KezdőlapRECYCLINGFolyamatosan növelni kell a hulladékok újrahasznosításának mértékét

Folyamatosan növelni kell a hulladékok újrahasznosításának mértékét

Az uniós irányelveknek megfelelően folyamatosan növelni kell a településeken keletkező hulladékok újrahasznosításának mértékét – mondta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Az államtitkár elmondta, az irányelvnek megfelelően 2025-re a kommunális hulladékok 55 százalékát kell újrahasznosítani, 2030-ra 60 százalékát, míg 2035-re már a 65 százalékát.

Hozzátette, ezzel párhuzamosan szemétlerakóba 2035-re a összes hulladék kevesebb mint 10 százaléka kerülhet csak.

Kitért arra is, a legtöbb hulladék építési vagy bontási hulladék Magyarországon és Európában is. Ezt követi az ipari, illetve gazdasági, majd a kommunális és végül – fej-fej mellett – a mezőgazdasági és a veszélyes hulladék.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a kormány már tárgyal a gyártókkal, hogy biztosítsák az utántöltési lehetőséget a különböző termékeiknél, ugyanakkor a friss termékeknél lehet a leghatékonyabban csökkenteni a csomagolásból származó hulladék mértékét.

mti

Ladányi Roland
Ladányi Rolandhttp://envilove.hu
Ladányi Roland környezetvédelmi szakember és hulladékgazdálkodási szakértő, aki elkötelezett híve a fenntarthatóságnak és a körforgásos gazdaság népszerűsítésének. Szakmai tevékenységének központi eleme a dontwasteit.hu platform, ahol naprakész hírekkel, elemzésekkel és gyakorlati megoldásokkal segíti a környezettudatosabb szemléletformálást. Munkája során a hulladékcsökkentés és az erőforrások hatékony felhasználása mellett köteleződött el, összekötve a szakmai precizitást a közérthető tájékoztatással.
OLVASS TOVÁBB