hétfő, május 12, 2025
HomeHÍRFOLYAMÚj szemléletformáló kampány indul a kevesebb hulladékért

Új szemléletformáló kampány indul a kevesebb hulladékért

Önreklámra kapott egymilliárd forintot az NHKV Zrt. – állította korábban néhány sajtóorgánum, mire tisztázódott, hogy a pályázaton elnyert összeget hulladékkal kapcsolatos szemléletformálásra fordítja az állami cég – írja a Pesti Srácok.

A 2018-ban induló, kétéves kampány célja a szelektív hulladékgyűjtés fontosságának hangsúlyozása, amelytől azt várják a szervezők, hogy kevesebb hulladék kerül lerakásra, a szelektív hulladék ráadásul nagyobb nemzetgazdasági hasznot is termelhet. Mint megírták már, a szemléletformálás a cég létrejöttének kezdeteitől része az NHKV Zrt. tevékenységének. A felsőoktatásban ugyanakkor már nem a szemléletformálás, hanem a szakemberképzés a cél, ennek köszönhetően indulhatott el a hulladékgazdálkodási-szakmérnök képzés az NHKV Zrt. és két felsőoktatási intézmény összefogásával.

Emlékezetes, a Jobbik szegedi képviselője, Tóth Péter nemrégiben tartott köztéri szemeteléssel egybekötött sajtótájékoztatója alkalmával szegezte a HírTV megjelent riportere az NHKV Zrt. szóvivőjének azt a fogas, ámde hamisnak bizonyuló kérdést, hogy hogyan kaphatott az állami cég egymilliárd forintnak megfelelő uniós támogatást önreklámra. Az állításra akkor az NHKV Zrt. részéről Csizmadia Tamás reagált, aki elmondta, a pályázaton elnyert forrást lakossági szemléletformálásra használják fel, amelyet az indokol, hogy jelentős anyagi haszna van hazánknak abból, ha a lakosság szelektíven gyűjti a hulladékot. Ehhez azonban szükséges a lakosság hulladékszemléletét pozitív irányban formálni.

NEM ÖNREKLÁMRA MEGY AZ EGYMILLIÁRD FORINT

Mivel a sajtóban továbbra is részinformációk jelentek csak meg a támogatások céljával és felhasználásával kapcsolatban, a Pesti Srácok megkereste az NHKV Zrt.-t. Az említett támogatással kapcsolatban az állami cég  válaszában elöljáróban arról írt, az állami cég a KEHOP „Komplex szemléletformálási kampány az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv eredményes végrehajtása érdekében” elnevezésű projekt keretében használhat fel mintegy 999.945.000 Forintot, de természetesen a sajtóban megjelent rosszindulatú pletykákkal szemben nem „önreklámra”, hanem a hulladékképződés megelőzését szolgáló szemléletformálási kampányára. Hozzátették, a pályázaton elnyert összeg és maga a projekt célja a lakosság szelektív gyűjtési hajlandóságának a növelése, a tudatos és felelősségteljes hulladékkezelés széleskörű ismertetése. A kampány a tervek szerint 2018. márciusától indulna, időtartama pedig 24 hónap.

Az NHKV Zrt. válaszában kitért arra is, a projekt célcsoportja a teljes lakosság. Ezen belül a kampány primer célcsoportjai: óvodások, általános iskolások, középiskolások, fiatal felnőttek, egyetemisták (19-29 év), középkorú felnőttek (30-59 év), idősek (60+). A kampány másodlagos, szekunder célcsoportjai az oktatási, nevelési intézmények, civil szervezetek, sajtó a sajtó és a média. Hozzátették, terveznek iskolai programokat, közterületi megjelenéseket, kiadványokat, előadásokat, oktatási anyagokat, egyéb országos méretű programot.

FIGYELEMBE VESZIK A RÉGIÓS ELTÉRÉSEKET

Mint kifejtették, a szemléletformálási projekt keretében a konkrét cél, hogy a lakosság szélesebb körben megismerhesse a környezetkímélő megoldásokat, lehetőségeket, illetve változzanak a lakosok fogyasztói és társadalmi beállítódásai. Végső soron pedig csökkenjen a lerakásra kerülő, és növekedjen a hasznosítható hulladék mennyisége. A projekt figyelembe veszi az egyes régiók sajátos hulladékgazdálkodási közszolgáltatását, ezért régióspecifikus elemeket is tartalmaz, az egész országra vonatkozó szemléletformáló kampányelemek mellett.

Arra a kérdésünkre, hogyan illeszkedik a szemléletformálás az uniós elvárások közé az állami cég válaszában arról írt, az Európai Unió célja a lerakásra kerülő hulladékmennyiség további csökkentése, a hasznosítás tisztább anyagokkal történő elősegítése, valamint az ehhez kapcsolódó szemléletformálás és helyes magatartásformák kialakítása. A projekt ezekkel a célkitűzésekkel összhangban van.

Forrás: Pesti Srácok

 

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img