KezdőlapHÍRFOLYAMÚjra zöld kötvényt bocsát ki az Apple

Újra zöld kötvényt bocsát ki az Apple

Ez a második alkalom, hogy az Apple zöld kötvényt bocsát ki környezetkímélő átalakítások finanszírozására. 2016-ban 81 milliárd dollárnyi ilyen kötvényt adtak ki a vállalatok világszerte, ami duplája a 2015-ös összegnek. A kormányok is rákaptak erre a megoldásra – írja a Piac és Profit.

2016-ban a zöld kötvényekből befolyt pénzekből az Apple 442 millió dollárt fordított 16 zöld projektje kivitelezésére.

A jelenlegi kötvénykibocsátás egymilliárd dollár értékű, amiből megújuló energiás, energiahatékonysági és egyéb környezetkímélő projekteket finanszíroznak. Ez az első ilyen akció, melyet azóta hirdet meg nagyvállalat, hogy Trump bejelentette, kilépteti Amerikát a párizsi klímaegyezményből. Az időzítés jelzésértékűnek is felfogható. Az külön pikantériát ad az ügynek, hogy az Apple fenntarthatóságért felelős menedzsere Lisa Jackson, aki a Környezetvédelmi Hivatal, az EPA vezetője volt Obama alatt és nagy szerepe volt az előző amerikai elnök környezetvédelmi törvényeinek kidolgozásában és betartatásában.

További részletek a Piac és Profit oldalán ide kattintva.

A cikk megjelenése a piacesprofit.hu weboldal hozzájárulásával történt.

Ladányi Roland
Ladányi Rolandhttp://envilove.hu
Ladányi Roland környezetvédelmi szakember és hulladékgazdálkodási szakértő, aki elkötelezett híve a fenntarthatóságnak és a körforgásos gazdaság népszerűsítésének. Szakmai tevékenységének központi eleme a dontwasteit.hu platform, ahol naprakész hírekkel, elemzésekkel és gyakorlati megoldásokkal segíti a környezettudatosabb szemléletformálást. Munkája során a hulladékcsökkentés és az erőforrások hatékony felhasználása mellett köteleződött el, összekötve a szakmai precizitást a közérthető tájékoztatással.
OLVASS TOVÁBB