vasárnap, március 23, 2025
HomeEURÓPAIEgyszerűsödnek a fenntarthatóságra vonatkozó szabályok

Egyszerűsödnek a fenntarthatóságra vonatkozó szabályok

Az Európai Bizottság új javaslatcsomagot fogadott el az uniós szabályok egyszerűsítése, a versenyképesség fellendítése és további beruházási kapacitások felszabadítása érdekében. Ez jelentős előrelépésnek számít egy olyan kedvezőbb üzleti környezet kialakítása felé, amely segíti az uniós vállalkozásokat a növekedésben, az innovációban és a minőségi munkahelyek létrehozásában.

Versenyképességi és éghajlat-politikai céljaink összekapcsolásával megteremtjük azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik az uniós vállalkozások sikeres működését, a beruházások idevonzását és közös céljaink – köztük az európai zöld megállapodás célkitűzéseinek – elérését, valamint teljes gazdasági potenciálunk felszabadítását.

A Bizottság egyértelmű célkitűzése, hogy példátlan mértékű egyszerűsítést valósítson meg azáltal, hogy megbízatásának végéig legalább 25%-kal – a kkv-k esetében pedig legalább 35%-kal – csökkenti az adminisztratív terheket. Az első omnibusz csomagok több jogalkotási területre irányuló javaslatokat fognak össze, és átfogó egyszerűsítést valósítanak meg a fenntartható finanszírozással kapcsolatos jelentéstétel, a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágítás, az uniós taxonómia; az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus és az európai beruházási programok területén.

E javaslatok csökkenteni fogják az uniós követelmények összetettségét valamennyi vállalkozás – és különösen a kkv-k és a kis méretű, közepes piaci tőkeértékű vállalatok – számára, szabályozási keretünk hangsúlyát az éghajlatra és a környezetre valószínűsíthetően komolyabb hatást gyakorló legnagyobb vállalatokatra helyezik, ugyanakkor továbbra is lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy a tiszta energiára való átállásukhoz fenntartható finanszírozáshoz jussanak.

Elfogadásuk és végrehajtásuk esetén a javaslatok – konzervatív becslések szerint – összesen 6,3 milliárd eurós megtakarítást eredményeznek az éves adminisztratív költségek terén, valamint 50 milliárd euró értékben mozgósítanak további köz- és magánberuházásokat a szakpolitikai prioritások támogatása érdekében.

A fenntarthatósági beszámolás kezelhetőségének és hatékonyságának javítása

fő változások a fenntarthatósági beszámolás terén (azaz a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolásról szóló irányelv és uniós taxonómia vonatkozásában) konkrétan a következők:

  • A vállalatok mintegy 80%-ának kivonása a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolásról szóló irányelv hatálya alól, hogy a fenntarthatósági beszámolási kötelezettségek mindenekelőtt azokra a legnagyobb vállalatokra irányuljanak, amelyek esetében a leginkább valószínűsíthető, hogy a legnagyobb hatást gyakorolják az emberekre és a környezetre.
  • Annak biztosítása, hogy a nagyvállalatokra vonatkozó fenntarthatósági beszámolási követelmények ne járjanak terhekkel az értékláncaikban részt vevő kisebb vállalatok számára.
  • A jelentéstételi követelmények alkalmazásának két évvel (2028-ig) történő elhalasztása a jelenleg a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolásról szóló irányelv hatálya alá tartozó, és ennek értelmében 2026-tól vagy 2027-től jelentéstételre kötelezett vállalkozások esetében.
  • Az uniós taxonómiai beszámolási kötelezettségek terhének csökkentése, és e kötelezettségeknek a legnagyobb vállalatokra korlátozása (a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról szóló irányelv hatályának megfelelően), fenntartva ugyanakkor annak lehetőségét, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolásról szóló irányelv jövőbeli hatálya alá tartozó más nagyvállalatok önkéntesen beszámoljanak. Ez várhatóan jelentős költségmegtakarítást eredményez a kisebb vállalatok számára, ugyanakkor lehetővé teszi a fenntartható finanszírozáshoz hozzáférni kívánó vállalkozások számára a beszámolás folytatását.
  • A taxonómiához részlegesen igazodó tevékenységekre vonatkozó jelentéstétel lehetőségének bevezetése, előmozdítva e tevékenységek fokozatos ökológiai átállását, összhangban azzal a céllal, hogy szélesebb körben legyen elérhető az átálláshoz nyújtott finanszírozás, elősegítve a vállalatok fenntarthatóság felé való előrehaladását.
  • Pénzügyi lényegességi küszöbérték bevezetése a taxonómiai beszámolás vonatkozásában, és a taxonómiai adatszolgáltatási táblák mintegy 70%-os csökkentése.
  • Egyszerűsítések bevezetése a vegyi anyagok használatát és jelenlétét illetően a környezetszennyezés megelőzésére és csökkentésére vonatkozó, a jelentős károkozás elkerülését célzó elv (DNSH) értelmében alkalmazandó kritériumok közül a legösszetettebbekre vonatkozóan, amelyek horizontálisan alkalmazandók az uniós taxonómia hatálya alá tartozó valamennyi gazdasági ágazatra – az összes ilyen DNSH-kritérium felülvizsgálatának és egyszerűsítésének első lépéseként.
  • Többek között a bankok taxonómián alapuló fő teljesítménymutatójaként szolgáló zöldeszköz-arány (GAR) kiigazítása. A bankok kizárhatják a GAR nevezőjéből azokat a kitettségeket, amelyek a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolásról szóló irányelv jövőbeli hatályán kívül eső vállalkozásokhoz (azaz az 1000 főnél kevesebb alkalmazottal és 50 millió eurónál alacsonyabb árbevétellel rendelkező vállalatokhoz) kapcsolódnak.

A vállalati átvilágítás egyszerűsítése a felelős üzleti gyakorlatok támogatása érdekében

fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágítás területén a főbb változások a következők:
  • A fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágítási követelmények egyszerűsítése annak érdekében, hogy a hatályuk alá tartozó vállalatok számára ne legyenek ezek szükségtelenül bonyolultak és költségesek, például azáltal, hogy a szisztematikus átvilágítási követelmények elsősorban a közvetlen szerződő felekre lesznek alkalmazandók, illetve azáltal, hogy a partnereiket érintő időszakos értékelésekre és nyomon követésre nem évente, hanem ötévente kerül sor, szükség esetén ad hoc értékelésekkel.
  • A terhek csökkentése és az úgynevezett leszivárgó hatások korlátozása a kkv-k és a kis méretű, közepes piaci tőkeértékű vállalatok esetében, azáltal, hogy korlátozzuk a nagyvállalatok által az értéklánc feltérképezésének részeként kérhető információk mennyiségét.
  • A vállalati átvilágítási követelmények harmonizációja EU-szerte az egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében.
  • Az uniós polgári jogi felelősségi rendszer megszüntetése, a tagállamok polgári jogi felelősségi rendszerei alapján fenntartva az áldozatok teljes kártérítéshez való jogát a nem megfelelés miatt elszenvedett kár vonatkozásában, továbbá biztosítva a vállalatok túlkompenzációval szembeni védelmét; valamint
  • Több idő biztosítása a vállalatoknak ahhoz, hogy felkészüljenek az új követelményeknek való megfelelésre, azáltal, hogy a legnagyobb vállalatokra vonatkozó, fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágítási követelmények alkalmazásának határidejét egy évvel (2028. július 26-ig) elhalasztjuk, az iránymutatás elfogadását pedig egy évvel előbbre hozzuk (2026 júliusára).

Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus egyszerűsítése a méltányosabb kereskedelem érdekében

Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus főbb változásai a következők:

A kisebb importőrök – főként kkv-k és magánszemélyek – mentesítése az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus szerinti kötelezettségek alól. Olyan importőrökről van szó, akik kis mennyiséget hoznak be az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus hatálya alá tartozó árukból, így nagyon kis mennyiségű beágyazott kibocsátás jut be harmadik országokból az Unióba. A mentesítéshez az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus vonatkozásában új, összesített éves, importőrönként 50 tonnában meghatározott küszöbértéket vezetünk be, ezáltal megszüntetjük az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus szerinti kötelezettségeket mintegy 182 000 importőr – főként kkv – (azaz az importőrök 90%-a) esetében, miközben a kötelezettségek hatálya még így is le fogja fedni a kibocsátás több mint 99%-át.

  • A szabályok egyszerűsítése azon vállalatok esetében, amelyek ezután is az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus hatálya alá fognak tartozni: az engedélyezett nyilatkozattevőkre vonatkozó engedélyezési eljárás és az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus szerinti kötelezettségekkel kapcsolatos szabályok egyszerűsítése, a beágyazott kibocsátások kiszámítására és a jelentéstételi követelményekre is kiterjedően.
  • Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus hatékonyabbá tétele hosszú távon azáltal, hogy megerősítjük a szabályokat a kijátszás és a visszaélések elkerülése érdekében.
  • Ez az egyszerűsítés megelőzi az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus jövőbeli kiterjesztését más ETS-ágazatokra, a downstream árukra, és 2026 elején a mechanizmus hatályának kiterjesztéséről szóló új jogalkotási javaslat kerül majd előterjesztésre.

A beruházási lehetőségek élénkítése

A Bizottság emellett egy sor módosítást is javasol több beruházási program – köztük az InvestEU, az ESBA és a régebbi pénzügyi eszközök – egyszerűsítése és optimalizálása érdekében.

Az InvestEU – az Unión belüli kiemelt beruházásokat támogató legnagyobb uniós kockázatmegosztási eszköz – kulcsszerepet játszik a pénzügyi akadályok kezelésében, valamint a versenyképességhez, a kutatáshoz és innovációhoz, a dekarbonizációhoz, a környezeti fenntarthatósághoz és a készségekhez szükséges beruházások ösztönzésében. Jelenleg műveleteinek közel 45%-a éghajlat-politikai célkitűzéseket támogat.

A javasolt módosítások:

  • Az EU beruházási kapacitásának növelése a korábbi beruházásokból származó jövedelem felhasználásával, valamint a korábbi eszközök keretében még rendelkezésre álló források optimális felhasználásával, lehetővé téve ezáltal, hogy több finanszírozás álljon a vállalkozások rendelkezésére. Ez várhatóan mintegy 50 milliárd euró értékű további köz- és magánberuházást fog mozgósítani. Az InvestEU megnövelt kapacitását főként az olyan kiemelt szakpolitikákat támogató innovatívabb tevékenységek finanszírozására fogják felhasználni, mint a versenyképességi iránytű és a tisztaipar-megállapodás.
  • A programhoz való tagállami hozzájárulás egyszerűsítése, valamint annak megkönnyítése, hogy a tagállamok támogassák saját vállalkozásaikat és magánberuházásokat mozgósítsanak.
  • A végrehajtó partnereinkre, a pénzügyi közvetítőkre és a végső kedvezményezettekre – különösen a kkv-kra – vonatkozó adminisztratív követelmények egyszerűsítése. A javasolt egyszerűsítési intézkedések várhatóan 350 millió eurós költségmegtakarítást eredményeznek.

Következő lépések

A Bizottság most megvitatás és elfogadás céljából az Európai Parlament és a Tanács elé terjeszti a jogalkotási javaslatokat. A fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolásról szóló irányelvet, a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról szóló irányelvet és az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmust érintő módosítások azt követően lépnek hatályba, hogy a társjogalkotók megállapodásra jutottak a javaslatokról, valamint miután azokat kihirdették az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Az egyszerűsítésről és a végrehajtásról szóló, 2024. január 11-én közzétett közleménnyel összhangban a Bizottság felkéri a társjogalkotókat, hogy elsőbbséggel tárgyalják az omnibusz csomagot, különösen a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolásról szóló irányelv egyes közzétételi követelményeinek és a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról szóló irányelv átültetési határidejének elhalasztására irányuló javaslat tekintetében, mivel e javaslatok az érdekelt felek által azonosított fő aggályokat kívánják kezelni.

A taxonómiai rendelet alapján elfogadott, jelenleg hatályos felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat módosító, felhatalmazáson alapuló jogi aktus tervezetének elfogadására a nyilvános konzultációt követően kerül sor, és a jogi aktus az Európai Parlament és a Tanács által folytatott vizsgálat időszakát követően lesz alkalmazandó.

 

Forrás: Európai Bizottság

Image by Andrzej Rembowski from Pixabay

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img