A walesi Newportban egy hulladéklerakó ad otthont annak a merevlemeznek, amely közel egymilliós kriptovaluta értékű kincset rejt. James Howells brit számítástechnikai mérnök évek óta küzd azért, hogy felkutassák, de most újabb kudarc érte, mert Anglia és Wales legfelsőbb bírósága, a High Court elutasította a férfi keresetét. Nem fordulhat bírósághoz, hogy Newport városával harcoljon a keresési engedély miatt.
Howells azt állítja, hogy 2013-ban véletlenül kidobott egy merevlemezt, amelyen 8000 egység Bitcoin kriptovaluta volt, amelynek a mai értéke körülbelül 730 millió euró lenne.
A helyi hatósághoz intézett kérelmét a hulladéklerakó átvizsgálásának engedélyezésére többször is elutasították. Az elutasítást Newport városi tanácsa többek között a magas költségekkel, az emberek és a környezet veszélyeztetésével, valamint arra hivatkozva indokolta, hogy az ártalmatlanítási tevékenységgel már nem Howells a merevlemez tulajdonosa.
A korábbi nyilatkozatok szerint Howells azt tervezi, hogy mesterséges intelligencia segítségével keresi a merevlemezt. A mintegy tízmillió fontba kerülő műveletet egy fedezeti alap akarta anyagilag támogatni.
A High Court most úgy döntött, hogy túl sok idő telt el a merevlemez elvesztése és a per elindítása között, ráadásul a pernek nincs reális kilátása a bírósági sikerre.
dpa