vasárnap, március 23, 2025
HomeCSOMAGOLÁSMENTESBelgrád is betiltja a műanyag szatyrok használatát

Belgrád is betiltja a műanyag szatyrok használatát

Augusztus végén döntenek a belgrádi városi képviselő-testület ülésén a műanyag szatyrok használatának betiltásáról, ami a tervek szerint 2020. január 1-jétől lépne érvénybe – tette közzé Goran Vesić, Belgrád polgármester-helyettese a B92 hírportálon a Magyar Szó beszámolójában.

Hangsúlyozta, hogy Belgrád a Szerb Köztársaság fővárosáról szóló törvény módosításával felhatalmazáshoz jutott e terület független szabályozását illetően. Ezáltal minden feltétel adva van a műanyag zacskók használatának a betiltásához – tette hozzá Vesić. Kiemelte, hogy az intézkedés révén Belgrád az első olyan európai városok között lesz, amelyek szintén meghozták ezt a döntést, ezért ,,büszkék lehetünk városunkra”.

– Több mint egy évvel ezelőtt egy, a kiskereskedelmi láncok képviselőivel folytatott találkozó során bejelentettem, hogy 2020-tól kezdve a Belgrád város területén lévő kiskereskedelmi létesítményekben nem használhatnak műanyag szatyrokat. Időközben a kiskereskedők bevezették a zacskók megfizettetését, és ezáltal mintegy 60 százalékkal csökkent a műanyag szatyrok használata Belgrád területén – írja Vesić.

Egy évvel ezelőtt a polgármester-helyettes bejelentette, hogy a jövőben bevásárlószatyrokat osztogatnak a polgároknak. A kereskedők a nejlon- helyett papírszatyrot kínálhatnak. A törvényt megszegőket 150 ezer dinárral bírságolják meg – tette közzé Vesić.

További részletek a Magyar Szó oldalán.

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img