Előrehozott eljárásban tárgyalta meg az Országgyűlés Törvényalkotári Bizottsága 2020. december 10-én az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslatról való szavazás 2020. december 14-én várható.
A hulladékgazdálkodási koncesszióról szóló törvényjavaslatnak az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága általi sürgős megtárgyalását még 2020. december 9-én este kezdeményezte a miniszterelnök helyettese. Az Országgyűlés elnökének írt levelében kérte, hogy a bizottság még a héten tárgyalja meg – a portálunk által is röviden ismertetett -, a parlamentnek általa még november végén benyújtott javaslatot. A kérés a sürgősséget a koncesszor kiválasztásának mielőbbi szükségességével és a szükséges felkészülési idővel valamint azzal indokolja, hogy a javaslatban szereplő kötelező visszaváltási rendszer 2023. július 1-től kerülne bevezetésre. A módosító javaslat szerint a koncessziós szabályok hatályba lépése ugyancsak 2023. július 1. lenne.
A Törvényalkotási Bizottság ugyancsak megtárgyalta és elfogadta a bizottsági elnök által benyújtott, mintegy 80 oldalas módosító javaslatot, amely többek között bevezetné a koncesszori alvállalkozó fogalmát, akinek a hulladékát például a B3 lerakók a koncesszorhoz hasonlóan kötelesek szabad kapacitásaik erejéig befogadni, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke által megállapított díjért. Ugyancsak bekerült, hogy a fővárosi hulladékégető is köteles szabad kapacitásai erejéig, ugyancsak a MEKH elnöke által megállapított díjon.
A törvényjavaslat tárgyalásának állásáról az Országgyűlés oldalán lehet tájékozódni itt.