Mobiltelefonok körforgásos gazdasága: az alapok megvannak, a jel mégis elvész

Észak-Amerikában a használt telefonok többsége nem a kukában végzi, hanem új gazdához kerül: továbbadják a családban, megjavítják, felújítják vagy eladják. A mobiltelefonok körforgásos gazdasága tehát papíron jól áll a térségben – a gyakorlatban azonban a készülékekben rejlő réz, arany, kobalt és ritkaföldfémek túlnyomó része előbb-utóbb lerakóban, égetőben vagy egy tengerentúlra tartó konténerben köt ki. Erről szól az Ellen MacArthur Foundation 2026. szeptember 21-én megjelent jelentése, amely beszédes címet kapott: Missing Signal, vagyis „elveszett jel”.

A tanulmányt az alapítvány a három ország (Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok) által létrehozott Környezetvédelmi Együttműködési Bizottság (CEC) számára készítette. A számok az RTI International CHARGE nevű anyagáram-modelljéből származnak, amelyet több mint 90 iparági, kormányzati és civil szereplővel folytatott egyeztetés, öt kerekasztal és 16 interjú egészített ki.

Röviden: A mobiltelefonok körforgásos gazdasága Észak-Amerikában az újrahasználat terén erős, hiszen a készülékek 50–70%-a második életet kap. A gond a végén jelentkezik: a telefonok anyagának csupán 4–17%-a jut vissza a hazai nyersanyagpiacra, a többi elvész vagy külföldre kerül.

Második élet: amiben Észak-Amerika már jól teljesít

A jelentés kiindulópontja kifejezetten pozitív. Az első használat után a telefonok fele-kétharmada legalább még egy használati cikluson megy át. Ebben szerepe van a szolgáltatói beszámítási programoknak, a felvásárló automatáknak, a felújított készülékeket árusító platformoknak és a hagyományos „odaadom a gyereknek” megoldásnak is.

Országonként azonban eltérő a kép:

• Mexikó áll az élen: a telefonok 70%-a kap második életet, főként a kiterjedt informális javító- és viszonteladói hálózatnak köszönhetően. A hazai anyagvisszanyerés viszont mindössze 4% körül mozog.
• Kanadában a készülékek 64%-a kerül újrahasználatra, a telefonok anyagának 17%-a jut vissza a belföldi nyersanyagpiacra.
• Az Egyesült Államokban nagyjából minden második telefon kap új életet, a formális begyűjtőkön a készülékek 70%-a halad át, ám az anyagnak csak mintegy 14%-a marad az országban.

A volumen óriási: a modell szerint jelenlegi feltételek mellett 2040-ig az Egyesült Államokban mintegy 2 milliárd, Mexikóban 410 millió, Kanadában 180 millió telefon éri el élettartama végét.

Hová tűnik el az érték? A fiókoktól a konténerekig

A probléma ott kezdődik, ahol az újrahasználat véget ér. A jelentés szerint a második élet után a telefonok 30–50%-át nem sikerül megbízhatóan visszagyűjteni. Rengeteg készülék éveken át „hibernálódik” a háztartásokban: a fiókban porosodva csökken az akkumulátor állapota, lejár a szoftvertámogatás, és elillan a viszonteladási érték. Csak az Egyesült Államokban becslések szerint mintegy 223 millió ilyen alvó okostelefon lapul. Ez a jelenség nálunk is ismerős – erről korábban az elektronikai hulladékok fiókba süllyesztéséről szóló cikkünkben is írtunk.

Hogy miért nem adjuk le a régi telefont? A jelentés két fő okot emel ki: a kényelmes leadási lehetőségek hiányát és az adatbiztonsággal kapcsolatos aggodalmat, vagyis azt a félelmet, hogy személyes adataink nem törlődnek teljesen. A Google egy korábbi vizsgálata ezeken túl az érzelmi kötődést, a tartalékként való megtartást és az ellenérték iránti elvárást is az akadályok közé sorolta.

A számok a lánc végén a legkijózanítóbbak. Észak-Amerikában a készülékeknek csak 10–30%-a kerül formális begyűjtésbe, miközben 14–23%-uk lerakóban, égetőben vagy exportban végzi. A visszanyert anyagnak mindössze 4–17%-a jut el a hazai nyersanyagpiacokig, 83–96%-a ártalmatlanításra vagy külföldre kerül – gyakran Ázsiába.

Mi rejlik egy mobiltelefonban?

Egy átlagos telefon tömegének nagyjából 40%-a műanyag, 25%-a üveg és kerámia, 35%-a fém. Összesen mintegy 63 kémiai elemet tartalmaz, sokat közülük nyomnyi mennyiségben, apró alkatrészekbe zárva. A jelentés által idézett kutatás szerint egy tonna kiselejtezett mobiltelefonban akár 53 kg réz, 141 g arany, 270 g ezüst, 10 g platina, 18 g palládium és 3,3 kg ritkaföldfém is lehet, ami jelenlegi árakon nagyjából 20 000 dolláros nyersanyagértéket jelent.

A gazdasági érték zöme a nyomtatott áramköri lapokban lévő aranyból és palládiumból, az akkumulátorok kobaltjából, valamint a hangszórók és rezgőmotorok ritkaföldfémeiből adódik. Ezek a nyersanyagok az elektromos autók, az energiahálózat, a fejlett elektronika és a védelmi ipar számára is kulcsfontosságúak – vagyis a kidobott telefon nemcsak környezeti, hanem ellátásbiztonsági kérdés is. A témáról részletesebben a háztartásokban lapuló kritikus nyersanyagokról szóló írásunkban olvashat.

Van egy további fontos szám is: egy mobiltelefon teljes életciklusra vetített kibocsátásának mintegy 80%-a már azelőtt keletkezik, hogy a készülék a felhasználó kezébe kerülne. Ezért minden év, amellyel tovább használjuk a telefont, valódi megtakarítást jelent.

Hol akad el a rendszer?

A jelentés a telefon életútját három szakaszra bontja, és mindháromban talál akadályokat.

A tervezésnél és az üzleti modelleknél a kiindulópont az, hogy az iparág bevétele még mindig elsősorban az első eladásból származik. A vékony, ragasztott akkumulátorral és kijelzővel készülő telefonok csak hővel, oldószerrel vagy erővel nyithatók. Az alkatrész-párosítás miatt pedig egy kamera, ujjlenyomat-olvasó vagy akkumulátor cseréje akkor is működési hibát okozhat, ha a csere technikailag tökéletes. Javulás azért van: a legújabb Google Pixel 10 és Samsung Galaxy S26 modellekre már akár hétéves szoftvertámogatást vállalnak a gyártók, szemben a korábbi két-három évvel.

A begyűjtésnél és az újrahasználatnál a bizalom a kulcs. Ha nincs egységes állapotbesorolás, nem igazolható az adattörlés és nem dokumentált a készülék útja, a láncban következő szereplők inkább a biztonságos, de alacsonyabb értékű utat választják: megsemmisítik, darálják vagy exportálják a telefonokat. A jelentés szerint ilyenkor a döntéseket a védhetőség, nem pedig a megvalósíthatóság vezérli.

A feldolgozásnál a szűk keresztmetszet a fémkohászati kapacitás. A nyomtatott áramköri lapokból nagy léptékben fémet kinyerni képes kapacitás Észak-Amerikában kevés, és főként a kanadai Québecben, a Glencore Horne kohójában összpontosul. Ennek következtében a válogatott frakciók jelentős részét a végső kohósításra külföldre szállítják. Hasonló technológiai áttörésekről a brit in2tec nyáklapújrahasznosító üzeméről és a DEScycle fémvisszanyerő demonstrációs üzeméről is beszámoltunk.

Jó gyakorlatok, amelyekre építeni lehet

A tanulmány „fényes pontoknak” nevezett példákat is bemutat. Az ecoATM 2009 óta több mint 7000 automatát telepített az Egyesült Államokban és Kanadában. A gépek gépi látással felmérik a telefon állapotát, és azonnali készpénzes ajánlatot tesznek. A cég eddig több mint 50 millió készüléket gyűjtött be, ezek mintegy háromnegyedét felújítják vagy újra eladják.

Mexikóban a Coppel áruházlánc és a chilei Reuse platform közösen vásárlási jóváírást kínál a használt telefonokért, amelyeket ezután belföldön felújítanak és értékesítenek. Kanadában az Electronic Products Recycling Association (EPRA) több mint 3150 gyűjtőpontot üzemeltet, és eddig 1,3 millió tonna e-hulladékot terelt el a lerakókból és az illegális exporttól. A jelentés szerint ez a hálózat akár újrahasználat-központú infrastruktúrává is válhatna, ha a tartományi célok a begyűjtött tonnák helyett a magasabb értékű megoldásokat jutalmaznák.

Mobiltelefonok körforgásos gazdasága öt lépésben

A jelentés öt javaslatcsomagot fogalmaz meg kormányok és vállalatok számára:

1. Tartósabb, javítható és szétszerelhető telefonok. Javíthatósági és szétszerelhetőségi követelmények (például az uniós ökotervezési szabályok mintájára), minimális szoftvertámogatási időszak, a független javítók számára elérhető diagnosztikai eszközök, valamint olyan üzleti modellek, amelyek a javításból és a felújításból is profitálnak.
2. Megbízható visszagyűjtési csatornák. Ott legyen leadási lehetőség, ahol a telefont vesszük, cseréljük vagy javíttatjuk, ellenőrizhető adattörlési szabványokkal és ösztönzőkkel, hogy a régi készülék ne a fiókba kerüljön.
3. Nyomon követhető útvonalak. Egységes állapotbesorolás, dokumentált készülékút és digitális termékútlevél, valamint egyszerűbb határátlépés az igazoltan működő, újrahasználatra szánt telefonok számára.
4. Hazai feldolgozókapacitás. Állami beruházás a szétszerelésbe és a válogatásba, olyan feltételekkel, amelyek az áramköri lapok és akkumulátorok minőségi leválasztását jutalmazzák, és szigorú tűzvédelmi és környezetvédelmi előírásokkal.
5. Stabil kereslet a visszanyert anyagokra. Közbeszerzési előírások, hosszú távú vásárlási kötelezettségvállalások és világos műszaki specifikációk, amelyek biztonságot adnak a feldolgozóknak a beruházáshoz.

A jelentés szerint egy ambiciózus forgatókönyv mellett Észak-Amerika 2040-ig mintegy 2,2 milliárd dollár értékű kritikus nyersanyagot juttathat vissza a regionális ellátási láncba. A szerzők azonban hangsúlyozzák, hogy a legnagyobb nyereség nem az újrahasznosításból, hanem abból származik, ha a telefonok és alkatrészeik minél tovább használatban maradnak.

Mit jelent mindez Európának és nekünk?

Bár a jelentés Észak-Amerikára fókuszál, több ponton Európát hozza példaként. A francia javíthatósági index 2021-es bevezetése után a vásárlók háromnegyede hasznosnak találta a jelölést, 2025-ben pedig egy tágabb tartóssági index váltotta fel. 2025 júniusa óta az EU-ban forgalmazott okostelefonokon fel kell tüntetni a javíthatósági információkat. Az uniós ökotervezési szabályok legalább 800 töltési ciklust bíró akkumulátort és ötéves operációsrendszer-frissítést írnak elő, 2027-től pedig a felhasználóknak sok eszközben maguknak kell tudniuk akkumulátort cserélni. A javításhoz való jogról szóló irányelv 2026 júliusától tiltja az alkatrész-párosításhoz hasonló szoftveres akadályokat. Ezek a szabályok az EU-ba importált észak-amerikai termékekre is vonatkoznak, így az uniós követelmények a jelentés szerint világszerte mércévé válhatnak.

Hogy a szabályok mit érnek a hétköznapokban, arról a javításhoz való jog valódi helyzetéről szóló elemzésünkben írtunk. A tanulság ugyanakkor itthon is érvényes: a jogszabály önmagában kevés, ha a fogyasztó nem bízik a leadási csatornában, vagy egyszerűen nem tudja, hová vigye a régi készüléket. Érdemes figyelni a hazai visszagyűjtési akciókat, mint amilyen a Telekom régi telefonokat gyűjtő kampánya volt. A fiókban felejtett mobil pedig ne maradjon ott: ha még működik, adjuk tovább, ha már nem, vigyük gyűjtőpontra vagy hulladékudvarba.

A Missing Signal fő üzenete talán ennyi: a körforgás nem a hulladékudvarnál kezdődik, hanem a tervezőasztalnál, és azon múlik, hogy a telefon útja a lehető leghosszabb ideig követhető maradjon. További elektronikai hulladékkal kapcsolatos híreinket E-WASTE rovatunkban találja.

Mobiltelefonok körforgásos gazdasága – gyakori kérdések

Mit vizsgál az Ellen MacArthur Foundation Missing Signal jelentése?

A jelentés azt vizsgálja, hogyan mozognak a mobiltelefonok a használat, az újrahasználat, a begyűjtés és a feldolgozás során Kanadában, Mexikóban és az Egyesült Államokban. A tanulmányt az alapítvány a Környezetvédelmi Együttműködési Bizottság számára készítette, az RTI International CHARGE modelljére és több mint 90 szereplővel folytatott egyeztetésre támaszkodva. Célja megmutatni, hol vész el az érték.

Hány mobiltelefon kap második életet Észak-Amerikában?

A jelentés szerint a telefonok 50–70%-a legalább egy további használati cikluson megy át az első tulajdonos után. Mexikóban ez az arány 70%, Kanadában 64%, az Egyesült Államokban nagyjából 50%. A második élet után azonban a készülékek 30–50%-át nem sikerül megbízhatóan visszagyűjteni, így sokuk a fiókban vagy a hulladékban végzi.

Mennyi értékes anyag van egy tonna kiselejtezett mobiltelefonban?

Egy tonna kiselejtezett mobiltelefon akár 53 kg rezet, 141 g aranyat, 270 g ezüstöt, 10 g platinát, 18 g palládiumot és 3,3 kg ritkaföldfémet tartalmazhat. Ez jelenlegi árakon nagyjából 20 000 dolláros nyersanyagértéket jelent. Egy átlagos telefon mintegy 63 kémiai elemet tartalmaz, a gazdasági érték zöme a kritikus nyersanyagokból származik.

Miért vész el a telefonok anyagának nagy része?

Azért, mert kevés készülék jut el a formális begyűjtésig, és hiányzik a hazai feldolgozókapacitás. Észak-Amerikában a telefonoknak csak 10–30%-a kerül formális begyűjtésbe, a visszanyert anyag 83–96%-a pedig ártalmatlanításra vagy exportra kerül. Közrejátszik a nehezen szétszerelhető kialakítás, az adatbiztonsági aggodalom és a kevés áramkörilap-feldolgozó kohó is.

Mit javasol a jelentés a mobiltelefonok körforgásos gazdaságának erősítésére?

A jelentés öt területen javasol lépéseket: tartósabb és javítható telefonok tervezése, megbízható visszagyűjtési csatornák, a készülékek útjának nyomon követhetősége, a hazai feldolgozókapacitás bővítése és stabil kereslet a visszanyert anyagokra. Ambiciózus forgatókönyv mellett így 2040-ig mintegy 2,2 milliárd dollár értékű kritikus nyersanyag kerülhetne vissza a regionális ellátási láncba.

Hogyan kapcsolódnak az uniós szabályok a jelentés megállapításaihoz?

Az uniós szabályok a jelentés szerint világszintű mércévé válhatnak, mert az EU-ba importált észak-amerikai telefonokra is vonatkoznak. 2025 júniusa óta kötelező a javíthatósági információ feltüntetése, az ökotervezési előírások legalább 800 töltési ciklust és ötéves szoftverfrissítést követelnek meg, 2026 júliusától pedig az irányelv tiltja az alkatrész-párosításhoz hasonló akadályokat.

 Hivatalos források és hivatkozások: 

Ellen MacArthur Foundation – Missing signal: Unlocking a circular economy for mobile phones in North America (2026)