A helyi ellenzék aláírásgyűjtést kezdeményez a székesfehérvári szennyvíziszap-szállítmányok leállításáért

Aláírásgyűjtést kezdeményeznek a helyi ellenzéki pártok a székesfehérvári szennyvíziszap-szállítmányok leállításáért. 

A szocialista Márton Roland, Székesfehérvár közös ellenzéki polgármesterjelöltje MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az aláírásgyűjtéssel nyomást is akarnak gyakorolni a megyeszékhely fideszes polgármesterére és a kormányra az élhetetlen körülmények mielőbbi felszámolásáért.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester semmit nem tett azért, hogy megakadályozza azt, hogy a Horvátországból származó több mint 50 ezer tonna, vélhetően veszélyes anyagnak számító szennyvíziszappal árasszák el a várost, sőt, továbbra is jönnek az újabb és újabb szállítmányok már Szlovéniából is – tette hozzá.

Márton Roland uniós és hazai vizsgálatokat szorgalmaz, illetve a felelősök számonkérését.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy hete jelentette be, a szennyvíziszap külföldről történő behozatalát a magyar hatóságok a jövőben nem fogják engedélyezni, az ezzel kapcsolatos engedélyek felülvizsgálatát megkezdik és a hatóságok folyamatosan vizsgálják, hogy az eddigi behozatal az engedélyek szerint történt-e.

mti

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.