vasárnap, április 20, 2025
HomeHÍRFOLYAMRégi bányából nukleáris temető

Régi bányából nukleáris temető

Németország olyan nukleáris temetőt tervez, melyhez hasonlót eddig még senki sem próbált ki: egy régi bányába viszik le az ország radioaktív hulladékának a felét – írja a hirado.hu.

Használaton kívüli vasbányába tervezi leszállítani Németország nukleáris hulladékának felét: öt éven belül 300 ezer konténer veszélyes anyag találhat otthonra a Kondrád-alagútban. Ez a Németországban termelt radioaktív hulladék felét jelenti.

Fáklyákkal mennek a föld alá

Ha minden a terv szerint halad majd, a németországi atomerőművekből származó 300 ezer köbméternyi vegyi hulladék 2022-ig a Konrád-alagútba kerül. A bánya kibővítéséhez már hozzá is kezdtek, minden nap több száz munkás dolgozik a mélyben. Mindegyiküknél van egy fáklya, egy elsősegély-doboz és két órára elegendő levegő egy tartályban – elvileg minden eshetőségre felkészültek, hiszen sokáig lesznek a föld alatt.

De nem csupán a töménytelen konténer tárolására kell helyet vájniuk, ugyanis a veszélyes hulladékok tárolásának egyik alapfeltétele a megfelelő körülmények kialakítása. Ehhez pedig “fel kell újítaniuk” a bányát,  meg kell javítani a szellőzőrendszerét. A gépek karbantartására is kialakítanak egy helyet, és mosdókat is építenek.

 

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img