Hulladékégetői túlkapacitás Európában: 65 millió tonna kihasználatlan kapacitás mellett is épülnek az új égetők – a Zero Waste Europe 2026-os adatfrissítése

Európa tovább építi a hulladékégetőket, miközben a meglévő üzemek sincsenek kihasználva. A hulladékégetői túlkapacitás a Zero Waste Europe (ZWE) 2026. október 13-án közzétett adatfrissítése szerint megközelíti a 65 millió tonnát: az uniós égetők és együttégetők 198,4 millió tonna hulladékot tudnának fogadni, 2022-ben viszont csak 133,6 millió tonnát kezeltek. Az Equanimator által készített elemzés ennél tovább is megy: azt állítja, hogy a többlet akkor sem tűnne el, ha a ma lerakott, égetésre alkalmas hulladék mind az égetőkbe kerülne. Összeszedtük, hogyan jönnek ki a számok, mit javasol a szervezet, és mit érdemes mindebből Magyarországról nézve megjegyezni.

Röviden: A hulladékégetői túlkapacitás az EU-ban 2022-ben közel 65 millió tonna volt, mert 198,4 millió tonna kapacitásra 133,6 millió tonna elégetett hulladék jutott. A ZWE számítása szerint ha az újrahasznosítási célok teljesülnek, és a maradék vegyes hulladékot égetés előtt válogatják, a többlet akkor is megmarad, ha a lerakott hulladék nagy részét az égetőkbe terelik. A szervezet ezért moratóriumot kér az új kapacitásokra.

Mit vizsgált a tanulmány, és mit jelent az R1 és a D10?

A kiadvány a ZWE korábbi, „Enough is enough” (Elég volt) című moratórium-tanulmányának vezetői összefoglalóját frissíti. A módszertan nem változott, a számok viszont igen: a szerző, Dr. Dominic Hogg (Equanimator Ltd.) az Eurostat 2022-es hulladékkezelési és kapacitásadataival dolgozott, mert ez a legfrissebb elérhető év.

Az elemzés két létesítménytípust vizsgál, amelyeket a hulladék-keretirányelv energiahatékonysági képlete választ el egymástól:

• R1 (energetikai hasznosítás): azok az üzemek, amelyek elérik az irányelvben rögzített energiahatékonysági küszöböt. Ide tartoznak a települési hulladékot égető művek és a hulladékot együttégető létesítmények is.
• D10 (ártalmatlanítás): azok az égetők, amelyek a küszöböt nem érik el, vagyis a hulladékot érdemi energiakinyerés nélkül égetik el.

A szerzők álláspontja szerint a küszöb mára nagyrészt kiüresedett, mert gyakorlatilag minden, a jogszabályoknak megfelelő égető teljesíti. Az R1 besorolásnak mégis van tétje: ez teszi lehetővé, hogy a hulladékot hasznosítás címén országhatárokon át szállítsák.

A tanulmány a GAIA által szervezett, október 13. és 16. között tartott nemzetközi égetésellenes akcióhét nyitányaként jelent meg. Az előzményekhez tartozik, hogy tavaly ősszel 156 civil szervezet már uniós moratóriumot követelt az új hulladékégetőkre – akkor még mintegy 60 millió tonnás többlettel számoltak.

Hulladékégetői túlkapacitás számokban: mennyi fér el, és mennyi ég el?

Az Eurostat 2022-es adatai alapján az uniós kapacitás így állt össze:

• R1 létesítmények: 184,3 millió tonna
• D10 létesítmények: 14,2 millió tonna
• együtt: 198,4 millió tonna

Ezzel szemben a ténylegesen kezelt mennyiség:

• veszélyes hulladék: 10,5 millió tonna
• nem veszélyes hulladék: 123,1 millió tonna
• együtt: 133,6 millió tonna

A kettő különbsége adja a közel 65 millió tonnás, papíron szabad kapacitást.

A trend is beszédes. 2004 és 2022 között átlagosan évi 8 millió tonnával nőtt az uniós égetőkapacitás, a bővülés nagyobb része azonban az időszak elejére esett. 2012-től a trendvonal már csak évi nagyjából 2 millió tonnás növekedést mutat, 2020 és 2022 között pedig az összkapacitás enyhén csökkent. A csökkenés szinte teljesen a D10 üzemek bezárásából adódott; az R1 kapacitás közben tovább nőtt.

A ZWE sajtóközleménye ehhez hozzáteszi, hogy a szervezet legalább további 8 millió tonnányi tervezett új építést vagy bővítést azonosított Európában.

Mi kerül ma az égetőkbe?

Az R1 és D10 létesítményekben kezelt hulladék több mint 90 százaléka hét hulladékkategóriába tartozik, négy kategória pedig egymaga több mint 80 százalékot ad. A legnagyobb nem veszélyes áramok (a teljes kezelt mennyiség arányában):

• háztartási és hasonló hulladék: 46,35 millió tonna (35%)
• válogatási maradék: 36,85 millió tonna (28%)
• fahulladék: 21,5 millió tonna (16%)
• vegyes és osztályozatlan anyagok: 5,36 millió tonna (4%)
• vegyi hulladék: 3,06 millió tonna (2%)
• közönséges iszapok: 2,95 millió tonna (2%)
• műanyaghulladék: 2,51 millió tonna (2%)
• ipari szennyvíziszapok: 2,23 millió tonna (2%)

A három nagy vegyes kategória – a háztartási hulladék, a válogatási maradék és a vegyes anyagok – jelentős része települési eredetű. Vagyis az égetők „üzemanyaga” nagyrészt az, ami a szelektív gyűjtés után a vegyes kukában marad, illetve ami a válogatóművekből kihullik.

Mi történne, ha a lerakott hulladék is az égetőkbe kerülne?

Az égetés melletti leggyakoribb érv, hogy a lerakás visszaszorításához több kapacitás kell. A tanulmány ezt egy lépésenként felépített forgatókönyvvel teszteli:

1. Kiindulás: 198,4 millió tonna kapacitás, 133,6 millió tonna kezelt hulladék, közel 65 millió tonna többlet.
2. Minden égethető lerakott hulladék az égetőkbe megy: ez 77,5 millió tonna többletigényt jelentene, vagyis változatlan újrahasznosítás és hulladékmennyiség mellett 12,7 millió tonnás hiány keletkezne.
3. Teljesülnek az uniós újrahasznosítási célok: ehhez további 39,3 millió tonnát kellene újrahasznosítani, ami nagyjából a 2022-ben lerakott, égethető mennyiség fele. Ezzel a mérleg 26,7 millió tonnás többletbe fordul.
4. A települési hulladék 10 százaléka továbbra is lerakható: a lerakási irányelv ennyit megenged, így mintegy 15,1 millió tonna maradhatna a lerakókban. A többlet 41,8 millió tonnára nő.
5. A maradék vegyes hulladékot égetés előtt válogatják: a többlet visszaáll 65 millió tonna körüli szintre.

Az utolsó lépés magyarázatra szorul. Az égetőket jellemzően nem a beadott tonna, hanem a hulladék összes fűtőértéke korlátozza. Ha a maradék vegyes hulladékból gépi válogatással (angol rövidítéssel LMWS) kiszedik a műanyagot, a visszamaradó anyag fűtőértéke csökken, így ugyanaz a kazán több tonnát tud fogadni. A tanulmány szerint 2022-ben valamivel több mint 77 millió tonna hulladék lett volna alkalmas ilyen válogatásra, a kimenete pedig olyan létesítményekben elférne, amelyek ma nagyjából 55 millió tonnát kezelnek. Ez további 22 millió tonna kapacitást szabadít fel. Arról, hogy a vegyes hulladék válogatása miért kulcskérdés a célok teljesítésében, a ZWE és a Reloop közös jelentése kapcsán írtunk részletesen.

A végeredmény a szerzők szavával „figyelemre méltó”: ha a célok teljesülnek és a válogatás elterjed, nagyjából ugyanannyi nem veszélyes hulladék maradna égetésre, mint ma – úgy is, hogy közben a lerakók nagyrészt kiürülnek. Ha a települési hulladék mennyisége 2035-ig a korábbi, évi 0,7 százalékos ütemben nőne, a többlet 57 millió tonnára mérséklődne. A tanulmány megjegyzi, hogy a települési hulladék mennyisége 2021 és 2023 között valójában csökkent.

Külön a települési hulladék: itt jóval szűkebb a mozgástér

A szerzők a települési hulladékot külön is megvizsgálták, mert a vegyes kommunális hulladékot jellemzően erre épített, dedikált égetők fogadják. Az Eurostat szerint 2022-ben valamivel több mint 59 millió tonna települési hulladékot égettek el R1 és D10 létesítményekben. Az égetőipar szövetsége, a CEWEP ugyanerre az évre 79 millió tonna égetőművekben kezelt hulladékot jelez, mintegy 81 millió tonnás kapacitás mellett.

A számítás eredménye itt szerényebb: ha a hulladékmennyiség nem nő, teljesül a 65 százalékos újrahasznosítási cél, és a 10 százaléknál többet lerakó tagállamok erre a szintre csökkentik a lerakást, akkor uniós szinten nincs szükség további, lerakást kiváltó kezelőkapacitásra. Sőt, nettó 2,7 millió tonna szabadulna fel.

A „nettó” szó itt fontos. Egyes tagállamokban kapacitás szabadulna fel, másokban viszont a 65 százalékos újrahasznosítás mellett is hiányozna a lerakást kiváltó kezelés. A tanulmány szerint ezt a feszültséget két dolog enyhítheti: a maradék hulladék biológiai stabilizálása, amely a lerakott tömeget és a metánképződést is csökkenti, valamint a meglévő kapacitások észszerű, országhatárokon átívelő kihasználása új építések helyett. A hulladék már ma is mozog a tagállamok között – hogy ez mit torzít a statisztikákban, arról a határon átnyúló hulladékszállításról szóló cikkünkben olvashat.

Koppenhága és Róma: amikor az égetőt „etetni” kell

A ZWE sajtóközleménye a GAIA akcióhétre kiadott esetgyűjteményéből két európai példát emel ki.

A koppenhágai Amager Bakke (CopenHill) nagyjából évi 560 ezer tonnás kapacitással épült meg, noha a városi tisztviselők már az engedélyezés előtt jelezték, hogy az üzem a várható maradékhulladék-mennyiséghez képest túl nagy. A helyben elérhető hulladékra vonatkozó későbbi becslések évi 350 ezer tonna körülire csökkentek. A tulajdonos önkormányzatok 2016-ban módosították a megállapodásukat, hogy importált hulladékot és biomasszát is égethessenek; a ZWE szerint 2018-ban mintegy 30 ezer tonna importhulladék került a kazánokba, főként a Brit-szigetekről.

Rómában 2026 májusában kezdték építeni a Santa Palomba-i égetőt. A tervezett kapacitás évi 600 ezer tonna, az első hulladékszállítmányokat 2029 szeptemberére várják. A közel 946 millió eurós beruházás 33 éves koncesszióhoz köti a várost, miközben Róma 2035-re 70 százalékos elkülönített gyűjtést tervez.

Janek Vähk, a ZWE szakpolitikai felelőse a közleményben úgy fogalmazott: „valójában semmi sem indokolja, hogy tovább építsük az új égetőket”. A szervezet érvelése szerint a túlméretezett üzem évtizedekre leköti a hulladékot, mert a hiteleket törleszteni, a kazánt pedig táplálni kell – és ez a megelőzéssel, az újrahasználattal és az újrahasznosítással versenyez.

A tanulmány nyolc ajánlása

1. A túlkapacitás elismerése: a tagállamok és az EU ismerjék el a problémát, és tervezzék meg a kapacitások évenkénti, fokozatos kivezetését.
2. Uniós szintű koordináció: a leállításokat hangolják össze, nehogy az egyik országban bezárt üzem helyett máshol épüljön új.
3. Moratórium: ahol már többlet van, ott ne épüljön új R1 vagy D10 kapacitás. A leépítésnél számítson az üzem kora, a hálózatban betöltött szerepe, a távhőkapcsolat és a szén-dioxid-leválasztás elérhetősége.
4. Uniós léptékű kapacitástervezés: a tagállamok a saját igényük felmérésekor vegyék figyelembe a más országokban meglévő kapacitást is.
5. Az előkezelt maradék hulladék kezelési módjainak egyenrangúsága: új égető építése előtt ismerjék el, hogy a válogatáson átesett és biológiailag stabilizált hulladék lerakása egyenértékű az égetéssel. A kezeletlen hulladék lerakását szüntessék meg, a megfelelően előkezelt hulladék égetése és lerakása pedig kerüljön a hulladékhierarchia ugyanazon, legalsó szintjére.
6. A 10 százalékos lerakási korlát újragondolása: ha az előkezelési kötelezettséget érdemben betartatják, a korlát a szerzők szerint feleslegesen szűkíti a tagállamok mozgásterét.
7. Az égetés helye a hierarchiában: az Európai Bizottság a hulladék-keretirányelv 12. cikke szerinti értékelésben vizsgálja meg, hogy az égetést nem kellene-e ártalmatlanításnak minősíteni.
8. Kötelező előválogatás: az égetők a jövőben csak olyan települési eredetű vegyes hulladékot fogadhassanak, amely fejlett válogatáson esett át.

A sajtóközleményben a ZWE és 83 további szervezet ezen felül azt kéri, hogy a települési hulladék égetése ingyenes kvóták nélkül kerüljön be az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerbe. Hogy a Bizottság javaslata ehhez képest mit tartalmaz, azt a hulladékégetés ETS alá vonásáról szóló elemzésünkben mutattuk be, az égetőipar ellenérveit pedig ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Mit jelent ez Magyarországnak?

Az uniós összesítés mögött nagyon eltérő nemzeti helyzetek állnak, és Magyarország nem a túlkapacitással küzdő országok közé tartozik. Itthon egyetlen nagy települési hulladékégető működik, a maradék hulladék túlnyomó része lerakóba kerül, és az Eurostat adatai szerint a települési hulladék kezelésében az uniós rangsor alsó harmadában vagyunk. A tanulmány nem nevez meg országokat, de a logikája alapján Magyarország inkább abba a csoportba tartozik, ahol a célok teljesítése mellett is szükség lesz a lerakást kiváltó kezelésre.

Éppen ezért érdekes az ötödik és a hatodik ajánlás. Ha az előkezelt, stabilizált hulladék lerakása az égetéssel egyenrangú megoldásnak számítana, és a 10 százalékos lerakási korlát megszűnne, az a lerakóra és mechanikai-biológiai kezelésre épülő rendszereknek adna mozgásteret. Fontos azonban látni, hogy ez egy civil szervezet javaslata, nem hatályos szabály: ma a 2035-ös, legfeljebb 10 százalékos lerakási cél érvényes. Hogy ettől milyen messze vagyunk, azt a Pannon Egyetem hálózati modelljéről szóló cikkünk mutatja be, a lerakás hazai árazásáról pedig a hulladéklerakási adóról szóló elemzésünkben írtunk.

A negyedik ajánlás – a szomszédos országok kapacitásának figyelembevétele – szintén nem elméleti kérdés a régióban. Nemrég zöld utat kapott Szlovákia legnagyobb hulladékégetője Pozsonyban, és épülnek a horvátországi hulladékhasznosító erőművek is. Ha a ZWE számai helytállóak, ezek a beruházások egy olyan európai piacra érkeznek, ahol összességében már most több a kazán, mint a hulladék.

Kritikus olvasat: mit mutat, és mit nem az uniós összesítés?

A tanulmányt egy égetésellenes civil hálózat adta ki, egy kampányhét nyitónapján. Ez nem teszi érvénytelenné: az adatok hivatalos Eurostat-számok, a lépések követhetők. Néhány korlátot azonban érdemes szem előtt tartani – ezek egy részét maguk a szerzők is jelzik.

• A többlet „papíron” létezik. A szabad kapacitás típusa és a rendelkezésre álló hulladék fajtája nem feltétlenül illik össze. Az együttégetők engedélyezett kapacitása ráadásul jóval nagyobb lehet annál, amit a gyakorlatban kezelni tudnak.
• A dedikált égetők közel teli vannak. A tanulmányban idézett CEWEP-adatok szerint a hulladékégető művek 81 millió tonnás kapacitásából 79 millió tonna foglalt. Ebből a mi olvasatunkban az következik, hogy a 65 millió tonnás többlet nagy része nem a települési hulladékra épített égetőkben, hanem az együttégetőknél és más R1 létesítményeknél jelentkezik – oda pedig válogatatlan vegyes hulladék jellemzően nem vihető.
• A forgatókönyv több „ha” feltételre épül. Teljesülnek az újrahasznosítási célok, elterjed a vegyes hulladék válogatása, és a hulladék el is jut oda, ahol a szabad kapacitás van. Mindhárom messze van a mai gyakorlattól.
• Az adatok 2022-esek. Az azóta átadott vagy bezárt üzemek nem szerepelnek bennük.

Az összkép ettől még erős üzenet a beruházóknak és a döntéshozóknak: egy 30–40 évre épülő égető megtérülése olyan hulladékmennyiségen múlik, amelyet az uniós célok éppen csökkenteni akarnak.

Összegzés

A ZWE adatfrissítése szerint az EU-ban nem az égetőkapacitás hiánya a szűk keresztmetszet, hanem a megelőzés, a szelektív gyűjtés és a válogatás. Ha ezek a célok szerint fejlődnek, a meglévő üzemek a lerakásról elterelt hulladékot is fel tudják venni. A számítás uniós átlagokkal dolgozik, ezért a nemzeti döntéseket nem helyettesíti – azt viszont világossá teszi, hogy egy új égető melletti érvelésnek ma már a szomszédos országok szabad kapacitásával is számolnia kell.

További cikkeink a témában a FÜSTÖLGÉS rovatban és a Zero Waste Europe címke alatt olvashatók.

Gyakori kérdések a hulladékégetői túlkapacitásról

Mekkora a hulladékégetői túlkapacitás az Európai Unióban?

A Zero Waste Europe 2026-os adatfrissítése szerint közel 65 millió tonna. Az Eurostat 2022-es adatai alapján az uniós R1 és D10 létesítmények együttes kapacitása 198,4 millió tonna volt, miközben ténylegesen 133,6 millió tonna hulladékot kezeltek bennük: 10,5 millió tonna veszélyes és 123,1 millió tonna nem veszélyes hulladékot.

Mi a különbség az R1 és a D10 égetők között?

Az R1 besorolású üzemek elérik a hulladék-keretirányelv energiahatékonysági küszöbét, ezért energetikai hasznosításnak számítanak, a D10 égetők nem, így ártalmatlanításnak minősülnek. 2022-ben az uniós kapacitásból 184,3 millió tonna volt R1 és 14,2 millió tonna D10. A tanulmány szerint a küszöböt ma gyakorlatilag minden jogszabálynak megfelelő égető teljesíti.

Eltűnne a túlkapacitás, ha a lerakott hulladékot is elégetnék?

Nem, ha teljesülnek az újrahasznosítási célok. A lerakott, égethető hulladék önmagában 12,7 millió tonnás hiányt okozna, de a célok teljesítése 26,7 millió tonnás többletet hoz vissza. A 10 százalékos lerakási lehetőséggel 41,8 millió, a vegyes hulladék égetés előtti válogatásával nagyjából 65 millió tonnás többlettel számol a tanulmány.

Miért növeli az égetőkapacitást a vegyes hulladék válogatása?

Mert az égetőket jellemzően a hulladék fűtőértéke korlátozza, nem a tömege. Ha a maradék vegyes hulladékból kiválogatják a magas fűtőértékű műanyagot, a visszamaradó anyagból ugyanaz a kazán több tonnát tud fogadni. A tanulmány szerint így mintegy 22 millió tonna kapacitás szabadulhatna fel az uniós égetőkben.

Mit javasol a Zero Waste Europe a túlkapacitás kezelésére?

Moratóriumot az új égetőkapacitásra ott, ahol már többlet van, valamint a meglévő üzemek uniós szinten összehangolt, fokozatos kivezetését. Kéri továbbá, hogy az égetők csak előzetesen válogatott vegyes hulladékot fogadhassanak, a Bizottság vizsgálja meg az égetés ártalmatlanításként való besorolását, és a települési hulladék égetése ingyenes kvóták nélkül kerüljön az EU ETS-be.

Érinti-e a túlkapacitás Magyarországot?

Közvetlenül kevéssé, mert Magyarországon egyetlen nagy települési hulladékégető működik, és a maradék hulladék nagy része lerakóba kerül. A tanulmány ajánlásai mégis relevánsak: a szomszédos országok szabad kapacitásának figyelembevétele, valamint az előkezelt, stabilizált hulladék lerakásának egyenrangúsága az égetéssel a lerakóra épülő rendszereknek adhatna mozgásteret.

🔗 Hivatalos források és hivatkozások: 👉

• Zero Waste Europe – Equanimator Ltd.: Incineration overcapacity in Europe: 2026 data update – The case for a moratorium on incineration (tanulmány, 2026. október; szerző: Dr. Dominic Hogg)
• Zero Waste Europe: New study: Europe continues to build waste incinerators despite excess capacity (sajtóközlemény, 2026. október 13.)
• Eurostat: Treatment of waste by waste category, hazardousness and waste management operations (env_wastrt adattábla)

Egységes szerkezet, gyors válaszok: cikkeinket úgy építjük fel, hogy az olvasók és az MI-alapú keresők is könnyen megtalálják bennük a lényeget. A szövegek MI-eszközök segítségével, szerkesztői ellenőrzés mellett készülnek.