hétfő, május 12, 2025
HomeHÍRFOLYAMOlcsón adták a vashulladékot

Olcsón adták a vashulladékot

Több mint hatvan házkutatást hajtott végre a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni román ügyészség (DIICOT) szerdán kilenc megyében és a fővárosban egy negyventagú bűnszövetkezet leleplezése érdekében, amely az ügyészek szerint több mint hatmillió eurós kárt okozott a román államnak kiszuperált vasúti kocsik piaci ár alatti értékesítésével.

A DIICOT közleménye szerint a terheltek 2450 tehervagont értékesítettek tonnánként 120 euróért egyszerű ócskavasként, holott a vasúti kocsik szerkezeti elemei a tonnánként 176 eurót érő, úgynevezett „nehéz vasból”, illetve a tonnánként 219 eurót közelítő „speciális vasból” (acélból) készültek. A mintegy 49 ezer tonnányi ócskavas ár alatti értékesítéséből származó haszon egy Calarasi megyei hulladékhasznosító vállalathoz került – tudatta a DIICOT.

A vádhatóság bűnszövetkezet létrehozása, csalás és sikkasztás gyanújával indított eljárást a terheltek ellen, akiket előállításukat és a házkutatásokat követően Temesvárra, a nyomozást koordináló Temes megyei DIICOT székházába szállítanak kihallgatásra.

A News.ro hírügynökség szerint az ügyben gyanúsítottként szerepel a román államvasutak teherszállító vállalatának (CFR Marfa) teljes vezetősége, beleértve Mihut Craciun tavaly decemberben leváltott és Pavel Barculet jelenlegi ideiglenes vezérigazgatót is. A CFR Marfa szerdán közleményt adott ki, miszerint az igazgatótanács rövidesen ideiglenes vezetőséget nevez ki a társaság élére, az ócskavasként értékesített vagonokat pedig jogszerűen szuperálták ki.

MTI

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img