KezdőlapFENNTARTHATÓZero waste szemlélet: 149 gigatonna kibocsátást előzhet meg 2050-ig – mit mutat...

Zero waste szemlélet: 149 gigatonna kibocsátást előzhet meg 2050-ig – mit mutat az Eunomia COP31-jelentése?

Ha kedveled az oldalunkat, jelölj meg minket a Google-ban kedvenc forrásként — így gyakrabban látod majd a cikkeinket a keresőben!

★Jelölj meg minket preferált forrásként

Az antalyai COP31 az első ENSZ-klímacsúcs, amely a zero waste-et kiemelt prioritássá tette. Ehhez a fordulathoz készült az Eunomia Research & Consulting és a Shape Foundation közös jelentése, az Our Zero Waste Future (Zero waste jövőnk), amelyet a COP31 klímaügyi magas szintű bajnoka (Climate High-Level Champion), Samed Ağırbaş és a török Zero Waste Foundation megbízásából írtak.

A zero waste szemlélet a dokumentumban nem a hulladékkezelés finomhangolását jelenti, hanem azt, hogy az egész gazdaság kevesebb anyagból, tartósabb, javítható termékekkel és több újrahasználattal, megosztással működjön. A szerzők szerint ha a 2035-ös COP31-célok után ezt az irányt következetesen végigvisszük az épületekre, a járművekre és a gépekre is, 2050-ig mintegy 149 gigatonna szén-dioxid-egyenértéknyi kibocsátás előzhető meg – ez több, mint a 1,5 fokos célhoz még rendelkezésre álló teljes szén-dioxid-keret.

Néhány napja az IEA COP31-re készült jelentéséről írtunk, amely energetikai szemüvegen át, 2035-ig vizsgálta a hulladékcsökkentést. Az Eunomia anyaga ott folytatja, ahol az energiaügynökség megállt: a megelőzést, az újrahasználatot és a tartós tervezést teszi a középpontba, és 2050-ig tekint előre. Összeszedtük, miből áll össze a 149 gigatonna, milyen példákra épül, mit ajánl, és mit érdemes belőle Magyarországról nézve megjegyezni.

Röviden: A zero waste szemlélet az Eunomia és a Shape Foundation COP31-jelentése szerint 2025 és 2050 között összesen mintegy 149 gigatonna szén-dioxid-egyenértéknyi kibocsátást előzhet meg, 2050-re pedig évi 9,6 gigatonnát. Ebből 37 gigatonna a települési hulladékhoz kötődik, 112 gigatonna abból adódik, hogy az épületeket, az infrastruktúrát, a járműveket és a gépeket tovább és intenzívebben használjuk. A szám ambiciózus felső becslés, nem előrejelzés.

Mit vállalt a COP31 elnöksége 2035-re?

A török elnökség 2026 júniusában két, nem tárgyalásos úton elfogadott célt hirdetett meg az ENSZ klímaügyi akcióprogramja keretében:

  • Hulladék és metán: a települési szilárd hulladék globális mennyiségének várható növekedését 2035-ig legalább a felére kell csökkenteni.
  • Zöld iparosítás: a körforgásos anyagfelhasználás aránya a gazdaságban a mai 6,9 százalékról 2035-re legalább 15 százalékra nőjön.

Az elnökség az IEA elemzésére hivatkozva azt is jelezte, hogy az anyaghatékonyság, az újrahasznosítás, a jobb hulladékgazdálkodás és a biogáz együtt 2035-re évi több mint 1,5 gigatonnával csökkentheti az energiaszektor kibocsátását.

Az Eunomia ezeket a célokat „lépőköveknek” nevezi, és mindkettőhöz továbblépést javasol. A hulladékcélnál a következő lépés a mindenkire kiterjedő, szervezett hulladékgazdálkodás, valamint az újrahasználat és a tartósság minden ágazatban. A körforgásossági mutatónál a szerzők azt javasolják, hogy azt a szénlábnyommal súlyozzák, mert így az újrahasznosított acél és alumínium a valós klímahatásának megfelelően számítana – a tömegalapú mutatóban ugyanis egy tonna kavics ugyanannyit ér, mint egy tonna alumínium.

Miért nem elég a tiszta energia? Az anyagok klímalábnyoma

A jelentés kiindulópontja, hogy az energiaátmenet nélkülözhetetlen, de egyedül nem viszi el a terhet. Az alapanyagok – acél, cement, műanyag, alumínium, papír, üveg – gyártása a felhasznált energiával együtt 2018-ban 11,8 gigatonna szén-dioxid-egyenérték kibocsátással járt, ami a globális üvegházgáz-kibocsátás nagyjából ötöde.

Ez a legszűkebb lehatárolás: ha az élelmiszert és a mezőgazdaságot is hozzászámítjuk, mintegy 45 százalék, minden erőforrás kitermelésével és feldolgozásával 55 százalék fölött, a teljes ellátási lánccal és a használati fázis energiájával együtt pedig nagyjából 70 százalék a részesedés. Az Eunomia szándékosan a legszűkebb, 20 százalékos keretet használja, mert az kettős számítás nélkül, anyagonként visszakövethető.

A trend aggasztó. Az anyaggyártás kibocsátása 1995 és 2015 között mintegy 5-ről 11 gigatonnára, vagyis 120 százalékkal nőtt, a globális részesedése 15-ről 23 százalékra emelkedett. A növekmény háromnegyede Kína gyors gazdasági átalakulásából fakadt, és ma az anyaggal összefüggő kibocsátás 60 százalékát az új tőkejavak – épületek, infrastruktúra, gépek – létrehozása vagy cseréje okozza. A változatlan pályán 2020 és 2050 között az acélkereslet nagyjából harmadával, a cementé közel felével, az alumíniumé négyötödével nő, az elsődleges műanyaggyártás pedig évi 4 százalékos növekedéssel több mint háromszorosára bővül.

A szén-dioxid-keret oldaláról nézve a kép még élesebb. A négy fő anyag – műanyag, cement, acél, alumínium – a jelenlegi pályán 2050-ig összesen 348 gigatonnát bocsátana ki. Az iparági dekarbonizációs pályák (tiszta villamos energia, hidrogén, szén-dioxid-leválasztás) ezt 176 gigatonnára, vagyis 172 gigatonnával csökkentenék – ez óriási teljesítmény lenne, mégis több marad, mint a 2025 elejétől számított, mintegy 130 gigatonnás maradék 1,5 fokos keret. A jelentés szerint ez a keret a jelenlegi kibocsátási ütem mellett 2028 körül elfogy, a túllövés tehát gyakorlatilag elkerülhetetlen; a kérdés már az, mennyivel és mennyi ideig.

A dekarbonizáció ráadásul hatalmas infrastruktúrát igényel: a közel nulla kibocsátású acélgyártás önmagában 2050-re évente akár 6700 terawattóra tiszta villamos energiát és 75 millió tonna hidrogént igényelhet – ez nagyjából a mai globális villamosenergia-termelés negyede. Minden tonna anyag, amelyet nem kell legyártani, ezt a terhet is csökkenti. A szerzők ezért nem egymás alternatívájaként, hanem egymást erősítő eszközként kezelik a kevesebb anyag használatát és a termelés tisztítását.

Települési hulladék: a jéghegy csúcsa

A jelentés első része a települési hulladékkal foglalkozik, mert ez az anyaggazdaság azon szelete, amellyel mindenki naponta találkozik. Az Eunomia saját, 217 országra és 18 anyagáramra kiterjedő modellje szerint 2025-ben 2,76 milliárd tonna települési hulladék keletkezett, és a változatlan trendek mellett ez 2050-re 4,09 milliárd tonnára, vagyis 48 százalékkal nő. A hulladékképződést a modell gépi tanulásos módszerrel (kvantilis regressziós erdővel) becsüli a GDP, a szolgáltatások foglalkoztatási aránya, a szegénység és a mezőgazdaság súlya alapján – a hulladék-előrejelző modellek módszertani kérdéseiről a Pannon Egyetem áttekintése kapcsán írtunk.

A kiinduló helyzet:

  • 2025-ben a települési hulladék 31 százaléka (mintegy 848 millió tonna) nyílt lerakóra került, a szabadban elégették vagy vízbe jutott;
  • 32 százaléka lerakóba, 18 százaléka égetőbe ment, és csak 20 százalékát hasznosították újra (beleértve az újrahasználatot, a komposztálást és az anaerob kezelést);
  • 2,7 milliárd ember nem részesül rendszeres hulladékszállításban.

A legfontosabb megállapítás azonban az, hogy a települési hulladékhoz köthető bruttó kibocsátás mintegy 70 százaléka még azelőtt keletkezik, hogy bármit kidobnánk. 2025-ben a később hulladékká váló termékek előállítása 4,0 gigatonna kibocsátással járt, a gyűjtés, kezelés és ártalmatlanítás 1,7 gigatonnával, amelyből 0,8 gigatonnát az újrahasznosítás, a komposztálás és az energetikai hasznosítás ellentételezett. A gyártási oldal közel fele élelmiszer. A jobb hulladékgazdálkodás tehát döntően csak a kisebbik tételhez fér hozzá.

A modell három forgatókönyvet futtat. Változatlan trendek mellett a települési hulladékhoz kötődő nettó kibocsátás a 2025-ös 4,9 gigatonnáról 2050-re 7,2 gigatonnára nő. A jobb hulladékgazdálkodás 2050-re évi mintegy 1,1, a hulladékcsökkentés és újrahasználat további 2,1 gigatonnát hoz. A kettő együtt 2030 körül tetőzteti, majd 2050-re 4,0 gigatonnára szorítja vissza a kibocsátást – ez 44 százalékkal kevesebb a változatlan pályánál, és a mai szint alatt van. Összesítve 2025 és 2050 között ez 37 gigatonna megelőzött kibocsátás: 13 gigatonna a mindenkire kiterjedő, szervezett hulladékgazdálkodásból, 12 az élelmiszer-pazarlás megelőzéséből és 12 az egyéb termékek újrahasználatából, javításából és megosztásából.

Az élelmiszer és a zöldhulladék különösen fontos: a modell szerint a települési hulladék 49 százalékát teszi ki (a Világbank 38 százalékkal számol), 2025-ben 1,35 milliárd tonnát, amelyből csak 185 millió tonnát komposztáltak vagy kezeltek anaerob módon. A változatlan pályán ez 2050-re 1,88 milliárd tonnára nőne, a megelőzéssel, elkülönített gyűjtéssel és kezeléssel viszont 1,21 milliárd tonnára csökkenhet, miközben a komposztált és rothasztott mennyiség 549 millió tonnára emelkedik.

A szerzők figyelmeztetnek: ha a gyűjtés kiterjesztése a nyílt lerakókból szabályos lerakókba tereli a hulladékot, a metánkibocsátás nőhet, hacsak az élelmiszer-hulladékot nem gyűjtik külön, és a lerakógázt nem fogják be. Az uniós élelmiszer-hulladék számairól az Eurostat 2024-es adatairól szóló cikkünkben olvashat.

A jelentés a „közös, de differenciált felelősség” klímadiplomáciai elvét is alkalmazza. A magas jövedelmű országok egy főre vetítve hatszor annyi anyagot használnak és háromszor annyi települési hulladékot termelnek, mint az alacsony jövedelműek. A kombinált forgatókönyvben a magas jövedelmű országokban 2050-re mintegy 40 százalékkal (napi 1,51-ről 0,92 kilogrammra) csökken az egy főre jutó hulladék, a felső-közepes jövedelműeknél nagyjából 15 százalékkal, az alacsony jövedelmű országokban viszont a fejlődéssel együtt még nő. A háromszoros különbség így nagyjából másfélszeresre szűkül.

Végül a jelentés arra figyelmeztet, hogy a települési hulladék csak a jéghegy csúcsa. A világgazdaság évente mintegy 106 milliárd tonna anyagot használ fel, ebből 26 milliárd tonna válik hulladékká, és csak 2,8 milliárd tonna települési hulladék. A papír, az üveg és a műanyag nagy része ugyan átmegy a települési hulladékon, a fémeknél és a betonnál viszont fordított a helyzet: a települési hulladékban mintegy 83 millió tonna fém jelenik meg, miközben évente nagyjából 1975 millió tonna acélt és alumíniumot gyártanak. Az anyaggyártási kibocsátásnak csak 15–21 százaléka kötődik olyan termékekhez, amelyekből települési hulladék lesz.

Ahol a nagy tételek vannak: épületek, járművek, gépek

Az anyaggyártási kibocsátás 77 százaléka tartós javakba kerül: 42 százalék (5,0 gigatonna) az építőiparba, 35 százalék (4,1 gigatonna) a gépekbe, járművekbe, fémtermékekbe és elektronikai eszközökbe. A cement kibocsátásának 94 százaléka az építőiparhoz kötődik. Ezek a javak évtizedekig használatban maradnak, ezért a tervezésük, a specifikációjuk és az élettartamuk a legfontosabb klímadöntések közé tartozik. A súlypont ráadásul földrajzilag is tolódik: az épületanyagok kibocsátásából az alacsony és alsó-közepes jövedelmű régiók részesedése 2060-ra 22-ről 51 százalékra nőhet.

A jelentés második része Pauliuk és munkatársai 2021-es tanulmányára épít, amely szerint a lakóépületeknél 20–52, a személyautóknál 13–26 gigatonna takarítható meg 2050-ig hosszabb élettartammal, intenzívebb használattal, könnyebb szerkezetekkel és újrahasználattal. Ugyanez a tanulmány az anyaggyártási kibocsátás 33–67 százalékos csökkentését mutatta ki ezeknél a termékeknél.

Az Eunomia a felső, kétharmados rátát alkalmazza az összes tartós termékre, 2025-től fokozatosan, 2040-re teljes mértékben – így jön ki a 112 gigatonna. Ágazatonként: 61 gigatonna az épületekből és infrastruktúrából, 36 a gépekből és fémtermékekből, 10 a járművekből, 4 az elektronikából. Az alsó rátával a második rész 56 gigatonna lenne.

Néhány szemléletes adat a jelentésből: egy dán tanulmányban egy épület lebontása és újjáépítése tizenkilencszer annyi anyagot igényelt, mint a mély felújítása; Lisszabon napi utazási igényeit megosztott mobilitással a mai autóállomány 3 százaléka is kiszolgálhatná; a ruhák viselési számának megduplázása pedig mintegy 44 százalékkal csökkentené az ágazat kibocsátását.

A szerzők őszintén jelzik az átfedést is: a magas körforgásosságú acélpálya a változatlan gyakorlathoz képest mintegy 19 gigatonnát takarít meg, de ha az acélgyártás közben dekarbonizálódik, már csak nagyjából 9 gigatonnát. A két eszköz megtakarításai tehát nem adhatók össze egyszerűen – együtt viszont kisebbé, olcsóbbá és gyorsabbá teszik a feladatot.

Mit jelent a zero waste szemlélet a gyakorlatban? Hat ágazat, működő példák

A jelentés harmadik része hat ágazatban mutatja be, hogyan néz ki a kevesebb anyagra épülő gazdaság. A közös üzenet: a megoldások nagy része már létezik és működik, csak a klímahasznuk nem jelenik meg a nemzeti elszámolásokban.

Élelmiszer

Világszerte 2022-ben mintegy 1,05 milliárd tonna élelmiszer ment veszendőbe a fogyasztói szinten, a fogyasztók számára elérhető élelmiszer 19 százaléka; a lánc korábbi szakaszainak veszteségeivel együtt ez a globális kibocsátás 8–10 százalékát okozza. Nigériában a ColdHubs napelemes hűtőkamrái a romlandó termények eltarthatóságát két napról 21 napra növelik; 2024-ben 58 kamra és 10 hűtőkocsi szolgált ki több mint 11 100 gazdát és kereskedőt, akiknek az átlagos havi jövedelme megduplázódott. Az Egyesült Királyságban a WRAP önkéntes megállapodása „Célkitűzés, mérés, cselekvés” módszerrel halad az élelmiszer-hulladék 2030-ig történő megfelezése felé.

Csomagolás

A világ műanyaghulladékának 40 százaléka csomagolás. Németországban az ásványvíz-palackozók évente több mint 6,8 milliárd alkalommal töltenek újra egységes, közös („pool”) palackokat, amelyek átlagosan 42 töltést bírnak ki; a CHEP mintegy 348 millió raklapot és ládát forgat körülbelül 60 országban. Jakartában az Alner több mint 200, többnyire nők által vezetett környékbeli boltban váltja ki visszaváltható palackokkal az egyszer használatos tasakokat. Aarhusban egyetlen közös betétes poharas rendszer, több mint 50 kávézóval, 17 hónap alatt több mint egymillió poharat kapott vissza, 85 százalékos visszavételi aránnyal. A szerzők szerint az újrahasználat skálázása a formátumok és a visszavételi rendszerek legalább városi szintű egységesítésével kezdődik.

Textil

A települési hulladékban évente 82 millió tonna textil jelenik meg. Az accrai Kantamanto piacra hetente mintegy 15 millió használt ruha érkezik, és nagyjából 30 ezer kereskedő, szabó és upcycler havonta körülbelül 25 millió darabot juttat vissza a használatba. A Patagonia évente közel 160 ezer használt terméket ad el újra, a ThredUp pedig több mint 60 márkának működtet viszonteladási szolgáltatást. A jelentés szerint 100 használt ruha 60–85 új vásárlását váltja ki. Az uniós textilhulladék-adatokról ebben a cikkünkben írtunk.

Elektronika

2022-ben 62 millió tonna elektronikai hulladék keletkezett, és csak 22 százalékának dokumentált a gyűjtése és újrahasznosítása; mintegy harmada, 21 millió tonna a települési hulladékba kerül. A török Beko 2024-ben több mint 114 ezer háztartási gépet újított fel brit, olasz és romániai központjaiban, akár 30 százalékkal az új ár alatt; Törökországban 1997 óta végez felújítást. A Back Market több mint 30 millió felújított készüléket értékesített 17 piacon, az iFixit pedig több mint 115 ezer ingyenes javítási útmutatót tesz közzé. A tervezés szerepéről a tervezett avulás fogalmát újragondoló tanulmány kapcsán is írtunk.

Közlekedés

A BlaBlaCar 2025-ben 21 országban 150 millió utast juttatott el üres autóülésekben, a sofőrök 568 millió euró üzemanyag- és útdíjköltséget spóroltak meg. A belga Cambio 3000 megosztott autója 152 településen közel 1,2 millió utat teljesített, és mindegyik akár 13 magánautót vált ki. Bréma 2003 óta több mint 150 „mobil.punkt” megosztási állomást alakított ki parkolóhelyekből; ott egy megosztott autó mintegy 18 magánautót helyettesít. Angliában egy átlagos autót vagy kisteherautót az idő mindössze 4 százalékában használnak.

Építőipar

São Paulo 2021 óta adó- és tervezési kedvezményekkel ösztönzi a belváros régi, gyakran üres épületeinek lakássá alakítását: 49 épület átalakítása zajlik, összesen 5238 lakás potenciállal, 15 már elkészült. A már említett dán tanulmány egy 1970-es évekbeli társasházat öt változatban modellezett: a felújítások négyzetméterenként 9–33 kilogramm új anyagot igényeltek, a bontás és újjáépítés 633 kilogrammot, és több mint kétszer akkora életciklus-kibocsátással járt, mint a legjobb felújítás. Mivel a beton 40–60 százalékát közszereplők vásárolják, a zöld közbeszerzés kulcsszerepet kap – erről a körforgásos közbeszerzési kritériumokról szóló cikkünkben olvashat.

Gazdasági oldal: évi 25,4 billió eurós veszteség

A jelentés a Circle Economy és a Deloitte 2026-os Circularity Gap Reportjára hivatkozva azt írja, hogy a lineáris gazdaság évente mintegy 25,4 billió euró értéket veszít, ami a globális GDP nagyjából 31 százaléka. A legnagyobb tételek: a még értékes termékek és anyagok kidobása (10,0 billió euró), a kitermelés és felhasználás közötti energiaveszteség (8,7 billió) és az épületek, infrastruktúra, gépek szükségesnél gyorsabb elhasználódása (5,2 billió). Az élelmiszer-veszteség és -pazarlás értéke mintegy 650 milliárd euró. A szerzők jelzik, hogy ezek indikatív felső becslések, amelyekből az átállás költségei nincsenek levonva. A Circularity Gap Report korábbi kiadásáról itt írtunk.

Az alacsony kibocsátású anyagok egy termékre vetítve olcsók: a közel nulla kibocsátású acél 2030-ban mintegy 0,5 százalékkal drágítaná az autókat és 2,1 százalékkal az épületeket, a közel nulla kibocsátású beton pedig 1,5–3 százalékkal az épületek költségét. A kihívás nem az egységár, hanem a mögötte álló gigantikus energia- és infrastruktúra-építés.

A javítás, az újrahasználat és a megosztás ezzel szemben a kiadásokat az új anyagokról a helyi szolgáltatások, a karbantartás és a logisztika felé tereli – a jelentés szerint ez megélhetési költségpolitika is. A javítással és újrahasználattal járó munkahelyekhez szükséges tudásról a körforgásos készségekről szóló cikkünkben írtunk.

Hat ajánlás a 2035-ös célokon túl

A szerzők hangsúlyozzák, hogy egyik ajánlásukhoz sem kell új tárgyalásos döntés; mind megvalósítható az akcióprogramon, a nemzeti klímavállalásokon (NDC), a városokon és a nemzeti szakpolitikákon keresztül.

  1. Számoljuk el, amit az újrahasználat, a javítás és a megosztás megtakarít: közös módszertan kell ahhoz, hogy ezek a megelőzött kibocsátások bekerülhessenek a nemzeti klímavállalásokba.
  2. Építsünk a 2035-ös célokra: szervezett hulladékgazdálkodás mindenkinek, elkülönített élelmiszer-hulladék-gyűjtés, az informális hulladékgyűjtők bevonása, valamint a hulladékcél bázisértékének közzététele és rendszeres jelentéstétel.
  3. Skálázzuk, ami működik: a bevált modellek globális koordinációja, a jogi, versenyjogi és kulturális akadályok lebontása, versenyelőtti platformok közös szabványokhoz, formátumokhoz és infrastruktúrához.
  4. Osszuk el méltányosan a felelősséget: a magas jövedelmű országok vezessenek az anyagfelhasználás csökkentésében, a kedvezményes klímafinanszírozás pedig segítse az alacsonyabb jövedelmű országok rendszereit.
  5. Becsüljük meg a meglévő gyakorlatot: támogatás és valódi döntési befolyás a globális dél, az informális gazdaság és az őslakos közösségek újrahasználati és javítási hálózatainak, többek között a Belém–Antalya mechanizmuson keresztül.
  6. Tervezzünk hosszú élettartamra: tartóssági és javíthatósági szabványok, teljes életciklusra vetített karbonszámítás a döntéshozatalban, és olyan közbeszerzés, amely a hosszú élettartamot jutalmazza.

A tervezési szabályok és a kiterjesztett gyártói felelősség uniós egységesítéséről az iparági EPR-nyilatkozat kapcsán írtunk.

Mit jelent ez Magyarországnak?

A jelentés globális, országokra bontott eredményeket nem közöl, és Magyarországot név szerint nem elemzi. A modell logikája alapján azonban néhány következtetés adódik.

Magyarország a Világbank besorolása szerint magas jövedelmű ország, vagyis abban a csoportban van, amelytől a forgatókönyv a legnagyobb, mintegy 40 százalékos egy főre jutó hulladékcsökkenést várja 2050-ig. A modell a magas jövedelmű országokra 2050-re az élelmiszer- és egyéb szerves hulladéknál 56, a műanyagnál 57, a papírnál, üvegnél és textilnél 50, az elektronikai hulladéknál 30 százalékos csökkentéssel számol a változatlan pályához képest. Ez lényegesen ambiciózusabb, mint amit a jelenlegi uniós keretek előírnak: az EU 2035-ös céljai – 65 százalékos újrahasznosítás, legfeljebb 10 százalékos lerakás – a hulladék kezeléséről szólnak, nem a mennyiségéről.

A második tanulság a szerves hulladék. A jelentés szerint a gyűjtés kiterjesztése önmagában növelheti a metánkibocsátást, ha a biohulladék a lerakóba kerül. Itthon a maradék hulladék túlnyomó része ma is lerakóba megy, ezért az élelmiszer-hulladék megelőzése és elkülönített gyűjtése, valamint a lerakógáz befogása kézzelfogható klímatétel. Hogy a 2035-ös uniós céloktól milyen messze vagyunk, azt a Pannon Egyetem hálózati modelljéről szóló cikkünk mutatja be.

A harmadik a formátumok egységesítése. A jelentés a német közös palackrendszert és az aarhusi poharas rendszert hozza példának arra, hogy az újrahasználat akkor működik, ha a vásárló bárhol visszaadhatja a csomagolást. Magyarország 2024 óta működtet kötelező betétdíjas rendszert, amely bizonyítja, hogy egységes, országos visszavételi infrastruktúra rövid idő alatt kiépíthető – a következő lépés az lehet, hogy erre az újrahasználható csomagolások is nagyobb arányban épülhessenek.

Végül az építőipar: a jelentés a teljes életciklusra vetített karbonkorlátokat és a felújítást mint alapértelmezést javasolja. Az uniós épületenergetikai irányelv felülvizsgálata már előírja az új épületek életciklus-alapú kibocsátásának kiszámítását, ami a hazai tervezési és közbeszerzési gyakorlatra is hatással lesz.

Kritikus olvasat: mit érdemes fenntartással kezelni?

A jelentés követhető, a forrásait és a módszertanát részletesen közli. Néhány korlátot azonban érdemes szem előtt tartani – ezek egy részét maguk a szerzők is jelzik.

  • A 149 gigatonna ambiciózus felső becslés. A második rész 112 gigatonnája egy lakóépületekre és autókra kidolgozott, kétharmados megtakarítási rátát terjeszt ki minden tartós termékre, és feltételezi, hogy 2040-re teljes mértékben megvalósul. Az alsó rátával a második rész 56 gigatonna, az összesítés így mintegy 93 gigatonna lenne.
  • A megtakarítás a mai kibocsátási intenzitással számol. Ahogy a termelés tisztul, az elkerült tonnák klímahaszna csökken – az acél példája (19 helyett 9 gigatonna) jól mutatja az átfedést.
  • Az összevetés a szén-dioxid-kerettel csak tájékoztató jellegű. A 130 gigatonnás keret csak szén-dioxidra vonatkozik, a megtakarítás viszont szén-dioxid-egyenértékben, a metánnal együtt értendő.
  • A modelleredmények előzetesek. Az Eunomia települési hulladék modelljének kimenetei a hivatkozások szerint 2026 októberi és novemberi előzetes számítások, az anyagkibocsátási adatok bázisa pedig 2018. Az újrahasznosított anyagok jóváírásánál a modell 1,0-s helyettesítési arányt, vagyis felső határt alkalmaz.
  • Kisebb belső eltérések. A települési hulladék 2025-ös mennyisége hol 2,76, hol 2,8 milliárd tonna, a nem megfelelően kezelt hulladék hol 845, hol 848 millió tonna; az újrahasználat éves megtakarítása egy helyen 2,5, a modellábrán 2,1 gigatonna. Az élelmiszer- és zöldhulladék 49 százalékos aránya jóval magasabb a Világbank 38 százalékánál, a szabályozatlan hulladékkezelés 31 százaléka pedig alacsonyabb az UNEP 38 százalékánál.
  • A források nem teljesen függetlenek. A modell a Világbank What a Waste 3.0 adataihoz van horgonyozva, amelynek vezető szerzője, Ed Cook az Eunomia-jelentés első szerzője is. A dokumentumot a COP31 elnökségéhez köthető Zero Waste Foundation rendelte meg, miközben Törökország műanyaghulladék-importja miatt kritikákat is kap – erről a Greenpeace antalyai akciója kapcsán írtunk.

A jelentés mellett szól, hogy következetesen a megelőzést és az újrahasználatot helyezi az első helyre, nem állítja szembe a dekarbonizációval, és a hulladékkezelést – beleértve az energetikai hasznosítást – egyértelműen a megelőzés mögé sorolja. Az égetőkapacitások európai helyzetéről a hulladékégetői túlkapacitásról szóló elemzésünkben olvashat.

Összegzés

Az Eunomia és a Shape Foundation jelentésének legfontosabb üzenete, hogy a hulladék csak ott válik láthatóvá, ahol az anyaghasználat véget ér – a valódi lehetőség feljebb, a termékek és épületek tervezésében, élettartamában és használati intenzitásában rejlik. A COP31 2035-ös céljai fontos első lépések, de a nagy tételeket az épületek, az infrastruktúra, a járművek és a gépek hozzák. A zero waste szemlélet így nem egy újabb hulladékgazdálkodási program, hanem a klímapolitika anyagoldali párja.

A 149 gigatonna felső becslés, a megvalósítás pedig azon múlik, hogy a kormányok elszámolják-e az újrahasználat és a javítás klímahasznát, és beépítik-e a tartósságot a szabályozásba és a közbeszerzésbe. Ahogy a szerzők fogalmaznak: huszonöt év elég ahhoz, hogy az elképzelhetetlen hétköznapivá váljon.


Gyakori kérdések: zero waste szemlélet az Eunomia jelentésében

Mennyi kibocsátást takaríthat meg a zero waste szemlélet 2050-ig?

Az Eunomia számítása szerint 2025 és 2050 között összesen mintegy 149 gigatonna szén-dioxid-egyenértéket. Ebből 37 gigatonna a települési hulladékhoz kötődik, vagyis a jobb hulladékgazdálkodáshoz, a kevesebb élelmiszer-pazarláshoz és az újrahasználathoz, 112 gigatonna pedig az épületek, az infrastruktúra, a gépek és a járművek jobb anyaghasználatából jönne. Az éves megtakarítás 2050-re elérné a 9,6 gigatonnát.

Mik a COP31 török elnökségének 2035-ös zero waste céljai?

Két célt hirdettek meg. Az egyik szerint a települési szilárd hulladék globális mennyiségének várható növekedését 2035-ig legalább a felére kell csökkenteni. A másik szerint a körforgásos anyagfelhasználás aránya a mai 6,9 százalékról legalább 15 százalékra nőjön. A célokat nem tárgyalásos úton, hanem az ENSZ klímaügyi akcióprogramjának részeként fogadták el.

Miért nem elég önmagában az anyaggyártás dekarbonizációja?

Mert a termelés tisztulását eddig rendre lenyelte a mennyiség növekedése. A jelentés szerint az acél, a cement, az alumínium és a műanyag a jelenlegi pályán 2050-ig 348 gigatonnát bocsátana ki. Teljes dekarbonizációval is 176 gigatonna maradna, ami több, mint a 2025 elejétől számított, mintegy 130 gigatonnás maradék 1,5 fokos szén-dioxid-keret.

Honnan ered a települési hulladékhoz kötődő kibocsátás nagy része?

A termékek előállításából. 2025-ben a később hulladékká váló termékek gyártása mintegy 4,0 gigatonna kibocsátással járt, a gyűjtés, kezelés és ártalmatlanítás 1,7 gigatonnával, amelyből 0,8 gigatonnát az újrahasznosítás és az energetikai hasznosítás ellentételezett. A bruttó kibocsátás nagyjából 70 százaléka tehát még a kidobás előtt keletkezik, és ennek közel fele élelmiszer.

Mit javasol az Eunomia jelentése a kormányoknak?

Hat lépést. Közös módszertant az újrahasználat, a javítás és a megosztás megtakarításainak elszámolására a nemzeti klímavállalásokban; szervezett hulladékgazdálkodást és elkülönített élelmiszer-hulladék-gyűjtést; a bevált modellek globális skálázását; méltányos teherviselést; a már működő újrahasználati gyakorlatok támogatását; valamint tartóssági és javíthatósági követelményeket és élettartamot jutalmazó közbeszerzést.

Mennyire megbízható a 149 gigatonnás becslés?

Ambiciózus felső becslésként érdemes kezelni. A 112 gigatonnás második rész egy lakóépületekre és autókra kidolgozott, kétharmados megtakarítási rátát alkalmaz minden tartós termékre; az alsó rátával ez 56 gigatonna lenne. A számítás a mai kibocsátási intenzitással dolgozik, így részben átfed a termelés dekarbonizációjával, a modelleredmények pedig előzetesek.


🔗 Hivatalos források és hivatkozások: 👉

Egységes szerkezet, gyors válaszok: cikkeinket úgy építjük fel, hogy az olvasók és az MI-alapú keresők is könnyen megtalálják bennük a lényeget. A szövegek MI-eszközök segítségével, szerkesztői ellenőrzés mellett készülnek.

Ladányi Roland
Ladányi Rolandhttp://envilove.hu
Ladányi Roland környezetvédelmi szakember és hulladékgazdálkodási szakértő, aki elkötelezett híve a fenntarthatóságnak és a körforgásos gazdaság népszerűsítésének. Szakmai tevékenységének központi eleme a dontwasteit.hu platform, ahol naprakész hírekkel, elemzésekkel és gyakorlati megoldásokkal segíti a környezettudatosabb szemléletformálást. Munkája során a hulladékcsökkentés és az erőforrások hatékony felhasználása mellett köteleződött el, összekötve a szakmai precizitást a közérthető tájékoztatással.
OLVASS TOVÁBB