Szabályosan szervezte meg a hulladékgazdálkodást a nagymarosi, a dabasi, a hajdúszoboszlói és a törökszentmiklósi önkormányzat 2011 és 2014 között, a tulajdonos jogok gyakorlása és a társaságok vagyongazdálkodása terén azonban szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
A számvevőszék MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a négy hulladékgazdálkodó társaságot az önkormányzati tulajdonú közszolgáltató gazdasági társaságok vizsgálatának keretében ellenőrizte.
A Nagymaros város önkormányzatának többségi tulajdonában lévő Maros Építőipari és Kommunális Nonprofit Kft. ellenőrzésekor az ÁSZ megállapította, hogy a hulladékgazdálkodást az önkormányzat szabályosan szervezte meg, ugyanakkor a tulajdonosi jogok gyakorlása nem volt megfelelő, mivel a társaságnál az előírások ellenére nem működött felügyelőbizottság, emiatt az önkormányzat nem tudta szabályszerűen kontrollálni az ügyvezető munkáját és a társaság működését.
Az öt település hulladékgyűjtését biztosító társaság vagyongazdálkodása a szabályozási hiányosságok, a hibás eljárások és a tárgyi eszközök leltározásának hiánya miatt nem volt szabályszerű. A közszolgáltatói feladattal kapcsolatos önköltségszámítása és árképzési gyakorlata sem volt szabályszerű, ugyanakkor a rezsitörvény szerinti díjcsökkentést az előírásoknak megfelelően végrehajtotta.
A Dabasi Önkormányzat többségi tulajdonában lévő NHSZ Dabas Hulladékgazdálkodási Kft.-vel kapcsolatban az ÁSZ megállapította, hogy ahulladékgazdálkodás önkormányzati megszervezése és a tulajdonosi jogok gyakorlása, továbbá a társaság vagyongazdálkodása szabályszerű volt, a társaságnál a kötelezettségállomány a hulladékgazdálkodásra és a működésre nem jelentett kockázatot. A közszolgáltatást a város közigazgatási területén ellátó társaság közszolgáltatói feladattal kapcsolatos árképzési gyakorlata az előírt költségkalkuláció alkalmazásának hiánya miatt nem volt szabályszerű, de a díjcsökkentést szabályszerűen végrehajtotta – áll a számvevőszék közleményében.
A Törökszentmiklósi Kommunális Szolgáltató Kft.-t 100 százalékban tulajdonló Törökszentmiklós városi önkormányzat a közfeladat-ellátás megszervezését és a tulajdonosi jogok gyakorlását szabályosan végrehajtotta. A szabályszerű vagyongazdálkodás biztosítása mellett ahulladékgazdálkodás közfeladata bevételeinek elszámolása nem volt megfelelő, a ráfordításainak elszámolása megfelelő volt. Az önköltségszámítás szabályait meghatározták, a közszolgáltatási díjak meghatározása és alkalmazása azonban 2012 elején és 2013-tól nem felelt meg a jogszabályban foglaltaknak a hulladékgyűjtést a város közigazgatási területén biztosító társaságnál.
A Hajdúszoboszló város önkormányzatának 100 százalékos tulajdonában lévő Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Zrt. vagyongazdálkodását szabályszerűen végezte, azonban a hulladékgazdálkodás közfeladata bevételeinek elszámolása nem volt megfelelő. Az önköltségszámítás szabályait meghatározták, viszont az árképzés nem volt megalapozott, továbbá a közszolgáltatási díj előre történő megfizetésének előírása nem volt szabályszerű a hulladékgyűjtést a város közigazgatási területén biztosító társaságnál – írták.
Az önkormányzat a közfeladat-ellátást szabályszerűen megszervezte, a tulajdonosi joggyakorlás a szabályozási hiányosságok ellenére alapvetően megfelelt a jogszabályi előírásoknak.
A számvevőszék mind a négy esetben a társaság vezetőjének és a polgármesternek javaslatokat fogalmazott meg, amelyekre az érintetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.
Az ÁSZ célja, hogy a közfeladat-ellátásában részt vevő, államháztartáson kívüli gazdálkodó szervezetek működési és pénzügyi kockázatainak feltárásával, valamint az önköltségszámítás szabályszerűségének ellenőrzésével támogassa a közműdíjakkal kapcsolatos döntések megalapozottságát – jegyezték meg.
Forrás: MTI
üdv nagykörüben (jásznagy kun szolnok megyében )minden évben az iskola hulladék gyüjtést szervez.az iskola udvarán .itt asztán megbizott nem hozzá értö szaki az igazgato retye rutyája vagy mi átveszi a hulladékokat a jó néptöl .persze valamilyen kihelyezett konténerbe.természetesen az önkormányzat tudtával.számla nuku.a leadás közben amig a keret biztositja kifizetik hejben asztán cetlire kerül ki mit ad le.(személyi,ado kártya,lakcim kártya minek )engedélyek (minek? van itt minden mi szem szálynak ingere akumlátor a leg különbözöbb veszélyes hulladék (de hát kell az egyházi iskolának a bevétel.AKI NEM HISZI JÁRJON UTÁNNA.a NAV NAK ÉS EGYÉB SZERVEKNEK LENNE MIT KAPIRGÁLNI.