KezdőlapHÍRFOLYAMElindult a verseny a jó minőségű hulladékokért

Elindult a verseny a jó minőségű hulladékokért

A körforgásos gazdaság megvalósítása a jövő egyik nagy lehetősége, ígérete – mondta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, miután megtekintette az V. Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállításon részt vevő cégek és szervezetek standjait.

Áder János hozzátette: a körforgásos gazdaságban az iparban és a mezőgazdaságban használt anyagokat különválasztják, külön dolgozzák fel és külön is hasznosítják.

Közölte: a szakkiállításon nagyon sok olyan magyar innovációt mutattak be a cégtulajdonosok, feltalálók, amelyek hosszú idő óta meglévő problémákra próbálnak megoldást találni. Példaként említette Budapest és a nagyvárosok szennyvíz- és ivóvízhálózatának elöregedését.

Az államfő elmondta: a kiállítók arról tájékoztatták, hogy elindult a verseny az erőforrásokért, ezáltal a papír, a műanyag ma már erőforrás és nem hulladék. Ráadásul a magyarországi cégeknek már a külföldi versenytársakkal is meg kell küzdeni, hogy jó minőségű, újrahasznosítható nyersanyagot kapjanak, amelyből aztán ipari terméket tudnak készíteni.

Áder János a hulladékokért való versenyt pozitívumként értékelte, mert mint fogalmazott: ha ez a szemlélet általánossá válik, akkor „több legyet tudunk ütni egy csapásra”. Ugyanis ennek következtében csökkenteni lehet a környezeti terhelést, hiszen „kevesebb hulladék vesz majd körül bennünket”- Hozzátette: emellett ezeket a hulladéknak számító anyagokat nyersanyagként újra lehet hasznosítani, ezáltal kevesebb eredeti nyersanyagra lesz szükség, kevesebbet kell kibányászni, kevesebbé terheljük a környezetet és egy új üzlet ág, egy új ipar erősödhet meg.

MTI

Ladányi Roland
Ladányi Rolandhttp://envilove.hu
Ladányi Roland környezetvédelmi szakember és hulladékgazdálkodási szakértő, aki elkötelezett híve a fenntarthatóságnak és a körforgásos gazdaság népszerűsítésének. Szakmai tevékenységének központi eleme a dontwasteit.hu platform, ahol naprakész hírekkel, elemzésekkel és gyakorlati megoldásokkal segíti a környezettudatosabb szemléletformálást. Munkája során a hulladékcsökkentés és az erőforrások hatékony felhasználása mellett köteleződött el, összekötve a szakmai precizitást a közérthető tájékoztatással.
OLVASS TOVÁBB