csütörtök, február 13, 2025
HomeHÍRFOLYAMDurrell bárkája Budapesten

Durrell bárkája Budapesten

Dr. Lee Durrell, amerikai természettudós, a Durrell Wildlife Conservation Trust tiszteletbeli igazgatója 2019. szeptember 22-én Budapesten tart előadást.

Lee Durrell segített férjének, a méltán híres Gerald Durrellnek a Jersey-i Állatkertet világszínvonalra emelni. Társírója volt könyveinek, többek közt a magyar nyelven is megjelent Amatőr természetbúvárnak. Ő maga is részt vett az Angonoka teknős fajvédelmi programjában Madagaszkáron, melynek eredményképpen a még 1986-ban kevesebb, mint 400 példányt számláló fajt sikerült a kihalás széléről visszahozni. Férje halála után, az általa szeretett és megbecsült állatkert fővédnökeként Dr. Durrell előadásokat tart nem csak tudományos konferenciákon, hanem a nagyközönség számára is, mely során beszél a környezetvédelem fontosságáról, a fajok megőrzésének folyamatáról és az állatkerteknek ebben betöltött szerepéről.

Dr. Lee Durell első magyarországi szereplése a természetvédelmi önkéntes tevékenységekkel foglalkozó Jane Goodall Intézet meghívásának köszönhető. A sajtótájékoztatón az Intézet képviselői beszélnek arról, hogy minek köszönhető a kutatónő látogatása, mivel foglalkozik napjainkban és mit várhatunk az előadásán.

Lee Durrell előadása szeptember 22-én 14:00 órakor a Villányi úti Konferencia Központban kerül megrendezésre. A színpadon Dr. Durrell partnere ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magazin főszerkesztője lesz. Az esemény angol nyelven zajlik, de a közönségnek jegyvásárláskor lehetősége nyílik tolmácsgépet igényelni, mely segítségével szinkrontolmács hangján követhető az előadás. A rendezvény szervezője a Jane Goodall Intézet és az Élet Katedrális.

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img