Mivel a téli hónapokban alábbhagy az emberek tisztasági igyekezete, az osztrák főváros újabb kampányban emlékezteti őket arra, hogy a város tisztaságáért ők tehetik a legtöbbet. Az információk könnyű hozzáférhetősége hozzájárul a bécsiek tisztasági moráljának javulásához: a város online térképén ugyanis egy kattintással bárki megtudhatja, hogy hol van a legközelebbi hulladékgyűjtő sziget, szeméttelep, veszélyeshulladék-átvevő hely vagy zacskóautomata.
A szemeteskukák óriásplakátokról szólnak rá a bécsiekre. A tréfás és provokatív beszólások célja, hogy figyelmeztessék a bécsieket, a város tisztasága rajtuk is múlik. A hideg hónapokban ugyanis rendszerint lanyhul az emberek tisztasági fegyelme.
Az idei tisztasági kampány középpontjában továbbra is a kutyaürülék és a cigarettacsikk áll, noha a múlt évek során látványos javulást tapasztaltak mindkét területen. Hét év alatt, 2005–12 között, például, csaknem harmadával csökkent az eldobált csikkek száma, vagyis: 2005-ben 868 millió landolt a járdákon, buszmegállókban és egyéb helyeken, 2012-ben már „csak” 600 millió. Tavaly már mintegy 72 millió csikk végezte szabályosan a köztéri szemetesekben – 2009-ben ez a szám még csak 6,65 millió volt.
Azt is sikerült elérni, hogy a kutyatartók nagy része számára ma már magától értetődő, hogy az utcán is feltakarít kedvence után – ebben városszerte 3 ezer ingyenes zacskóautomata és 24 ezer gyűjtőedény van a segítségükre. Bécs szemeteseiben ma már naponta több mint 47 200 kutyagumival teli zacskó landol, ami a lakosság közérzetén is meglátszik: 2008-ban a bécsieknek csupán harmada érezte úgy, hogy javult a kutyagumi helyzet, addig 2013-ban már kétharmada.
Javult a fegyelem az illegálisan az utcákra kihelyezett lomok esetében is: 2008–13 között például csaknem háromnegyedével kevesebb, összesen 463 hűtőszekrénytől próbált ily módon megszabadulni a tulajdonosa. Az összes lom esetében 31 százalékos a javulás, kóbor bevásárlókocsikból pedig 45 százalékkal találtak kevesebbet a bécsi közterület-felügyelők, a Waste Watcher-ek. A civilben és egyenruhában egyaránt járőröző köztisztasági őrség 2008 óta összesen 35 ezer esetben intézkedett.
De nemcsak a kilátásba helyezett büntetés, hanem az információk könnyű hozzáférhetősége is hozzájárul a bécsiek tisztasági moráljának javulásához: a város online térképén ugyanis egy kattintással bárki megtudhatja, hogy hol van a legközelebbi hulladékgyűjtő sziget, szeméttelep, veszélyeshulladék-átvevő hely vagy zacskóautomata. Csaknem másfél év óta még egy okostelefonos alkalmazás, a 48er-App is a bécsiek segítségére van.
A cikk eredetiben itt olvasható: http://infovilag.hu