hétfő, február 10, 2025
HomeTRENDMenetel a körkörös gazdaság felé az IKEA

Menetel a körkörös gazdaság felé az IKEA

Fontos eredményeket ért el az IKEA Magyarország a 2021-es pénzügyi évben mind fenntarthatósági céljai, mind a körkörös gazdaság megvalósítása terén. Az erről szóló jelentésben a vállalat nemcsak a tavalyi év eredményeiről számol be, de ambiciózus célokat tűz ki a jövőre vonatkozóan is, melyeket beszállítóival és vásárlóival közösen tervez megvalósítani egy zöldebb és igazságosabb világ megvalósításáért.

Az IKEA fenntarthatósági stratégiájának fő elve a „Jó az embereknek és jó a bolygónak” szemlélet. A stratégia 3 pillérből áll: Egészséges és fenntartható életmód, Klímapozitív és körkörös stratégia, valamint Méltányosság és egyenlőség, melyek mindegyike az emberek és bolygónk előtt álló kulcsfontosságú kihívásra irányul. Az IKEA egyaránt dolgozik azon, hogy saját működését fenntarthatóbbá tegye, és azért is, hogy vásárlóinak segítsen az egészségesebb és fenntarthatóbb életmód elérésében. Ennek érdekében víz- és energiatakarékos megoldásokkal, az otthonok egészségéhez hozzájáruló termékekkel, hulladékcsökkentő megoldásokkal, a bútorok hosszabb élettartamát biztosító termékekkel és szolgáltatásokkal, fenntarthatóbb anyagokból készült termékekkel és fenntarthatóbb forrásból származó élelmiszerekkel járul hozzá a fenntarthatóbb döntésekhez.

Mivel az energia hatékony felhasználása csökkenti az éghajlati lábnyomunkat és a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségünket, az IKEA-nál különféle megoldásokat vezetnek be a működésük során, és ezért kínálnak vásárlóiknak több energiahatékony LED-et és készüléket. Magyarországon a 2021-es üzleti évben az IKEA minden egységében elérte a 90%-os LED bevezetési arányt. A 21-es pénzügyi évben az IKEA kizárólag megújúló forrásból származó áramot használt. Az IKEA céljai között szerepel, hogy 2025-re házhoz szállításaik 100%-ban elektromos járművekkel (EV) vagy más zéró emissziós megoldásokkal történjenek Magyarországon. A 2020-as COVID-bezárások nagy mértékben csökkentették az IKEA klímalábnyomát, és bár ezt a tendenciát nem tudta megismételni, éghajlati lábnyomát az IKEA további 15%-kal csökkentette a 2019-es pénzügyi évhez képest.

A hulladékcsökkentés érdekében az IKEA nemcsak számos újrafelhasználható terméket (például bevásárlótáskákat, szívószálakat és ételtárolókat) kínál vásárlóinak, de ő maga is mindent megtesz, hogy az áruházlánc pazarlását csökkentse. 2021-ben jelentős lépéseket tettek az élelmiszerpazarlás felszámolása felé, amikor egy mesterséges intelligencia által vezérelt eszköz segítségével minden áruházban megvizsgálták a pazarlás kiváltó okát, és sikerült 18%-kal csökkenteniük az élelmiszer-pazarlást.

A következő években lépésről lépésre minden IKEA termékbe beépül a felújítás, javítás, újrafelhasználás, viszonteladás és újrahasznosítás lehetősége. A használt IKEA bútorok visszavételével, az alkatrészek online rendelésével és a gyerekbútorok garantált visszavásárlásával az IKEA már most is fontos lépéseket tesz a körkörös gazdaság kiépítése érdekében.

Jelenleg az IKEA által használt anyagok 60%-a megújuló, 10%-a pedig újrahasznosított. 2030-ra az IKEA-termékek 100%-a megújuló vagy újrahasznosított anyagokból készül majd, ezzel segítve vásárlóikat, hogy nemcsak szép és praktikus, de fenntartható lakberendezési tárgyakat találjanak az otthonaikba. Mivel a fa az IKEA lakberendezési termékekben leggyakrabban használt anyag, ezért az IKEA anyagokkal és az éghajlattal kapcsolatos teendőinek egyik legfontosabb területe. A 2021-es pénzügyi évben az IKEA-termékekhez felhasznált fa 99,5%-a FSC-tanúsítvánnyal rendelkező vagy újrahasznosított anyag volt.

A 2021-es pénzügyi évben az élelmiszer-összetevők az IKEA teljes értéklánc éghajlati lábnyomának 2,4%-át tették ki (forrás: IKEA Climate Report FY21). Ennek 67%-a csak marhahústermelésből származott. A 2021-es pénzügyi évben vezette be az IKEA a piacon a VÄRLDSKLOK terméket, a borsófehérjéből készült növényi alapú vagdaltat. A VÄRLDSKLOK növényi alapú vagdalt és a HUVUDROLL húsmentes golyó éghajlati lábnyoma egyformán 4%-a az ikonikus IKEA húsgolyó összetevői lábnyomának – az előállításukhoz a talaj 7%-ára és a vízmennyiség 12%-ára van csupán szükség.

2021-es fenntarthatósági törekvései és tapasztalatai tükrében az IKEA jelentésében ambiciózus távlati célokat is megfogalmazott: arra törekszik, hogy 2030-ra az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását nagyobb mértékben csökkentse, mint amennyit az IKEA értéklánc kibocsát, miközben fejleszti is az IKEA üzletágat.

2030-ra az IKEA szeretné elérni, hogy világszerte több mint 1 milliárd embert inspiráljon és tegye számukra lehetővé, hogy szebb hétköznapokat élhessenek a bolygó adta keretek között. Céljuk elérése érdekében olyan termékeket és megoldásokat kínálnak, amelyek hozzájárulnak az egészségesebb és fenntarthatóbb otthoni élethez. Az IKEA elkötelezett amellett, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy az éghajlatváltozást 1,5°C-ra korlátozza, összhangban a Párizsi Megállapodással. Klímalábnyomuk csökkentése érdekében az IKEA legfontosabb stratégiai célja az üvegházhatásúgáz-kibocsátás drasztikus csökkentése az IKEA értékláncban, abszolút értékben. 2030-ra célul tűzte ki, hogy a kiskereskedelmi tevékenységből származó üvegházhatású gázok abszolút kibocsátását 80%-kal csökkentse a 2016-os szinthez képest.

Mindemellett az IKEA továbbra is érzékenyen reagál a társadalmi kérdésekre, kezdve a családon belüli bántalmazás elleni folyamatos harcukkal és új juttatások elindításával a családon belüli bántalmazások áldozatai vagy az áldozatokat segítő munkatársak számára, egészen a Boga nagycsaládosoknak karácsonykor eljuttatott IKEA termékadományokig.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a klímaváltozás lelassítása hatalmas feladat, és az ennek érdekében megfogalmazott célokat nem lehet egyetlen év alatt elérni” – mondta el a jelentést értékelve Bálint Attila, az IKEA Magyarország fenntarthatósági felelőse. „Ugyanakkor úgy érezzük, hogy fontos lépéseket tettünk a fenntarthatóság, az egyelő bánásmód és a körkörös gazdaság támogatása érdekében, és büszkék vagyunk a 2021-ben elért eredményeinkre. Üzleti partnereinkkel, beszállítóinkkal és vásárlóinkkal együtt a jövőben is azért fogunk közösen dolgozni és gondolkodni, hogy a kitűzött fenntarthatósági céljainkat is minél hatékonyabban valósítsuk meg.”

 

 

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img