KezdőlapHÍRFOLYAMOlaszország lépéseket tesz az élelmiszer hulladék elleni küzdelemben

Olaszország lépéseket tesz az élelmiszer hulladék elleni küzdelemben

Franciaországot követően Olaszország is törvényben foglalt lépéseket tesz az élelmiszer hulladékok csökkentése érdekében.

A jövőben az olasz gazdáknak és kiskereskedelmi vállalkozásoknak egyszerűbb lesz az eladatlan élelmiszereiket jótékonysági céllal átadni, illetve az éttermek tulajdonosainak egyszerűbb lehetősége lesz a vendégeiket az ételmaradékaik hazavitelére ösztönözni.

A múlt héten elfogadott jogszabálycsomaggal az Olaszországban keletkező kb. 5.000.000 tonna élelmiszer hulladékot 20 %-kal, azaz legalább egymillió tonnával csökkenteni kívánják. Az intézkedést azzal is indokolják, hogy ez a hulladék mennyiség a háztartásoknak és vállalkozásoknak 12 milliárd euro költséget jelent, amely az olasz GDP 1 %-a.

Az elfogadott törvénnyel követik a franciákat, akik bár fél évvel korábban, de hasonló intézkedéseket tettek. A francia szabályozással ellentétben viszont semmilyen szankciók nem terhelik a szupermarketeket, ha azok nem felelnek meg az új szabályoknak. A szankciók helyett megpróbálják ösztönző eszközökkel a vállalatokat, mint például adókedvezmény, az élelmiszer hulladékok pazarlásáról leszoktatni.

A jogszabály szerint lehetőség van a lejárati dátumot követően is az élemiszer adományozására, valamint a hibásan címkézett áruk továbbadására.

 

 

Ladányi Roland
Ladányi Rolandhttp://envilove.hu
Ladányi Roland környezetvédelmi szakember és hulladékgazdálkodási szakértő, aki elkötelezett híve a fenntarthatóságnak és a körforgásos gazdaság népszerűsítésének. Szakmai tevékenységének központi eleme a dontwasteit.hu platform, ahol naprakész hírekkel, elemzésekkel és gyakorlati megoldásokkal segíti a környezettudatosabb szemléletformálást. Munkája során a hulladékcsökkentés és az erőforrások hatékony felhasználása mellett köteleződött el, összekötve a szakmai precizitást a közérthető tájékoztatással.
OLVASS TOVÁBB