A rendőrségre 2018. április 7-én 18 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a Fancsika tavaknál veszélyes hulladékot tett le valaki. A rendőrök a helyszínre mentek, adatgyűjtést végeztek, majd a beszerzett információk alapján azonosították a feltételezett elkövetőt – írja a police.hu.
A nyomozók 2018. június 7-én gyanúsítottként kihallgatták K. Sándort, aki a megalapozott gyanú szerint egy műhely takarítását követően, az onnan származó hulladékot nem a szeméttelepre, hanem a tó partjára vitte. A hulladék között motorolajos flakon, valamint egy forgalomból kivont gépkocsi rendszáma és forgalmi engedélye is volt.

A Debreceni Rendőrkapitányság a 26 éves debreceni férfival szemben a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett és okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, amelyet a napokban bíróság elé állítási javaslattal befejeztek.