Svájcban a műanyag hulladékok gyűjtése, újrahasznosítása évek óta egy kínos téma, nagyon sokan ellenzik és inkább az energetikai hasznosítást preferálják. Napjainkban ez a trend kezd megváltozni, felpuhulni látszik a korábbi ellenzők álláspontja.
Két héttel ezelőtt, a Svájci Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal azt írta a honlapján, hogy a települések a háztartásokból származó vegyes műanyag hulladékokat jobban már nem tudják gyűjteni, túl drága a gyűjtés és alig találnak vevőt ezen hulladékokra.
A Környezetvédelmi Hivatal álláspontja szerint a műanyagok égetésével ellentétben azokat szelektíven kell gyűjteni és újra kell hasznosítani. Nyilatkozatuk szerint ez nem jelent a korábbiakhoz jelentős irányváltozást, de a lakosságra megpróbálnak nyomást gyakorolni, mert úgy látják, hogy a lakosok készen állnak erre a feladatra és hajlandók egy környezetbarát megoldásért többet is fizetni. Első lépésként a hagyományos hulladékgyűjtő zsákok mellett a településeken lehetőség van egy olcsóbb, műanyag hulladékok gyűjtésére szolgáló zsák vásárlására is.
Természetes ez a hulladék mennyiség hiányzik a települési hulladékégetők kapacitásából, ezért ma ők a legnagyobb ellenzői az újrahasznosításnak. A hivatalos álláspontjuk szerint persze ez nem okoz problémát. Azzal védekeznek, hogy egyes tanulmányok szerint sem gazdaságilag, sem ökológiailag nem éri meg a műanyagokat újrahasznosítani, míg más tanulmányok ennek az ellenkezőjét állítják. Ők csak egy dolgot szeretnének látni, hogy melyik a kettő közül az igazi út.