Menetel a körkörös gazdaság felé az IKEA
Fontos eredményeket ért el az IKEA Magyarország a 2021-es pénzügyi évben mind fenntarthatósági céljai, mind a körkörös gazdaság megvalósítása terén.
Read moreFontos eredményeket ért el az IKEA Magyarország a 2021-es pénzügyi évben mind fenntarthatósági céljai, mind a körkörös gazdaság megvalósítása terén.
Read moreA magyar lakosság 80 százaléka klímatudatosnak tartja magát, 71 százalék emellett úgy érzi, pozitív hatást gyakorol a környezetre, derül ki
Read moreA vágtázó élelmiszerárak egyik következménye, hogy a szemétbe dobott ételek értéke is jóval magasabb lehet az idén, mint amekkora néhány
Read moreÖsszesen 4 millió kilogramm élelmiszert mentett meg és osztott szét rászorulók között 2022 első felében a Magyar Élelmiszerbank Egyesület – közölte a
Read moreA világon évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer megy veszendőbe, vagyis az összes megtermelt élelmiszer mintegy 40%-a a kukában végzi, amiért a
Read moreA WWF és a Tesco nemrég megjelent nemzetközi felmérése szerint a termőföldtől az asztalig tartó út során keletkező élelmiszer-felesleg felelős
Read moreCsaknem kétezren vettek részt a Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület második
Read moreA világszerte eladott élelmiszer 17 százaléka a szemétben végezte 2019-ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) jelentése szerint. Ez 931 millió
Read moreAnnak ellenére, hogy a koronavírus-járvány megmutatta társadalmunk és a gazdaságunk törékenységét a komolyabb megrázkódtatásokkal szemben, a WWF Magyarország és Budapest
Read moreA Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kutatása szerint évente több mint 600 millió adag élelmiszert pazarolunk el a háztartásainkban Magyarországon. Ez
Read moreA Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése szerint 4%-kal csökkent a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyisége az elmúlt 3 évben. A
Read moreA járványhelyzet alatt fellendült az élelmiszerek iránti kereslet. Az első negyedévben 15 százalékkal nőtt az online vásárlások száma*, a fokozott
Read more