Az egykori Patyolat telephelyének kármentesítéséről tartottak lakossági fórumot szerdán délután, az Esély Pedagógia Központ Vandháti úti épületében. Mint ismeretes, az egykori cég területén jelentős talajszennyezés keletkezett, ezt kell megszüntetni egy uniós projekt keretében.
A fórum résztvevőit elsőként Bak Sándor tájékoztatta (fotó: Ujházi György)
Az érintett területen (a Vandháti út – Tünde utca, illetve a sportpálya által határolva) a Békés Megyei Patyolat Vállalat 1973-tól kezdte meg tevékenységét. Az egykori cég 8000 négyzetméteres ingatlanán a ruházati vegytisztítás során keletkezett hulladék beszennyezte a földet. Az ottani eljárások révén keletkező veszélyes hulladékot, a persárt szabálytalanul tárolták. Körülbelül 280 tonnát fóliazsákokba csomagolva, zárt raktárakban, míg 900 tonnát a telephely udvarán, döntően betonozott felületen, fóliazsákokba csomagolva, vagy hordókba rakott fóliazsákokban helyezték el 1985-től kezdve. A környezetszennyezés okozója, a Patyolat jogutód nélkül szűnt meg, ezért a terület kármentesítése állami feladat lett. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság 2006-ban kapta meg feladatként a kármentesítést, melynek elvégzésére sikeres európai uniós pályázatot nyújtottak be.
A szerdai lakossági fórumon Bak Sándor, a KÖVIZIG igazgatója egyebek mellett elmondta, a több mint 3 milliárd forintos összköltségvetésű projekt befejezésével – melynek várható időpontja 2015. június 30. – lehetővé válik a több évtizedig meglévő környezeti kár felszámolása. Ennek keretében elbontják a terület feletti épületeket, teljes talajcserét is végrehajtanak, valamint elemi vas oldattal kezelik a talajt.
Bak Sándortól megtudtuk, hogy a munkák során mintegy 26 ezer köbméter földet termelnek ki és szállítanak el, a 7 méter mély injektáló-furatokból pedig nem kevesebb, mint 3500 készül majd el. Ez utóbbin keresztül juttatják a talajba a vasoldatot.
A következőkben Réti László, a KÖVIZIG osztályvezetője és Tamás Csaba projekt-menedzser részletes tájékoztatást adtak a munkákról, az egyes részfeladatok ütemezéséről és azok várható hatásairól. A kivitelező képviselője megértést és türelmet kért a lakosságtól, s a fórumon felmerülő kérdésekre is választ adtak az érdeklődőknek. Mint az a hozzászólásokból kiderült, néhányan a megnövekedett teherforgalom által okozott zaj- és porszennyezéstől tartanak, mások a Vandháti úti fákért aggódnak. Volt, aki arról érdeklődött, mi lesz a sorsa a kitermelt és szennyezett talajnak, a közeli sportegyesület vezetője pedig az őket érintő, negatív körülményekre hívta fel a figyelmet. Mint megtudtuk, a kitermelt földet egy távolabbi telepen, biztonságos körülmények között kezelik, a zaj- és porhatást pedig mérik és igyekeznek a minimálisra szorítani, s a bizonyíthatóan a projekt miatt keletkezett károkat is megtérítik.
A cikk eredetiben itt olvasható: http://csabaimerleg.hu