Több ember hal meg évente a szennyezett víz és levegő miatt, mint háborúban, gyilkosságban, maláriában, éhínségben és természeti katasztrófákban összesen. A globális GDP 6,2 százalékát veszik el ezek a halálesetek. A kemikáliák közel felét nem is tesztelték azt illetően, hogy mennyire veszélyesek az emberi szervezetre – írja a Piac és Profit.
Korábbi kutatások vizsgálták már, hogy a klímaváltozás mennyire növeli a korai halálesetek számát, de az USA-ban most első alkalommal készült jelentés arról, hogy modern, iparosodott világunk összes környezetszennyezése milyen hatással van a népegészségre, pontosabban a halandóságra.
Világszerte nyolcmillió ember él olyan városrészekben, ahol a levegő minősége, tisztasága nem üti meg az ENSZ Világegészségügyi Szervezete által előírt szintet. Az állandó szmog kikezdi az egészségüket, s ez idő előtti halálhoz vezet. De a szennyezett vizektől is sokan halnak meg.
Az 51 oldalas tanulmány szerint, melynek főbb kijelentéseit a Lancet tudományos szakfolyóiratban ismertették a kutatók, 2015-ben minden hatodik haláleset számított idő előttinek és származott környezetszennyezésből, vagyis a szennyező anyagoknak való kitettségből.
Az ebből eredő anyagi károk -kieső munkaerő és termelékenység, egészségügyi kezelések költségei- 6,2 százalékát jelentik a világgazdaság GDP-nek, vagyis 4600 milliárd dollárra rúgnak.
Csak óvatos becslés
A szennyező anyagok számlájára írható halálesetek számát 9 millióra becsüli a tanulmány, ugyanakkor a tudósok is hangsúlyozzák, hogy ez óvatos becslés, a valós szám ennél jóval több lehet.
Miért? Mert a széles körben alkalmazott toxikus anyagok közül sokat figyelembe sem vettek a kutatók. Az 1950 óta forgalomba került 5000(!) új kemikáliának csak nagyjából a felét tesztelték kutatóintézetek és/vagy hatóságok a tekintetben, hogy mennyire veszélyesek az emberi szervezetre nézve.
Még az évi 9 millióról szóló becslés is
- másfélszer nagyobb, mint azok száma, akiket a dohányzás öl meg,
- háromszor nagyobb, mint akik AIDS-ben, maláriában és TBC-ben halnak meg,
- hatszor nagyobb, mint a halálos közúti balesetek áldozatainak száma,
- tizenötször nagyobb, mint a más típusú erőszakos halálesetek száma.
További részletek a Piac és Profit oldalán ide kattintva.
A cikk megjelenése a piacesprofit.hu weboldal hozzájárulásával történt.