kedd, március 18, 2025
HomeHÍRFOLYAMMegszavazták a hulladéktörvény módosítását

Megszavazták a hulladéktörvény módosítását

Az Országgyűlés a kormány javaslatára kiterjesztette az üvegvisszaváltás lehetőségéről gondoskodni köteles üzletek körét, előírva, hogy azt az eddigi 500 négyzetméter helyett már a legalább 300 négyzetméter alapterületű boltoknak is garantálniuk kell.

A képviselők 114 igen szavazattal, 49 nem ellenében és 6  tartózkodás mellett fogadták el a földművelésügyi miniszter javaslatát.

Fazekas Sándor indítványa indoklásában hangsúlyozza, a kereskedelemnek részt kell vállalni az üvegcsomagolások visszagyűjtésében azért, hogy Magyarország teljesíteni tudja az üveghulladék újrafeldolgozására megállapított célértéket.

A törvénymódosítás további több ponton módosította a hulladéktörvényt, így például a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-re vonatkozó szabályokat az alvállalkozók nonprofittá válására és a fizetési felszólítás egységesítésére tekintettel.

MTI

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img