fbpx

Mintegy másfél milliárdot fordít szemétgyűjtésre a Magyar Közút

Mintegy 1,5 milliárd forintot fordít az idén szemétszedési munkákra a Magyar Közút Nonprofit Zrt., majdnem kétszer annyit, mint tavaly – közölte a társaság.

A közlemény szerint a megnövelt keret lehetőséget biztosít arra, hogy bővítsék a hulladékgyűjtők kapacitását, további hulladékgyűjtő zsákokat helyezzenek ki a meglévő hulladékgyűjtő edényekre, tiltó táblákat, kamerákat helyezzenek ki pihenőhelyekre, új mobil konténereket, illetve veszélyes hulladék gyűjtésére alkalmas tárolóedényeket szerezzenek be.

Mindezek mellett a társaság közfoglalkoztatott programjában részt vevő mintegy ezer munkavállaló feladatának nagy részét az út menti területek tisztítása jelenti majd – tették hozzá.

A közútkezelő arra is felhívja a figyelmet, hogy akik az utak mentén illegálisan eldobják a szemetet, nemcsak szabálysértést követnek el vagy az útesztétikát rombolják, hanem tevékenységükkel minden más útüzemeltetési és fenntartási területről vonják el a forrásokat. Az idei 1,5 milliárd forint értékű szemétgyűjtési munkákból például 15 kilométernyi mellékút teljes körű felújítását vagy 60 ezer tonna meleg aszfalt beszerzését lehetne megvalósítani – írták.

A társaság a szemétgyűjtési akcióival arra is törekszik, hogy szemléletváltást érjen el a közlekedőknél. Az idén április 29-én „Jobb, ha el se dobod!” címmel indítja újra az akciót, amelyhez az önkéntesek csatlakozását április 17-ig várják. A társaság minden csatlakozó számára térítés nélkül kesztyűt, láthatósági mellényt és zsákokat biztosít, valamint gondoskodik az összegyűjtött hulladék maradéktalan elszállításáról is – áll a közleményben.

Foto: George Becker/pexels

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .