Budapesten jóval több mint tízezer utcai hulladékgyűjtő található. A kilencvenes években még gyakori, kovácsoltvas, kerítéshálós gyűjtőket egyre több helyen váltották fel a műanyagtartályok, a járművek megállóiban például az egyedi tervezésű kukákat leszámítva csak ilyeneket látni.
Nagy szükség van rájuk, hiszen idén az idegenforgalmi szezonban Budapest olyan százezreket vonzó rendezvényeknek is otthont ad, mint például a hamarosan kezdődő vizes világbajnokság, a Forma–1 vagy éppen a Sziget Fesztivál. A növekvő idegenforgalom pedig az elszállítandó hulladék mennyiségében is megmutatkozik.
Olykor úgy tűnik, a városi szemétügyben a „sok bába közt elvész a gyermek” elve érvényesül, hiszen a közterületi tárolók nagy részét az FKF üzemelteti, de a kerületi önkormányzatok, valamint a Főkert is kihelyez utcai hulladékgyűjtőket. Az FKF által kihelyezettek a jól ismert narancssárga és zöld színű műanyag – de nem tartoznak közéjük a kutyaürülék tárolására szolgáló felirattal ellátott tartályok – tudtuk meg a társaságtól, amelynek csaknem tízezer-ötszáz gyűjtőedénye van fővárosszerte. Ezek fele található a tömegközlekedési eszközök megállóiban és a gyalogosforgalom számára nyitva álló aluljárókban. Az újabban létesített vagy felújított megállókba a BKV egyedi kivitelezésű, saját tulajdonába tartozó fémtartályokat is telepített.
A szemetesek ürítése telítettségükhöz igazodik. Ezt a frekventált, nagy forgalmú belvárosi területeken naponta több alkalommal, míg a kisebb forgalmú közterületeken – ilyen például egy kertvárosi buszmegálló – ritkábban végzik el. A szeméttárolók kihelyezéseinek szempontjai hasonlóságot mutatnak az ürítési gyakorlattal, vagyis az adott közterület gyalogosforgalma alakulásának megfelelően dönt erről az FKF. A cég lakossági kérésre is kihelyez szemeteseket, néha még akkor is, ha ez szerintük szakmailag nem feltétlenül indokolt.
A cikk megjelenése a magyarhirlap.hu weboldal hozzájárulásával történt.