KezdőlapHÍRFOLYAMLélegeztetőgépen a közszolgáltató

Lélegeztetőgépen a közszolgáltató

Rendkívüli testületi ülésen kapott tagi hitelt a keszthelyi közszolgáltató.

Korábban portálunk is beszámolt már a keszthelyi önkormányzati tulajdonú hulladékszállító cég finanszírozási problémáiról,  a HUSZ kft. jövőbeni lehetőségeiről. Akkor is megírtuk, hogy a számlázást végző hulladékgazdálkodást koordináló nemzeti cég a bevételek hatvan százalékát juttatja el a cégnek, részben emiatt, részben a rezsicsökkentés miatt komoly likviditási problémák keletkeztek a társaságnál.

A rendkívüli testületi ülésen a HUSZ kft. tíz millió forintos tagi kölcsönt igényelt az önkormányzattól, melyet a költségvetés általános tartalékából tud biztosítani a város. Ezzel azonban ez a keret kimerül. A rendkívüli ülésen az a döntés született, hogy most négy millió forint tagi kölcsönhöz jut a HUSZ, majd a kérdés a következő testületi ülésen ismét napirendre kerül. Ebből az összegből addig biztosítható a hulladékszállító cég működése és a kiadásokat tudják finanszírozni.

Ladányi Roland
Ladányi Rolandhttp://envilove.hu
Ladányi Roland környezetvédelmi szakember és hulladékgazdálkodási szakértő, aki elkötelezett híve a fenntarthatóságnak és a körforgásos gazdaság népszerűsítésének. Szakmai tevékenységének központi eleme a dontwasteit.hu platform, ahol naprakész hírekkel, elemzésekkel és gyakorlati megoldásokkal segíti a környezettudatosabb szemléletformálást. Munkája során a hulladékcsökkentés és az erőforrások hatékony felhasználása mellett köteleződött el, összekötve a szakmai precizitást a közérthető tájékoztatással.
OLVASS TOVÁBB