fbpx

Komoly feszültségeket gerjesztett az elnökváltás

Heréd polgármestere váltja Hatvanét a hulladékos társulás élén – írja a hatvanonline.hu.

This is Sparta!

„Az, hogy ez a döntés most megtörténik, ezzel

Önök hadat üzentek

egy olyan háborúban, amelyhez semmi közük. Fölvállalták ezt a lépést, megtették. Egy olyan háborúba keveredtek bele, amelyben én már két éve vagyok talpon. (…) Egy olyan háborúba keveredtek bele, amelynek kapcsán én két év alatt messzebbre jutottam, mint az itt ülők közül bárki. Ez több dolognak tudható be: kitartó vagyok, hideg fejjel gondolkozom, nem érzelemből hozok döntéseket. Soha nem adom el, (sic!) nem adom fel, és

soha nem felejtek.”

Nem, nem találták el. E mondatok nem a méltán híres 300 című hollywoodi spártai hőseposzban hangzottak el, hanem a Hatvan és Környéke Települési Szilárdhulladék-gazdálkodás Fejlesztése Társulás tanácsa váratlan tisztújításán.

Megcselekedtük, mit megkövetelt a többség

Pontosabban csak a sértődöttnek tűnő Horváth Richárd eddigi elnök számára tűnhetett váratlannak a váltás. A közgyűlésen Kómár József, az újonnan megválasztott társulási tanács elnöke által közöltek szerint ugyanis régóta kiüresedett a tanács érdemi tevékenysége, a grémium több esetben

határozatképtelennek bizonyult,

ezért nőtt az elégedetlenség a vezetéssel szemben a társulást alkotó önkormányzatok vezetői körében.

Április végén tizennyolc képviselő-testület állt ki a változtatás mellett, miközben folyt az ellenlobbi is a status quo fenntartására. Sorra keresték meg a polgármestereket, hogy ne szavazzanak a cserére.

Hatvan nem támogatta a székcserét,

Horváth Richárd most és a városi grémium ülésén is kétségét fejezte ki a váltással és a szakszerű folytatással kapcsolatban, emlékeztetve, Hatvan városa 27 milliót „tett bele” a hulladékos cég működtetésébe.

Make infrastruktúra, not war

Háborúról azonban szó sincs, sőt, mint Kómár József „székfoglalójában” kifejtette, azt a 3,9 milliárdnyi pályázati forrást Hatvanban fogja elkölteni továbbra is a társulás, amit elnyertek a rendszer fejlesztésére. Úgyhogy abból sem

vérteket, kardokat és sisakokat

fognak vásárolni, hanem – spártai egyszerűséggel – a hulladékgazdálkodáshoz kellő eszközöket, és új lerakót és hulladékválogató művet létesítenek, amely „Európában szinte egyedülálló”.

– Én úgy veszem észre, hogy Hatvan félti a 3,9 milliárdot. Senkitől ne féltse! – jegyezte meg Kómár József.

Erről szól minden

– Nagyjából egy gonddal kevesebb van itt, ezeken a falakon belül. Az, hogy Ön nekem pozícióról beszél? Milyen pozícióról beszél Őn? Ezt nem is értem – reagált Horváth Richárd Kómár József felvetésére, miszerint Hatvan polgármesterében a pozícióféltést véli felfedezni.

A lényeg, hogy tökéletesen működjön ez a közszolgáltatás,

sokkal demokratikusabb legyen a társulás,

erről szól minden. A változtatás szükséges volt – zárta mondandóját az ülésen Kómár József.

A kép illusztráció.

A cikk megjelenése a hatvanonline.hu weboldal hozzájárulásával történt.

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .