Körforgásos gazdasági törvény: a CEC és 45 iparági szövetség egységes uniós EPR-rendeletet sürget

Alig három héttel az Európai Bizottság javaslatának várt bemutatása előtt az európai gyártói és csomagolóipari oldal egyetlen dokumentumba sűrítette, mit vár a körforgásos gazdasági törvénytől (Circular Economy Act, CEA). Az Európai Lábbeliipari Szövetség (CEC) 2026. október 22-én tette közzé azt a közös nyilatkozatot, amelyet rajta kívül további 45 európai és nemzeti iparági szövetség írt alá – a márkagyártókat tömörítő AIM-tól a FoodDrinkEurope-on és az EuroCommerce-en át a Plastics Europe-ig és az üvegcsomagolás-gyártókat képviselő FEVE-ig.

A nyilatkozat alapgondolata, hogy a másodnyersanyagok uniós piaca nem épülhet huszonhét, egymástól eltérő nemzeti kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) rendszerre. Az aláírók ezért közvetlenül alkalmazandó, horizontális uniós EPR-rendeletet kérnek a körforgásos gazdasági törvény részeként. A részletekben azonban olyan követelések is szerepelnek, amelyek egyenesen a magyar, koncessziós alapon működő rendszer szerkezetét érintik – éppen akkor, amikor itthon a koncesszió felülvizsgálata zajlik.

Röviden: A körforgásos gazdasági törvényhez fűzött közös nyilatkozatában a CEC és 45 iparági szövetség egységes uniós EPR-rendeletet, gyártói irányítású rendszereket, a teljes hulladéklánc átláthatóságát és hulladékáramonként elkülönített EPR-forrásokat kér. Az aláírók szerint az uniós jog nem legitimálhatja az olyan állami működtetésű rendszereket, ahol a gyártói befizetés adóként kezelhető, ami a magyar modellt is közvetlenül érinti.

Kik írták alá, és miért éppen most?

Az aláírók köre önmagában is sokat elárul arról, kinek a pénzéről szól a vita. A 46 szervezet nagy része csomagolóipari szövetség: a papír- és kartoncsomagolást a Pro Carton, az ECMA, a CITPA és az EPPA, az üveget a FEVE, a fémet a Metal Packaging Europe, a Steel for Packaging Europe és a European Aluminium, a műanyag és flexibilis csomagolást a Plastics Europe, a Flexible Packaging Europe, a CEFLEX és a VinylPlus képviseli. Mellettük ott vannak a márkagyártók és a kereskedelem (AIM, FoodDrinkEurope, EuroCommerce, az európai barkácsáruházakat tömörítő EDRA), valamint azok az ágazatok, amelyekre már vonatkozik vagy hamarosan vonatkozni fog az EPR: a háztartási gépek (APPLiA), a textil és a ruházat (EURATEX, EBCA), a lábbeli (CEC), a bútor (EFIC), a játék (TIE), a sportszer (FESI) és a festék (CEPE). Hét nemzeti szervezet is csatlakozott – cseh, lengyel, görög, francia, olasz, finn és brit csomagolóipari szövetség –, magyar aláíró viszont nincs a listán.

A CEC szerepe sem véletlen. A hulladékokról szóló keretirányelv 2025-ös célzott módosítása nyomán a tagállamoknak 2028 áprilisáig kell felállítaniuk a textil- és lábbelitermékekre vonatkozó kötelező EPR-rendszereket, így a lábbeliipar most először kerül a gyártói felelősség hatálya alá. Hogy ez mennyire nem pusztán adminisztratív kérdés, azt jól mutatja a hulladékstátusz megszűnéséről szóló JRC-javaslat textileknél és lábbeliknél, illetve az, hogy a textilből-textil (újrahasznosítás) finanszírozásánál éppen az EPR-pénzek célzottsága a szűk keresztmetszet.

Az időzítés oka egyszerű: az EUWID beszámolója szerint a Bizottság előzetes menetrendje 2026. november 11-ére teszi a körforgásos gazdasági törvény javaslatának bemutatását. Az eredetileg harmadik negyedévre tervezett javaslat azért csúszott, mert a Bizottság Szabályozói Ellenőrző Testülete kifogásokat emelt a hatásvizsgálattal szemben. A nyilatkozat tehát az utolsó pillanatban érkező, összehangolt iparági üzenet.

Hat követelés a körforgásos gazdasági törvénytől

A nyilatkozat hat pontba rendezi a gyártói oldal kéréseit. Az alábbi összefoglaló a dokumentum tartalmát saját szavainkkal adja vissza.

1. Egységes, közvetlenül alkalmazandó uniós EPR-rendelet

Az aláírók horizontális uniós EPR-rendeletet kérnek, amely az uniós előírású EPR-rendszerekre és hulladékáramokra egységes alapszabályokat adna, ezt pedig ágazatspecifikus szabályok egészítenék ki. A jogalapot az EUMSZ 114. cikkében, vagyis a belső piaci harmonizációban látják: a cél a szabályozási eltérések felszámolása, az egyenlő versenyfeltételek és a másodnyersanyagok akadálytalan mozgása az unión belül.

2. Gyártói irányítás és független döntéshozatal

A nyilatkozat szerint az EPR akkor működik, ha a felelősség, a finanszírozás és a döntéshozatal egy kézben van. A hatóságoknak felügyeleti szerepet szánnak, a döntési jogot azonban a gyártóknál hagynák. Kimondják azt is, hogy az uniós jog ne legitimálja az olyan állami működtetésű gyártói felelősségi szervezeteket, ahol a gyártói befizetés adóként kezelhető, és nem a gyűjtési, válogatási és újrahasznosítási szolgáltatások díjaként. A döntéshozó szerepeket pedig függetleníteni kell mindazoktól, akik közvetlenül vagy közvetve EPR-pénzből részesülnek.

3. Átláthatóság a teljes hulladékláncon

A gyártói felelősségi szervezeteknek évente nyilvánosságra kellene hozniuk teljesítményüket, tulajdonosi és tagsági szerkezetüket, díjstruktúrájukat, az ökomodulációs szempontokat, a költségvetés megosztását és a befizetések felhasználását. Az átláthatóság azonban nem állna meg itt: az EPR-pénzt kapó hatóságoknak, önkormányzatoknak és hulladékgazdálkodóknak is be kellene számolniuk arról, mire fordították a forrásokat, és milyen szolgáltatást nyújtottak érte. A versengő rendszerekben ezt elszámolóházak (clearing house) kezelnék.

4. Elkülönített EPR-források és következetes nettóköltség-elv

Az egy termékkategóriára vagy hulladékáramra befizetett díjakat ugyanannak a kategóriának a nettó kezelési költségeire kellene fordítani, keresztfinanszírozás nélkül. A másodnyersanyagok és egyéb visszanyert termékek értékesítési bevételét le kellene vonni a gyártók által fedezett költségből, a kettős elszámolás elleni biztosítékokkal. Az aláírók azt is rögzítenék, hogy az EPR-pénz elsősorban a gyűjtést, válogatást és újrahasznosítást szolgálja – a megelőzési és újrahasználati célokat pedig ne ebből finanszírozzák ott, ahol erre már külön uniós ágazati jogszabály létezik.

5. Kevesebb adminisztráció

A regisztrációt harmonizálnák, és a gyártói státusz igazolásához szükséges alapadatokra szűkítenék, lehetőleg már ellenőrzött forrásokból. A részletes, termékszintű adatokat későbbi jelentési szakaszra halasztanák. Csomagolásnál a tagállamok csak harmadik országbeli gyártóktól követelhetnének meg meghatalmazott képviselőt, az unióban letelepedett gyártóktól nem.

6. Szelektív gyűjtés és lakossági tájékoztatás

Megbízható gyűjtés nélkül nincs megbízható alapanyag-ellátás, ellátás nélkül pedig nincs másodnyersanyag-piac – így foglalható össze a hatodik pont logikája. A tagállamok szelektívgyűjtési kötelezettségeit ott, ahol szükséges, szigorítanák, rendszeres jelentéssel a lefedettségről és az alkalmazott eltérésekről. A lakossági tájékoztató kampányokat az EPR-rendszerek a tagállamokkal együtt finanszíroznák, rendszeres hatásméréssel.

Gyártói irányítás vagy állami modell: a legérzékenyebb pont

A nyilatkozat legélesebb mondata a második pontban szerepel, és nem nehéz kiolvasni belőle, kikre gondolnak az aláírók. A CIRCPACK by Veolia által az EUROPEN megbízásából készített, 2026 júniusában közzétett összehasonlító tanulmány mind a 27 tagállam csomagolási EPR-rendszerét értékelte, és Magyarországot Horvátországgal együtt az állam által kezelt rendszerek közé sorolta, ahol a díjak állami alapba folynak. Ennek a csoportnak az átlagos csomagolás-újrahasznosítási aránya 47,4 százalék volt, Magyarországé 42,8 százalék (Eurostat, 2023), amivel az EU második leggyengébb teljesítője.

A kép ugyanakkor árnyaltabb annál, hogy „a gyártói modell jó, az állami rossz”. Ugyanez a tanulmány arra jutott, hogy a teljesítményt nem a díjak nagysága, hanem a díjstruktúra, illetve nem maga az irányítási modell, hanem az irányítás minősége – a világos felelősségi körök, az erős felügyelet, a megbízható adatszolgáltatás és a nyomon követhető pénzáramok – határozza meg. A magyar lemaradás fő okát a szerzők a hiányzó gyűjtő- és válogatóinfrastruktúrában látták, nem a szabályozásban.

Fontos az is, hogy a gyártói oldal nem először lép fel az állami modellek ellen: 2025 szeptemberében az EUROPEN, a Cepi, a Flexible Packaging Europe és a Pro Carton a lengyel környezetvédelmi minisztérium teljesen állami EPR-modellre vonatkozó terveit is bírálta. A nyilatkozat tehát egy általános elvet próbál uniós jogba emelni, nem egyetlen tagállam ellen szól.

Az állami vagy koncessziós modell mellett jellemzően az szól, hogy egyetlen szereplő az ország egészét lefedheti, a ráfizetéses térségekben is, és a közszolgáltatás felett közvetlen állami kontroll marad. A gyártói modell hívei szerint viszont ott, ahol a befizető nem dönthet a pénz felhasználásáról, gyengül az ösztönzés a hatékonyságra és a jobb terméktervezésre. Hogy a Bizottság melyik irányba billen, az a november 11-ére várt javaslat egyik kulcskérdése lesz.

Elkülönített pénzek, nettó költség – és amire nem jutna

A negyedik pont két, egymástól jól elkülöníthető üzenetet hordoz. Az első – a hulladékáramonkénti elkülönítés és a nettóköltség-elv – szinte minden szereplő számára elfogadható: nehéz érvelni amellett, hogy a csomagolásra befizetett díj más hulladékáram hiányát fedezze, vagy hogy a visszanyert anyagok bevétele ne csökkentse a gyártók terhét.

A második üzenet viszont nyílt vitát jelez. Az aláírók nem szeretnék, ha az EPR-forrásokból megelőzési és újrahasználati célokat finanszíroznának. A Zero Waste Europe 2026 februárjában éppen az ellenkezőjét javasolta: kettéosztott gyártói díjakat, egy hulladékkezelési és egy külön hulladékcsökkentési díjjal, valamint egy átmeneti alappal, amelybe a gyártói felelősségi szervezetek költségvetésének kötelező minimális hányada kerülne javítási és újrahasználati rendszerek finanszírozására. A körforgásos gazdasági törvény egyik fő törésvonala tehát az lesz, hogy az EPR szűken vett hulladékgazdálkodási finanszírozó eszköz marad-e, vagy a hulladékhierarchia felsőbb szintjeit is finanszírozza.

Érdemes azt is észrevenni, mit hangsúlyoz kevésbé a nyilatkozat. Az ökomoduláció csak az átláthatósági követelmények között, „ahol alkalmazandó” megszorítással jelenik meg, holott a fent idézett CIRCPACK-tanulmány szerint éppen a díjak felépítése – anyag, formátum és újrahasznosíthatóság szerinti differenciálása – a teljesítmény legerősebb mozgatója.

Kisvállalkozások és meghatalmazott képviselő: tovább menne, mint a Parlament

Az ötödik pont a gyakorlatban is érezhető változást hozhat. Az Európai Parlament 2026. októberi álláspontja – amelyet az EPR-egyszerűsítésről szóló elemzésünkben részletesen bemutattunk – csak az 50 főnél kevesebbet foglalkoztató, legfeljebb 10 millió eurós árbevételű vagy mérlegfőösszegű uniós kis- és mikrovállalkozásokat mentesítené a meghatalmazott képviselő kötelező kijelölése alól, 2035-ig vagy a körforgásos gazdasági törvény elfogadásáig.

A nyilatkozat ennél tovább menne: csomagolásnál egyetlen unióban letelepedett gyártótól sem lehetne nemzeti képviseletet megkövetelni, cégmérettől függetlenül. Magyarországon a 80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet a külföldi gyártók közül csak az e-kereskedelmi úton értékesítőktől követeli meg kötelezően a meghatalmazott képviselőt, így itthon főként a más tagállamokból közvetlenül magyar vásárlóknak szállító webáruházakat érintené a változás. A kérdés itt is ugyanaz, mint a parlamenti szavazásnál: képviselő nélkül hogyan azonosítja, számlázza és ellenőrzi a hatóság a külföldi kötelezetteket, ha a nemzeti nyilvántartások nem kapcsolódnak össze.

Mit jelent mindez a magyar rendszernek?

A nyilatkozat olyan pillanatban érkezik, amikor a magyar EPR-rendszer jövője is nyitott. A hulladékgazdálkodási koncesszió felülvizsgálatáról szóló cikkünkben bemutattuk, hogy október 8-án huszonegy hazai szakmai szervezet – élelmiszer-, ital- és csomagolóipari szövetségek – közös közleményben kérte a költségek és bevételek átláthatóságát, az egyes anyagáramok költségeinek egyértelmű elkülönítését, valamint a gyártói és szakmai szövetségek érdemi bevonását a döntés-előkészítésbe. A szervezetek becslése szerint a 35 éves koncesszió teljes költsége nagyságrendileg 15 000 milliárd forint lehet, ebből a jelenlegi díjak mellett mintegy 8000 milliárd forint az EPR-díj. Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter október 15-én arról beszélt, hogy a koncessziós szerződés újratárgyalása heteken belül elindulhat.

A brüsszeli és a hazai követelések között feltűnő az átfedés. Az átláthatóság és az anyagáramonkénti elkülönítés mindkét dokumentumban központi elem, és ezek akár a mostani koncessziós keretben is megvalósíthatók lennének. A különbség az irányításban van: ha a körforgásos gazdasági törvény kötelező elvvé tenné a gyártói irányítást és a kedvezményezettektől független döntéshozatalt, az a magyar modellben – ahol a koncessziós társaság egyszerre koordinálja az EPR-rendszert és részesül a forrásokból – nem szerződésmódosítást, hanem szerkezeti átalakítást igényelne.

A nyilatkozat harmadik pontja a hulladékgazdálkodókat is közvetlenül érintené. Ha a beszámolási kötelezettség kiterjedne minden EPR-forrásban részesülő szereplőre, az a koncessziós rendszerben alvállalkozóként dolgozó regionális közszolgáltatóknál is új adatszolgáltatást jelentene – miközben a pénzáramok átláthatósága éppen nekik is érdekük lehet. A gyűjtési oldalon pedig a hatodik pont különösen ide illik: a CIRCPACK-tanulmány a magyar lemaradás fő okát éppen a gyűjtő- és válogatókapacitás hiányában látta. Hogy a legfrissebb számok szerint hol tart Magyarország, azt az Eurostat 2024-es csomagolási hulladék adatairól szóló összefoglalónk mutatja be.

Amit a nyilatkozat nem mond ki

A dokumentum címe a másodnyersanyagok erős uniós piacát ígéri, a tartalma azonban szinte teljes egészében a kínálati oldalról, vagyis a gyűjtés és válogatás finanszírozásáról szól. A keresleti oldal eszközei – kötelező újrahasznosított tartalom a csomagoláson túli termékekben, egységes hulladékstátusz-megszűnési szabályok, zöld közbeszerzés – alig kapnak szerepet. Ez annál is figyelemreméltóbb, mert Jessika Roswall környezetvédelmi biztos szerint a Szabályozói Ellenőrző Testület fő kifogása éppen az volt, hogy a javaslat tervezete nem kezelte kellően a keresleti oldalt. A határon átnyúló hulladékszállításról szóló elemzésünk azt is megmutatta, hogy az egységes piac nemcsak az EPR-szabályokon, hanem a szállítási eljárásokon és az anyagok tényleges mozgásán is múlik.

Az érdekek sem semlegesek. A gyártói irányítás azt jelenti, hogy az aláírók saját maguk döntenének a befizetett pénzek felhasználásáról, a függetlenségi kikötés pedig kizárná a döntéshozatalból azokat – hulladékgazdálkodókat, önkormányzatokat –, akik a szolgáltatást ténylegesen nyújtják. Ez védhető álláspont az összeférhetetlenség szempontjából, de nem véletlen, hogy a hulladékgazdálkodói és környezetvédelmi szervezetek más hangsúlyokkal közelítenek ugyanehhez a kérdéshez.

Végül a szelektív gyűjtésre vonatkozó tagállami kötelezettségeket az aláírók csak „ahol szükséges” szigorítanák. Ez rugalmasságot ad, de nyitva hagyja, ki és milyen mérce alapján dönti el, hol szükséges.

Mi várható a következő hetekben?

A Bizottság előzetes menetrendje szerint november 11-én kerülhet asztalra a körforgásos gazdasági törvény javaslata, amely a várakozások szerint az EPR-rendszerek harmonizációját, a hulladékok osztályozásának és fogalmainak egységesítését, valamint a hulladékstátusz megszűnésére vonatkozó szabályokat is érinti. Ezt követően a Parlamentnek és a Tanácsnak kell kialakítania saját álláspontját, így a végleges szöveg a jogalkotási eljárás végén dől el. Közben párhuzamosan halad a környezetvédelmi omnibusz-csomag trilógusa a meghatalmazott képviselőkről, és ketyeg a 2028-as határidő a textil- és lábbeli-EPR felállítására.

Értékelésünk szerint a nyilatkozat harmonizációs logikája meggyőző: a 27 eltérő szabályrendszer valódi akadálya a másodnyersanyagok egységes piacának, és az átláthatóság, illetve a pénzek anyagáramonkénti elkülönítése olyan követelés, amelyet a hazai szakmai szervezetek is megfogalmaztak. A gyártói irányításról szóló vita viszont nem technikai, hanem hatalmi kérdés – arról szól, ki dönt a gyártói befizetések sorsáról, amelyek csak Magyarországon a koncesszió teljes időtartamára becslések szerint mintegy 8000 milliárd forintot tesznek ki. Magyarország számára a tét kettős: a koncesszió újratárgyalása most olyan keretet alakíthat ki, amely vagy illeszkedik a készülő uniós szabályokhoz, vagy néhány éven belül újabb átalakítást tesz szükségessé.

Gyakori kérdések a körforgásos gazdasági törvényről és az iparági EPR-nyilatkozatról

Mit kér a CEC és 45 iparági szövetség a körforgásos gazdasági törvénytől?

Egységes, közvetlenül alkalmazandó uniós EPR-rendeletet kérnek, amely a belső piaci jogalapra, az EUMSZ 114. cikkére épül. Emellett gyártói irányítású rendszereket, a teljes hulladéklánc átláthatóságát, hulladékáramonként elkülönített EPR-forrásokat, egyszerűbb regisztrációt és erősebb szelektívgyűjtési kötelezettségeket sürgetnek, hogy valódi uniós másodnyersanyag-piac jöhessen létre.

Mikor mutatja be az Európai Bizottság a körforgásos gazdasági törvény javaslatát?

A Bizottság előzetes menetrendje szerint 2026. november 11-én. Az eredetileg harmadik negyedévre tervezett javaslat azért csúszott, mert a Bizottság Szabályozói Ellenőrző Testülete kifogásolta a hatásvizsgálatot. A javaslatot ezután az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak kell megtárgyalnia, így a végleges szöveg a jogalkotási eljárás végén alakul ki.

Miért érinti a nyilatkozat a magyar EPR-rendszert?

Mert az aláírók szerint az uniós jog nem legitimálhatja az olyan állami működtetésű rendszereket, ahol a gyártói befizetés adóként kezelhető, és a döntéshozatalnak függetlennek kell lennie az EPR-pénzek kedvezményezettjeitől. A CIRCPACK-tanulmány Magyarországot állami kezelésű rendszerként sorolta be, miközben itthon éppen a koncesszió felülvizsgálata és újratárgyalása zajlik.

Mit jelent az EPR-források elkülönítése?

Azt, hogy egy termékkategóriára vagy hulladékáramra befizetett díjat csak ugyanannak a kategóriának a nettó kezelési költségeire lehetne fordítani, keresztfinanszírozás nélkül. A nettó költségből levonnák a másodnyersanyagok értékesítési bevételét. Az aláírók azt sem szeretnék, ha EPR-pénzből megelőzési és újrahasználati célokat finanszíroznának ott, ahol erre külön uniós jogszabály létezik.

Mi változna a meghatalmazott képviselőkre vonatkozó szabályokban?

A nyilatkozat szerint csomagolásnál a tagállamok csak harmadik országbeli gyártóktól követelhetnének meg meghatalmazott képviselőt, az unióban letelepedettektől nem. Ez tovább menne az Európai Parlament 2026. októberi álláspontjánál, amely csak az 50 főnél kevesebbet foglalkoztató, legfeljebb 10 millió eurós forgalmú uniós kisvállalkozásokat mentesítené 2035-ig vagy a körforgásos törvény elfogadásáig.

 Hivatalos források és hivatkozások: 

• European Footwear Confederation (CEC): A Circular Economy Act delivering a strong EU market for secondary raw materials (2026. október 22.)
• A közös nyilatkozat teljes szövege: A Circular Economy Act delivering a strong EU market for secondary raw materials (PDF) (2026. október)
• EUWID Recycling and Waste Management: Circular Economy Act proposal expected on 11 November
• EUROPEN: New study shows what must be fixed to close Europe’s recycling gap (CIRCPACK by Veolia, 2026. június 18.)
• Packaging Europe: Report urges EU to close national EPR gaps via Circular Economy Act
• Packaging Europe: Circpack and SAP collaborate on EPR reporting and recyclability assessment service (a lengyel állami EPR-modellel kapcsolatos iparági kritikáról)
• Fotó: Artem Podrez

Egységes szerkezet, gyors válaszok: cikkeinket úgy építjük fel, hogy az olvasók és az MI-alapú keresők is könnyen megtalálják bennük a lényeget. A szövegek MI-eszközök segítségével, szerkesztői ellenőrzés mellett készülnek.