A Párbeszéd azt javasolja, hogy újra az önkormányzatok feladata legyen a hulladékgazdálkodás megszervezése.
A párt elnökségi tagja budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium „újabb ámokfutásba kezdett” a szemétszállítás kapcsán.
Minden állampolgár joggal várhatja el, hogy ne politikai kérdésként kezeljék a jólétét, ezért a hulladékgazdálkodásban sem politikai döntésekre, hanem egy jól működő rendszerrel van szükség – jelentette ki Szabó Zsolt.
Ezzel szemben ezen a területen is megjelentek a szakmaiságot nélkülöző politikai döntések és a mutyik – fogalmazott a dunaújvárosi alpolgármester.
A politikus hangsúlyozta, korábban a kormányzat egyszer már átalakította a hulladékgazdálkodási rendszert, most pedig egy újabb átalakításra készül. A kormányzati beavatkozás és a bürokrácia hatására keletkezett problémákat úgy próbálják megoldani, hogy az állam még jobban beavatkozik és még jobban növeli a bürokráciát egy alapvetően szakmai kérdésben – mondta Szabó Zsolt.
A rendszer rossz működését bizonyítja, hogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., a „kukaholding” idén még nem fizetett a hulladékelszállítással foglalkozó cégeknek – hívta fel a figyelmet. Hozzátette, a rezsicsökkentés miatt szükség van arra, hogy az állam anyagilag is támogassa a területet.
A politikus végül közölte, hogy a probléma megoldásának érdekében a keletkező szemét mennyiségét is csökkenteni kell.
mti