vasárnap, február 16, 2025
HomeCOOLSárospatakról startol a III. Bodrogi PET Kupa

Sárospatakról startol a III. Bodrogi PET Kupa

Az eredményes tiszai versenyek után idén harmadik alkalommal startol pethajós hulladékgyűjtő verseny, ezúttal a Tisza vadregényes mellékfolyóján. A III. Bodrogi PET Kupa öt pethajós csapat és jelentős kenus különítmény bevonásával tisztítja a folyó Sárospatak és Olaszliszka közötti szakaszát. A rendezvény a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatásával valósul meg.

Júniusban a Tisza tavon közel 7 tonna hulladékot, augusztus első hetében a Felső-Tiszán pedig rekordmennyiségű, 15 tonna szennyeződést szedtek össze a PET Kupa környezetvédői. A Bodrogra harmadik alkalommal tér vissza a pethajók hulladékgyűjtő versenye.

„Idén több napot töltünk Sárospatakon, ami lehetővé teszi, hogy a sárospataki híd fölötti folyószakaszt is alaposan megtisztítsuk. A verseny előtti napra pedig egy szárazföldi takarítást tervezünk a bodrogkeresztúri árterébe, külföldről érkező önkéntesek és helyiek bevonásával.” – ismertette a terveket Gyalai-Korpos Miklós, a III. Bodrogi PET Kupa versenyigazgatója.

„Az idei célkitűzésünk, hogy a folyó Sárospatak és Olaszliszka közötti szakaszának erősen szennyezett területeit alaposan kitisztítsuk.” – tette hozzá a szakember.

Tiszta Tisza, Boldog Bodrog

A PET Kupa szervezői az évek során kialakult, tiszai hulladékgyűjtő tapasztalataikat először 2020 szeptemberében kamatoztatták a Tisza egyik mellékfolyóján, ekkor indult útjára a Boldog Bodrog program. 2020-ban az I. Bodrogi PET Kupán 300 zsák hulladék gyűlt össze, az erősen szennyezett partszakaszokat azonban csak részben sikerült megtisztítani. 2021-ben a II. Bodrogi PET Kupa alkalmával négy nap alatt 1259 zsáknyi, csaknem 9 tonna hulladékot szedett össze a mezőny, amelynek köszönhetően egyes ártéri területeket sikerült teljes egészében tisztán visszaadni e különleges természeti értékű tájnak. A helyben élőktől a szervezésben és a hulladékgyűjtésben is sok segítséget kapnak a petkalózok, az ő bevonásukkal történik a vadregényes területek takarítása, valamint a flotta ellátása.

A harmadik Bodrogon megrendezett versenytől idén azt várják a szervezők, hogy – az elszánt csapatoknak és a rövid napi folyószakaszoknak köszönhetően  – egyes területeket sikerüljön teljesen egészében megtisztítva visszaadni a természetnek. A kigyűjtött és 14 különböző frakcióra szétválogatott hulladék nagyobb része, – kb. 60%-a – újrahasznosul. A közszolgáltatóknak, begyűjtő- és hasznosító cégeknek, valamint az innovatív, kisipari megoldásoknak köszönhetően, a PET Kupa civil szervezetként, működésének tíz éve alatt, a folyami hulladék legnagyobb újrahasznosítójává nőtte ki magát.

A III. Bodrogi PET Kupán induló pethajós csapatok:
Aktív Magyarország – korábban a Felső-Tiszán és a Bodrogon is bizonyított csapat
CsiPET Csapat – korábban vállalati, mostanra kibővült baráti csapat, többen közülük harmadszorra jönnek idén PET Kupára
Henkel – visszatérő vállalati csapat, a verseny egyik támogatója
Liszka gálya – Olaszliszka önkormányzati csapata
PETúnia – baráti csapat, Tisza Hősei díjnyertes csapatként sokat tapasztalt felnőttek és gyerekek

A versenyben fontos szerepet kapnak a PET Kupa rutinos, kenukkal evező önkéntesei, valamint a PETII gyorsreagálású hulladékgyűjtő anyahajó.

Támogatókkal, helyikkel a helyi természeti értékekért
Az esemény megvalósításban, – a kezdetek óta – sokat segítenek  a szervezőknek a Bodrog menti települések, civilek és vállalkozók. Sárospatak, Bodrogolaszi, Sárazsadány, Olaszliszka és Bodrogkeresztúr elkötelezett önkormányzatai is segítik a rendezvényt. Olaszliszka pedig évek óta csapattal is részt vesz a hulladékgyűjtő versenyen. Az evezőtúráiról is közismert hajdúböszörményi Zöld Kör nemzetközi résztvevőkből álló kenus különítményt mozgósított az eseményre. A résztvevők vízi biztonságáról a Felső-Tiszán már többszörösen bizonyított Sonar Egyesület gondoskodik. A hulladékkezelést a szervezők állandó szakmai partnere, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége koordinálja, az esemény hulladékkezelési partnere BMH Nonprofit Kft.

A Konasoft számítástechnikai támogatásainak köszönhetően már Androidra és iOS-ra is letölthető az Tiszta Tisza applikáció, amely tartalmazza a verseny nélkülözhetetlen információit, a regisztrációtól a programokon keresztül, egészen a pontszámokat összesítő PETákolásig. A hulladékok kezelését, a verseny lebonyolítását és a résztvevők élelmezését az NBG Masters Kft. segíti. A Zöldbolt a nyertes csapatok ajándékcsomagjaihoz járul hozzá.  A PET Kupa motoros kiszolgáló hajóegységeit a Honda Marine és az MP Motor Kft. által adományozott Honda négyütemű motorok hajtják. A Henkel évek óta támogatója és résztvevője a folyótisztításnak, a DHL Globál Szállítmányozási Kft. pedig logisztikai partnerként segíti a PET Kupát.  Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság szakértőinek segítségével a résztvevők idén is megismerhetik a Bodrog és a Bodrogzug élővilágát.

Vízminőség mintavétel Sárospatakon
A Plastic Pirates – Go Europe! európai közösségi tudományos akció keretében a III. Bodrogi PET Kupa keretein belül kerül sor a program első hazai vízminőség mintavételére, 2022. szeptember 8-án Sárospatakon a Lábasháznál. A kutatásban a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának elhívatott Zöld Refi diákközössége lesz a PET Kupa segítségére, akik egy napra a hulladékgyűjtésbe is bekapcsolódnak.
A kutatás keretében iskolai osztályok helyi vízfolyások műanyag szennyezettségét mérik fel, mikroműanyag-mintákat gyűjtenek és dokumentálják a kapott eredményeket. Az európai szinten így összegyűjtött adatokat a program végén kutatók elemzik. A fiatalok ezzel fontos hozzájárulást nyújtanak az európai folyók állapotának, valamint a műanyaghulladék-szennyezés mértékének és lehetséges eredetének kutatásához.
A kezdeményezés európai bővítését az Európai Unió finanszírozza, az óceánjaink és vizeink helyreállítására irányuló EU-misszió részeként a kutatási és innovációs keretprogram, a Horizont Europe részeként.

Nyitott programok várják az érdeklődőket!
A rendezvényt megelőző napra, szeptember 6-a délutánra szárazföldi hulladékgyűjtést hirdettek a szervezők a bodrogkeresztúri ártér megtisztítására. A III. Bodrogi PET Kupa szeptember 7-én szerdán veszi kezdetét a pillepalack hajók építésével Sárospatakon. A Bodrog bal partján, a Sárospataki várral szemközti oldalon készülnek a tutajokra emlékeztető hajók. Csütörtökön, az ünnepélyes megnyitó után, 13 órakor indul a verseny a sárospataki híd körüli területek megtisztításával.  Péntektől Bodrogolaszi és Sárazsadány érintésével tisztítják a folyót a résztvevők, majd szeptember 11-én délután Olaszliszkán érnek célba. A vízi hulladékgyűjtést a Bodrog menti településeken érdekes tájvédelmi és kulturális programok kísérik. Az öt Bodrog menti településen megvalósuló programsorozatra szeretettel várják a helyi lakosokat és a Bodrogra látogató vendégeket!

 

Forrás: petkupa.hu

 

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img