csütörtök, február 13, 2025
HomeJOGÁSZKODUNKMegjelent a koncessziós törvény a közlönyben

Megjelent a koncessziós törvény a közlönyben

A köztársasági elnök aláírta és megjelent a Magyar Közlöny 30. számában az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. év II. törvény.

 

telex.hu előzetesen azt írta, hogy „a kormány abban is bízhat, hogy amennyiben ígéretet tesz, hogy a részletszabályok majd kezelik az elnöki észrevételeket, akkor másodszorra már zöld lámpát kap a törvény az elnöktől.” Kérdéses, végrehajtási rendeletekben a megfogalmazott tulajdonjogi és kártalanítási kérdések mennyiben rendezhetőek.

 

Ugyancsak kérdés lehet, hogy az Európai Unió mit szól a törvényhez, nem kellett volna esetleg eleve előzetesen uniós műszaki vizsgálati eljárásra küldeni a jogszabályt. Az egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának tiltásáról szóló 2020. évi XCI. törvény esetében a kormány erről megfeledkezett, végül utólag küldte uniós notifikációra a jogszabályt.

 

Egy, a telex.hu-nak nyilatkozó forrás szerint „az EU-ban a koncesszió kicsit amolyan protekcionista kiskapu is, nyílt tenderen nehezebb előnyben részesíteni a hazai vállalkozásokat, de a koncessziónál könnyebb ilyen szempontokat megfogalmazni. Igaz, általában nem nyíltan protekcionista kitételekkel, de közegészségügyi, nemzetbiztonsági mondatokkal irányítható így a folyamat.”

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img