Ohio). A program keretében az EPA olyan eljárásokat, módszereket és rendszereket vizsgálna és támogatna, amelyek egyrészt azonosítják a kritikus anyagok forrásait szennyezett területeken (szennyezett talajban, közegekben, szilárd hulladékokban), másrészt lehetővé teszik ezek kinyerését.

A javaslat szövege pontosan definiálja, mi számít kritikus anyagnak: minden nem tüzelőanyag célú ásvány, elem vagy anyag, amelyet az Energiaügyi Minisztérium (DOE) ellátásilánc-kockázat szempontjából kritikusnak minősít, valamint minden, az Egyesült Államok Földtani Szolgálata (USGS) által kritikusnak jegyzett ásvány. A támogatások odaítélésénél három szempont számít: mennyire erősíti a hazai kritikusanyag-ellátási láncot és ezen keresztül a nemzetbiztonságot, mennyire segíti a szennyezett területek — különösen a Superfund-rendszer nemzeti prioritási listáján (NPL) szereplő telephelyek — kármentesítését, és mennyire védi az emberi egészséget és a környezetet. Támogatást nemcsak vállalkozások, hanem tagállami, helyi és törzsi önkormányzatok, valamint nonprofit szervezetek is kaphatnának.

A program mérete józanul szerény: tíz évre szólna, évi 10 millió dolláros felső kerettel, és egyetlen támogatott sem kaphatna 3 millió dollárnál többet. Ez nem ipari léptékű beavatkozás, hanem magvető finanszírozás — a logikája viszont pontosan egybevág azzal, amit az európai kutatás is mutat: a meglévő hulladékáramokban rejlő kritikus nyersanyag mennyisége nagyságrendekkel nagyobb annál, mint amennyit ténylegesen visszanyerünk.

A H.R. 9617, a CHARM Act (Coordinating and Harnessing America’s Recovery of Minerals) pedig egy új, 2009. szakasszal egészítené ki a szilárd hulladékok elhelyezéséről szóló törvény (Solid Waste Disposal Act, 42 U.S.C. 6911 és köv.) B alcímét. Ennek alapján az EPA vezetőjének más szövetségi szervekkel egyeztetve ki kellene dolgoznia és végre kellene hajtania egy Nemzeti Kritikusásvány-visszanyerési Stratégiát. A javaslatot Gary Palmer (R–Alabama 6.) és Paul Tonko (D–New York 20.), a Környezetvédelmi Albizottság demokrata alelnöke terjesztette be közösen; az Energiaügyi és Kereskedelmi Bizottság 47:0 arányban támogatta.

A stratégia célpontjai között a beterjesztők külön nevesítették az elektronikai hulladékot, a felhagyott bányaterületeket és a pernyét. A stratégiának egyszerre kellene feltérképeznie a bővítési lehetőségeket és az útban álló jogi, technológiai és egyéb akadályokat, az EPA-nak pedig kétévente be kellene számolnia a Kongresszusnak. A költségvetési hivatal (CBO) hivatalos becslése szerint mindez a 2026–2031 közötti időszakban mintegy 1 millió dollárba kerülne, a költségvetési előirányzatok függvényében, és nem járna a közvetlen kiadások vagy a szövetségi bevételek változásával. Fontos, hogy a CHARM Act nem hoz létre új kötelezettséget sem a vállalatok, sem a fogyasztók számára: koordinációs eszköz, nem gyűjtési előírás.

Mit jelent ez európai és magyar szemmel?

Az első és legfontosabb tanulság a szabályozási súrlódás ára. Az amerikai kétudvaros konstrukció tankönyvi példája annak, amikor egy előírás betűje már régen elszakadt a céljától, és tiszta többletköltséggé válik. Az európai tapasztalat ugyanezt mutatja más oldalról: a kutatások szerint az elektromos autók akkumulátorainak újrahasznosítása jelenleg gazdaságilag veszteséges, és a legnagyobb költségtételek között éppen a szigorú biztonsági előírásokból fakadó szállítási költségek szerepelnek. A szabályozásnak a valós kockázatot kell megcéloznia, nem a papíron kimutatható formális megfelelést.

A második a szabályozási sorrend kérdése. Az Egyesült Államok most kezdi el rendezni azt, amit az EU 2023-ban lezárt: az uniós akkumulátorrendelet egységes gyűjtési arányokat, újrahasznosítási hatékonysági célokat, anyagvisszanyerési kvótákat és 2027-től digitális akkumulátor-útlevelet ír elő. Amerikában ezzel szemben a kiterjesztett gyártói felelősség tagállamonként, alulról épül fel. Az európai modell gyorsabban teremt jogbiztonságot; az amerikai rugalmasabban kísérletezik. Hogy melyik hoz több ténylegesen visszanyert lítiumot, azt a következő öt év dönti el.

A harmadik a verseny kérdése. Mindhárom javaslat mögött ugyanaz a felismerés áll: a kritikus nyersanyagok visszanyerése már nem környezetvédelmi kérdés, hanem ellátásbiztonsági és iparpolitikai ügy. A beterjesztők ezt nyíltan ki is mondják — Palmer a Kínától való függés csökkentésével indokolta a javaslatát. Ugyanez a logika mozgatja Európában a lítium-visszanyerésre szakosodott kapacitások építését is — például a németországi Accurec lítiumvisszanyerő üzemét —, és ez áll a hulladékjegyzék módosítása mögött is, amely az aprított akkumulátorhulladék, a „fekete massza” besorolását rendezte. Az anyag maga globálisan mozog: az számít, hogy melyik földrész tudja a leghatékonyabban feldolgozni. A technológiai oldal gyorsan fejlődik — a zárt láncú ipari eljárásoktól a rendkívül alacsony vegyszerigényű laboratóriumi módszerekig —, de a szabályozás sokszor lassabban követi.

Végül érdemes figyelni a folyamatra magára. Egy pártokon átívelő, szóbeli szavazással, bizottsági szinten 47:0 arányban támogatott környezetvédelmi csomag ma ritkaság az amerikai politikában. Hogy ezt éppen a kritikus nyersanyagok témája hozta össze, sokat elárul arról, hová került ez a kérdés a prioritási listán.

Mi következik? A három javaslat a Szenátus előtt van. Ha ott is átmennek, és az elnök aláírja őket, az EPA-nak 18 hónapja lesz az érdemi jogalkotásra. Addig is érdemes követni, mit lép a hatóság a már folyamatban lévő, lítium-akkumulátorokra és napelemekre vonatkozó egyetemes hulladék jogalkotásban — a valódi részletek ott dőlnek majd el.

Gyakori kérdések az amerikai akkumulátor újrahasznosítás új szabályairól

Hatályos jogszabályok már ezek a rendeletek?

Nem. A Képviselőház 2026. szeptember 15-én fogadta el a három javaslatot, amelyek ezt követően a Szenátus elé kerültek — a H.R. 9616 szenátusi beterjesztését a GovInfo szeptember 16-i dátummal rögzíti. Csak akkor válnak törvénnyé, ha a Szenátus is megszavazza őket, és az elnök aláírja. Addig az újrahasznosítóknak továbbra is a jelenlegi RCRA-előírások szerint kell működniük.

Miért kell ma két telephely az amerikai akkumulátor-újrahasznosításhoz?

A hatályos RCRA-szabály egy rendelkezése miatt. Az egyik, kizárólag tároló telephely enyhébb feltételek mellett, veszélyeshulladék-engedély nélkül működhet, a másik pedig „éppen időben” kapja meg az anyagot a feldolgozáshoz, hogy ő se essen tárolási engedélykötelezettség alá. A megoldásnak nincs környezetvédelmi haszna, viszont többletköltséget, bonyolultabb logisztikát és nagyobb szállítási kockázatot okoz.

Mit írna elő a BRACE Act az EPA számára?

A javaslat szerint az EPA-nak a hatálybalépéstől számított 18 hónapon belül új rendeletet kellene kiadnia a lítium-ion akkumulátorokra vonatkozó egyetemes hulladék szabályokról. Ez véglegesíthetné az átmeneti korrekciót, testre szabhatná a tárolási előírásokat, és pótolhatná a hiányzó biztonsági követelményeket. Ugyanakkor szigorúbb, például tűzvédelmi előírásokat is hozhat.

Miben más ez az uniós szabályozáshoz képest?

Az EU 2023-ban egységes, közvetlenül hatályos akkumulátorrendeletet fogadott el, amely számszerű gyűjtési és anyagvisszanyerési célokat ír elő, és 2027-től digitális akkumulátor-útlevelet vezet be. Az Egyesült Államokban ezzel szemben a gyártói felelősség tagállamonként épül fel, és a szövetségi szabályozás most próbálja utolérni a technológiát.

Érinti-e ez közvetlenül a magyar újrahasznosítókat?

Közvetlenül nem. Magyarországon az uniós akkumulátorrendelet az irányadó. Közvetve viszont számít: a fekete massza és az akkumulátorhulladék globális piacon mozog, így az amerikai feldolgozókapacitás bővülése befolyásolja az európai üzemek alapanyag-ellátását és árazását is.

🔗 Hivatalos források és hivatkozások: 👉

• H.R. 9615 (BRACE Act) teljes szöveg — Congress.gov: https://www.congress.gov/bill/119th-congress/house-bill/9615/text
• H.R. 9615, a Képviselőház által elfogadott változat — GovInfo: https://www.govinfo.gov/app/details/BILLS-119hr9615eh
• H.R. 9616 (EMRTAI Authorization Act), szenátusi beterjesztés — GovInfo: https://www.govinfo.gov/app/details/BILLS-119hr9616rfs
• H.R. 9617 (CHARM Act), bizottsági jelentéssel — docs.house.gov: https://docs.house.gov/billsthisweek/20260914/h9617_rh_xml.pdf
• CBO költségbecslés a CHARM Acthez: https://www.cbo.gov/system/files/2026-09/hr9617.pdf
• Az EPA folyamatban lévő jogalkotása (RIN 2050-AH32) — reginfo.gov: https://www.reginfo.gov/public/do/eAgendaViewRule?pubId=202510&RIN=2050-AH32

Háttérelemzés: The National Law Review / Beveridge & Diamond PC (2026. szeptember 17.)