vasárnap, március 23, 2025
HomeHÍRFOLYAMAz ünnepi cicoma is lehet környezetbarát

Az ünnepi cicoma is lehet környezetbarát

Egyre több helyen, köztük egyre több fenyőn is feltűnnek a környezettudatosság jelei – írja a hirado.hu.

Karácsony előtt csaknem egymillió fenyőfát vágnak ki Magyarországon. Bár meghökkentő ez a szám, nem kell megijedni. Azzal ugyanis, ha karácsonyfát vettünk az idén, nem károsítottuk a környezetet, mivel a luc- és ezüstfenyők zöme Zala és Somogy megyéből, magyar termelőktől, családi kertészetekből származik, ahol évről évre kifejezetten erre a célja ültetik a tűlevelűket.

Nem mindegy, mit rakunk rá

De nemcsak a fán, hanem a díszítésén is múlik, hogy mennyire környezetbarát a karácsonyfa. Erre hívja fel a figyelmet a nagytétényi kastély karácsonyfa kiállítása is, amelyen neves iparművészek, dizájnerek állítanak ki évről évre, így idén is.

Változatos anyagokkal, technikákkal dolgoznak, és különféle ötleteket jelenítenek meg a karácsonyfákon. Idén is nagyon sok az újrahasznosított anyagból készült fadísz. Az egyik alkotó műanyagdossziéból alkotott újra egy kompozíciót, mások használt villanykörtéből, maradék kötött anyagokból kreáltak díszeket.

A kiállítás egyik különleges darabja egy rétegelt lemezből készült fenyőfa. Készítője Tóth-Vásárhelyi Réka japán Kokesi baba-készítő, aki a felmenő nap országában már több elismerést kapott munkáiért. Sőt, idén tavasszal az egyik legrangosabb díjjal is megjutalmazták. Hogy egy külföldi idáig eljusson a tradicionális babák készítőinek körében, az rendkívüli, ahol a karácsonyi alkotása is. Környezettudatos, a jövőben újrahasználható fát álmodott meg.

Egyre többen figyelnek rá

Döntése ma már nem számít ritkaságnak. Egyre több helyen, köztük egyre több fenyőn is feltűnnek a környezettudatosság jelei. Veress Kinga művészettörténész, múzeumpedagógus szerint folyamatosan előtérbe kerülnek azok a dizájnáramlatok, amelyek az újrahasznosítással és a társadalmi szerepvállalással foglalkoznak.

Ezek a karácsonyfa kompozíciókon is megjelennek, egyrészt a szellemiségükben, másrészt konkrétan az anyaghasználatban. A kiállítás egyik darabjának díszeit páldául felszabdalt bevásárló zacskók alkotják. A fogyasztói társadalom által generált túlzott vásárlási láz ellen próbál hangot emelni a kompozíció.

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img