A beruházók tervei szerint február végére elkészül, és márciusban megkezdheti a próbaüzemelést Zalaegerszegen, a buslakpusztai depónia mellett felépült új automata kommunális hulladékválogató mintaüzem – számolt be facebook bejegyzésében Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
A 3B Hungária Kft. és a Szabadics Zrt. alkotta konzorcium egy kutatás-fejlesztési pályázat révén nyert támogatásból és részben önerőből mintegy 1,4 milliárd forint értékben építette fel az üzemet, amihez a területet az önkormányzat biztosította.
Ha az új technológiát beüzemelik, akkor a számítások szerint a jelenlegi kommunális hulladékmennyiségnek a 12 százalékát tudják majd lerakni a hulladéktárolóba.
A zalaegerszegi 3B Hungária Kft. több mint tizenöt éve foglalkozik hulladékfeldolgozó rendszerek gyártásával, azon belül mintegy öt éve kommunális hulladékfeldolgozásra alkalmas technológiákkal is. – Az országban jelenleg is működik öt-hat kommunális hulladékfeldolgozó, mi ennek a technológiának a továbbfejlesztésére pályáztunk. A kutatás-fejlesztési pályázatunk keretében fejlesztettünk ki az országban eddig építetteknél egy korszerűbb kommunális hulladékfeldolgozó rendszert. Olyan részegységei vannak, amelyeket eddig Nyugat-Európából lehetett megvenni. Ezeket mi hazai gyártásban még korszerűbb változatban hoztuk létre – mondta érdeklődésünkre Nagy Zoltán, a gépgyártó cég vezetője.
Mint az ügyvezető tájékoztatott, az új gépsor a hulladékot négy nagy csoportba szedi majd szét. Elkülöníti a hulladék összetételének eddigi tapasztalatok szerint a felét kitevő biológiai eredetű szerves anyagokat. A hulladék ezen részének két útja lesz. Biogázt vagy bio-pelletet lehet belőle gyártani. Ha a Zalavíz által tervezett biogáz üzem létrejön, akkor az előbbi valósul meg, ha nem, akkor Buslakpusztán pelletet készítenek belőle. Utóbbi a lignithez hasonló fűtőértékű tüzelőanyag. – Az említett kétféle hasznosításon még dolgozunk. A hulladékválogatás következő nagyobb csoportja az úgynevezett RDF, amiben papír, műanyag, textil, fa és egyéb éghető anyagok vannak. Ezeket 30 milliméternél kisebb darabokra aprítja a gépsor, és erőműbe vagy cementgyárba kerül továbbhasznosításra. A következő nagy csoportot az újrahasznosítható anyagok képezik. A PET-palackokat egy optikai válogató különíti el, és ugyancsak elkülöníti az alumíniumot, a vasat és más fémeket. A kommunális hulladékból megmaradó negyedik csoport az, amivel nem tudunk majd mit kezdeni, és továbbra is a lerakóba kerül. Ez a depónia a mi számításaink szerint a jelenleginek a 12 százaléka lesz – ismertette a technológia várható paramétereit Nagy Zoltán. Hozzátette, a nagy megtakarítás annak köszönhető, hogy nagyságrenddel kisebb tömegű hulladékot kell lerakni, nincs lerakási adó, teljesíthetők lesznek az ez irányú uniós követelmények. A fejlesztés idei, első ütemében az említett szétválogatás valósul meg, azt követi majd a biogáz vagy a pellet előállítása.
A fejlesztés ezzel nem áll meg, hiszen a zalaegerszegi közgyűlés döntése alapján egy biogáz alapú távhő rendszer kiépítésére nyújtott be pályázatot a Zalavíz Zrt. félmilliárd forint értékben, emellett hamarosan egy újabb, Zalaegerszeget is érintő, 3,5 milliárdos, sikeres hulladékipari fejlesztésről is beszámolnak az érintettek.