Eredménytelenül zárult az újszászi hulladékszállítás elvégzésére kiírt közbeszerzési eljárás, ezért a katasztrófavédelem közérdekű szolgáltatót jelölt ki a Szolnok melletti kisvárosban végzendő tevékenységre.
A Remondis Szolnok Zrt.-t jelölte ki Újszászra a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ideiglenes ellátására a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.
A szolgáltatót a személyi és tárgyi feltételek megléte és a szabad kapacitás alapján jelölték ki, a határozat ellen fellebbezésre nincs lehetőség. A kijelölés az új közszolgáltatási szerződés megkötéséig, legfeljebb kilenc hónapra szól. A határozatban szerepelnek a szolgáltatásért fizetendő díjak is.
Molnár Péter polgármester elmondta: mivel a szolgáltatást végző céggel kötött szerződésük január 31-én lejárt, új közbeszerzési eljárást írtak ki. A jelentkező társaság a korábbi összegnél havonta több mint másfél millió forinttal drágábban vállalta volna a feladatot, és az ajánlatot a képviselő-testület nem fogadta el. Az eset érdekessége, hogy a jelentkező és a most kijelölt cég egy és ugyanaz – jegyezte meg az elöljáró, hozzátéve: várhatóan júliusban ismét közbeszerzési eljárást indítanak.
A megyében tavaly nyáron egy másik településre, Martfűre szintén a katasztrófavédelem jelölt ki közérdekű szolgáltatót a kommunális hulladék elvitelére, miután a korábbi szállító a szerződés lejárta után felhagyott a munkával és a gyűjtőedényeit is elvitte.
Forrás: MTI